Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-338

338. országos ülés 1898. október 19-én, szerdán. 215 Bartha Miklós: Ügy látszik, vau pénze a kisgazdának! (Derültség balfelöl.) Holló Lajos: És abból indul ki, hogy a kormány meg nem érdemli az ő helyét, hogy tehát mondjon le, ha nem lesz elég ereje azokkal szembeszállani, a kik az 1867 : XII. törvényczikk 68. §-ában az önálló vámterületet látják, ezeket tudniillik le kell tiporni, meg kell dönteni minden áron, mert ha a kormány szembe nem száll velük, majd jönnek a kisgazdáknak milliói és ők fogják a kormányt megbüntetni! (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ez megint egy jellemző vonása annak a rendszernek, mely sohasem akar nyíltan és egyenesen fellépni, mely mindig alakoskodik és hamis álarczával a kisgazdáknak háta mögé búvik, hogy hamis közgazdasági és erőszakos politikai eljárásának némi fundamentumát megteremthesse. (Úgy van! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) És mit kér, t. ház, ez a kisgazda ? Elegikusan mondja, hogy (olvassa): »Oszre hajlik az idő. A mi termést adott az idén szántóföld és rét, szőlő és gyümölcsös, kisebb-nagyobb bankóra váltva elment már, hol adóba, hol kamatra, no meg egy kis télire valóra. A mi kevés még maradt, abból a jó Isten segedelmével valahogy kitelelünk mi kisgazdák. Hanem új magot tettünk a földbe, új munkát adtunk szőlőbe, gyümölcsösbe, egy kis hizlalni valót is szereztünk, a miből pénzelni lehet, egy szóval kezdünk dolgozni a jövő esztendei megélhetésre. De megélhetünk-e és hogyan? Ez az aggodalmas kérdés szánt barázdákat homlokunkra. Tudni kéne már, hogy mi lesz a kiegyezés dolgában? (Elénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Megcsinálják-e a külön vámterületet, vagy maradunk-e úgy, a hogy eddig voltunk? Ha a nagy uraknak tán nem sürgős ez a kérdés, ha az országházában rá is érnek nagyokat és hosszúakat mondani, nekünk gazdáknak nagyon sürgős ám idejekorán tisztában lenni azzal, érdemes-e búzát vetni, szőlőt és gyümölcsöt termelni, szarvasmarhát és disznót nevelni és hizlalni? (Derültség balfelől. Zaj. Elnök csenget.) És nem csupán mi kisgazdák tekintünk elszorult lélekkel az elé, a mi lesz, hanem velünk együtt egy sereg iparos, meg kézműves, apró emberek, kik kezük után keresik a mindennapit s a kiknek nagyon belevág a számításukba, hogy a politikus nagy urak miképen viszik dűlőre az ország sorsát. Mi azt látjuk, hogy a mi búzánknak, borunknak, gyümölcsünknek, marhánknak, sertésünknek vau egy biztos piacza; a mikor termelünk vagy hizlalunk, előre kiszámíthatjuk, mibe kerül egy mázsa szem vagy jószág, s mivel tudjuk, hogy mennyi szállítási költséget kell fizetnünk Ausztriába, kikalkuláljuk, hogy érdemes-e és mit érdemes termelni. (Derültség és félkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Sajtot!) De hát azt is mondják, hogy majd teremt ipart Magyarországon s akkor lesz, a ki elfogyaszsza, a mit a gazda termel. Hát kit akarnak ezzel bolondítani? Hát mi kisgazdák megélünk addig, a míg az a nagyipar megterem itt Magyarországon? Vagy hát mindegy az uraknak, ha egy pár ezer kisgazda, a tősgyökes magyar faj ki is pusztul, csak vagyonosodjon meg itt nálunk egy pár cseh meg osztrák gyáros ?« (Nagy mozgás és zajos közbekiáltások a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Lázítás közpénzen ! Melyik redakczióban készült ez? Holló Lajos (tovább olvas): »Mert csak idegen kapitálissal lehet nagyipart csinálni s ennek az idegen kapitálisnak a haszna is csak idegen kézbe és nem magyar kézbe jut. (Nagy zaj a bal- és szélső baloldalon.) Van azonban még egy kérdésünk. Hát mi lesz abból az ezer meg ezer kisiparosból és kézművesből, a ki családot tart fenn, adót fizet és élni akar? Mi lesz ezekkel, ha a nagyipar kiveszi szájukból a kenyeret? Álljanak be napszámosnak, gyári munkásnak az idegen gyároshoz, vagy álljanak ki az utczasarokra koldulni feleségükkel, gyerekeikkel ?« (Élénk mozgás a szélsőbalon.) Bartha Miklós: Az osztrák gyárostól nem kel] félteni őket, csak a magyartól! Elnöki Ne tessék közbeszólni! (Zaj.) Holló Lajos (olvassa): »Uraim, ott fönn az országgyűlésben, jól lesz ám a kisemberekre is gondolni, mielőtt az ország sorsa felett döntenek. Jó lesz ám latba venni, mi ér többet Magyarországnak: az a sok ezer, többnyire igaz magyar gazda és iparos, vagy egy-két száz gazdag és milliomosodó idegen tőkepénzes? Mert mi érezzük, tisztán látjuk, hogy belepusztulnak, ha a mai rendet felforgatják. A legnagyobb lelketlenség kell hozzá, hogy ebben az életkérdésben, a mely álmatlan éjszakákat okoz sok ezer embernek, (Zaj.) a kormány is egyre húzza-halasztgatja a dolgot. Ha nincs bátorsága nyíltan megmondani, hogy mit akar, akkor mondjon le és adja át a kormányt olyanoknak, a kik meg merik mondani mindenkivel szemben az igazat. A Bánffy taktikája nem ér egy fabatkát sem. (Felkiáltások balfelöl: Ez igaz!) Ne azokra nézzen, a kik az országgyűlésben rakonczátlankodnak, hanem nézzen bennünket, a kiket a megélhetés gondja őszit. Ha azt hiszi, hogy nem elég erős megbirkózni velük, hát adjon helyet erősebb karú és elszántabb embernek. Beszéljen végre őszintén és egyenesen, mint a hogy magyar emberhez illik; marad-e a gazdasági kiegyezés a régiben, vagy felállítja-e a vámsorompót? Ha eltökélte, hogy megmenti a