Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.
Ülésnapok - 1896-338
204 338* országos ülés 1898. október 19-én, szerdán. azt a quótát, hanem Bécsben. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Gróf Apponyi Albert képviselő úr tegnap felpanaszolva, hogy a kormány bizalmat kér tőlünk a nélkííl, hogy az 8 intenczióiról és czéljairól tájékoztatna bennünket, azokban a kérdésekben, melyek a kiegyezésre és a quótára vonatkoznak, hozzá tette, hogy ezt a kérdést oly síJríí homály fedi, hogy a világosságnak minél több sugara esik rája, annál sötétebb. Erre aztán a t. pénzügyminiszter úr azt felelte: »Hol semmi sincsen, oda hiába esik akármilyen világos sugár, mert oda nem fog varázsolni semmit.« Nagyon köszönöm, hogy ezzel mi mellettünk tanúskodik a t. péuzügyminister úr, kik folyton azt állítottuk, hogy ezen kiegyezési kérdésekben ennek a kormánynak semmiféle önelhatározása, önterve nincs, hanem várja a parancsot feketesárga pecsét alatt Bécsből. (Igazi Ügy van! a szélső baloldalon.) íme nincs ott semmi, hiába világítja meg azt akármilyen világ, ott nem talál semmit. (Igaz! Úgyvan! a szélső baloldalon.) Nagy fontosságot helyezett gróf Apponyi Albert tegnapi felszólalásában az úgynevezett módosítási kérdésekre. A t pénzügyminiszter úr azt felelte, hogy meritoriáüs módosítási szándék az osztrákoknál nincs. Én azt is elhiszem, csak nem tudom megérteni, hogy ha az osztrákoknak módosítási szándékuk nincs, hogy jöhet akkor a miniszteri székbe az a Dipauli, a ki előzőleg a házban kijelentette, hogy neki ezen javaslatokon lényeges módosítani valói vannak. Mert hiszen az ember azt hinné mégis, hogy a kormányba olyan férfiak szoktak elhivatni, — ámbár a gyakorlat nem ad mindig ennek a theoriának igazat, — a kiknek a kijelentései, kormányra jutás előtt tett kijelentései is bizonyos súlylyal birnak, bizonyos államférfiúi kijelentéseknek veendők, a kikről tehát nem lehet feltételezni, hogy ilyen nagy fontosságú törvényjavaslatot pusztán kicsinyes, formai okokból kifogásoljanak, hogy kifogásaik nem meritoriálisak. A pénzügyminiszter ár tegnapi felszólalásában megkoczkáztatta azt az állítást, hogy az 1898 : I. törvényczikkben, a melynek mi a végrehajtását sürgetjük, a külön vámterület, az önálló magyar bank nem foglaltatik benne, hogy azt beleérteni nem is lehet. Ezt megint nem birom megérteni. Abban a törvényben az van, hogy bizonyos feltétel bekövetkeztével állandó, önálló rendelkezés következik be. Hát a mikor egy Ausztriával való vám- és kereskedelmi szerződésről, ennek a megkötéséről, vagy meg nem kötéséről van szó, azalatt, hogy »állandó rendelkezés*, lehet-e akármi elfogadható logikával mást érteni, mint a külön vámterület felállítását? (Helyeslés a szélsőbalon.) Hiszen állandó vámszövetség teljesen elképzelhetetlen a másik fél hozzájárulása nélkííl. Ez az abszurditás szuperlativusa volna. (Úgy van! a szélső balon.) De én úgy tudom, hogy az ellenzéknek mellettünk ülő árnyalata szintén abban a hitben adta szavazatát ehhez a törvényhez, hogy abban a különálló vámterület kontempláltatik a feltétel bekövetkezte esetére. Ha pedig ez nem így van, ha a törvény, csakugyan nem igy volt értve már a szerkesztésekor: engedelmet kérek, akkor azt kell mondanom, hogy olyan szándékos, félrevezetési törekvéssel, törvényt Magyarországon még nem alkottak, mint ezt, a mely tehát úgy volna megszerkesztve, hogy abból mást olvasson ki mindenki, mint a mit a kormány abba bele akart érteni. (Úgy van! balfelől.) És én ilyen szándékos, félrevezetési törekvést még erről a kormányról sem akarok feltételezni. Endrey Gyula: Erről mindent lehet! Szinay Gyula: Azt is mondotta tegnap a pénzügyminiszter úr ismételten, hogy a nagy többség, sőt — egyik kifejezésében úgy mondotta — mindenki ellene van az önálló vám területi berendezkedésnek. Én nem tudom, honnan merítette ezt az állítását a pénzügyminiszter úr, hanem ha a nyáron tartott ankétnek tárgyalásaiból merítette ezt, akkor azt hiszem, hogy az érvelése nagyon keveset ér. Ugyan nézzünk kissé szeme közé ennek az ankétnek. A múlt évben a kormánypártnak egyik, e te'ren előkelő férfia, Enyedi Lukács határozati javaslatot nyújtott be a külön vámterület, az önálló bank kérdésében és javaslatával a kormány bokrából kiugrasztotta a nyulat; a javaslatot elfogadta a kormány, tehát elfogadta a többség és házhatározat lett belőle. A házhatározat végrehajtását a kereskedelmi miniszter úr kezébe tették, a ki sokáig kerülgette a dolgot, végre azonban összehívott Qgy ankétet, az elébe terjesztett egy nagy munkálatot a magyar állam vámtarifájáról az erre vonatkozó törvényről és indokolásáról. Csakhogy ennek a munkálatnak a sorsát rögtön meg is pecsételte, mert az az alatt a jelige alatt, látott napvilágot: »Ki volt apám, nem tudhatom* ; a szerzőséget érette senkisem akarta elfogadni, sem a miniszter, sem a minisztérium, sem senki más. Ennek a javaslatnak a tárgyalására azután összehívtak egy ankétet oly emberekből, a kiknek egy nagy része perhorreszkálta a különálló vámterületet; ha tehát ez az ankét, vagy annak többsége lepuskázta volna is a kormány bokrából kiugratott nyulat, s a különálló vámterület tekintetében kételyeket fejezett volna is ki, arra, mint többségre hivatkozni senki jogosítva nincsen. T. képviselőház! Minket az ilyenféle nagyhangú kijelentésekkel czélunktól eltántorítani