Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

192 837. országos ülés 1898. október 18-án, kedden. (Halljuk! Halljuk!) Ha a miniszterelnök úr a mi közjogi felfogásunkkal, ha azzal az interpretáczióval, a melylyel mi hajlandók voltunk az 1898 : I. törvényczikkben megtestesült javaslatot megszavazni, nem értett egyet, akkor neki kötelessége lett volna azt mondani: szavazatotok félreértésen alapúi, én veletek nem értek egyet. (Egy hang a szélsőbalon: Ha volna benne loyalitás!) De nemcsak ezt nem tette, hanem egyenesen kijelentette, hogy hozzájárul, pedig tudta, hogy szavazatunk ahhoz van kötve. (Mozgás balfelöl.) Ez nem oly egyszerű politikai nyilatkozat, a melytől később meg lehessen ugrani szépen, kényelmeden; mert ha nem is a szerződés formáiban, de a jóhiszemű eljárásnak minden törvénye szerint ez két — különben egymással szemben álló — pártnak egy bizonyos meggyőződésben való találkozása, mely a körülmények folytán szerződésszerű megállapodásnak a jellegével bir. És ha most azt tapasztaljuk, hogy vagy már akkor volt titkos utógondolata, mikor szavazatainkat a javaslatnak megnyerte, vagy, hogy az enyhébb esetet vegyem, oly felületességgel és könnyelműséggel folyt az egész eljárás, hogy akkor jól még meg sem gondolták mit tesznek és mihez adják beleegyezésüket, és hogy alig néhány hónappal később azoktól az ünnepélyes nyilatkozatoktól, ünnepélyes biztosítékoktól el fognak ugrani: akkor ne csodálkozzanak azon, ha nemcsak semmi bizalommal az ily kormány nem találkozik az ellenzék részéről, de ne csodálkozzanak, ha az ellenzék részéről az eljárás során élesebb és szokatlanabb fegyverekkel is találkoznak. (Ügy van! Ügy van! a bal- és ssélsö baloldalon.) Mert, t. ház, a dolog nem ott áll meg, bogy nekünk jogunk van a miniszterelnök úrtól számon kérni azon igéretszámba menő nyilatkozatokat, a melyekkel akkor a mi szavazatainkat megnyerte; nem ott áll meg a dolog, hogy ahhoz nekünk jogunk van. Nekünk ennél kötelességünk is van az ország irányában, kötelezettségünk is van közjogunknak sértetlen fentartása iránt! (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés balfelől.) Mi belementünk az 1898 : I. törvényczikknek megalkotásába, belementünk hona fide, elfogadtuk azt az ország előtt, játálltunk az országnak, hogy abban közjogi sérelem nem foglaltatik: ebből reánk nézve azon erkölcsi kötelesség háramlik, hogy tehát tegyünk meg minden megengedhetó't arra, hogy abból a velünk közösen alkotott törvényből közjogunkra a félreértésnek árnyéka se háruljon, hogy azon lépés, melyet megtenni segítettünk, a melynek megtételéhez legjobb erőnkkel hozzájárultunk, az országra nézve következményeiben végzetessé, Deák Ferencz hagyatékának megcsonkítására vezető lépéssé ne váljék, (ügy van! Ügy van! Zajos helyeslés balfelől.) És, t. ház, a miniszterelnök űr azokkal a vitákkal szemben, a melyek egy idő óta folynak, azokkal a nehézségekkel szemben, a melyekkel a napirendnek megállapítása és a különben 24 óra alatt elintéztetni szokott indemnitás megszavazása találkozik, poziturába helyezkedik, mint az ország érdekeinek, az ország jogainak, (Derültség balfelől.) a parlamentarizmusnak megvédője és kimondja, hogy a mit mi teszünk, az az obstrukczió! (Élénk derültség a bál- és szélső baloldalon.) T. ház! Én megmondom egész nyíltan, hogy micsoda. Én azt, a mi mostan történik az ellenzék részéről, nem tartom obstrukcziónak. Nekem nem is az a szándékom, hogy ennek ez a jellege legyen. De azt igenis akarom, hogy olyan könynyen és gyorsan a kormány azoknak az eszközöknek a birtokába ne jusson, a melyekkel azután korlátlan ura lesz a helyzetnek négy hónapig. (Mozgás jobbfélől.) A miniszter úr igen könnyen segíthet ezen a bajon. (Egy hang a szélső baloldalon: Mondjon le.) Nem, hanem tárja fel az ország előtt kiegyezési politikáját, oszlassa el az aggodalmakat, hogy esetleg az ország közjogának súlyos megsértése elő ne álljon. De mikor itt az ország nem tudja, hogy hova akarják vinni a quóta-ügyben, csak a Lajthán túlról hall követelő hangokat, és azokkal szemben itten tapasztal hallgatást, sőt hivogatást; mikor a miniszterelnök úr a minap azt mondta, hogy a. quóta fölemelésének jogosultságát tagadni nem lehet; mikor a ház nem tudja, hogy hányadán áll azoknak a benyújtott javaslatoknak intézkedéseivel, nem tudja: mi az, a mihez azok közül a kormány ragaszkodik, mi az, a mit feladni hajlandó; szóval mikor a sötétbe akarják vinni, mikor gyanús hangokat hall arra nézve, hogy az önálló intézkedésnek szükségessége esetén nem fognak-e olyan dolgok történni, a melyekben közjogunknak durva sérelme s a múlt év végén válalt kötelezettségeknek époly durva megsértése foglaltatik; és mikor mindezekkel a kételyekkel és veszélyekkel szemben a miniszterelnök úr csak annyit mond, hogy ő felelősségének érzetében semmi ugratásnak fel nem ül, hanem akkor fog szólni, a mikor neki tetszik és ezen a vékony alapon aztán azt kívánja, hogy nemcsak megszavazzuk az indemnitást, de gyorsan szavazzuk meg, szavazzuk meg négy hónapra s így teljesen szabad kezet adjunk neki akkor, midőn homályban van minden: nos, hát akkor én kötelességemnek tartom legalább oda működni, hogy mielőtt a mi fegyverzetünknek bármely részét kezünkből kiadjuk, fejlődjék ki a szituáczió, lássuk mi lesz az a lassan fejlődő tényekben, a mit a miniszterelnök úr nekünk öt perez alatt megmagyarázhatna s várjuk a következő hetektől a helyzet tisztulását,