Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

837. országos ülés 1898. október 18-án, kedden. jgg mert — ismétlem—az országnak tisztán és világosan kell látni, a parlamentnek tisztán és világosan kell látni, mert a bizalom abban nyilvánul azután, hogy helyesli-e vagy nem azt az irányt, a melybe a kormány beviszi, de abban nem áll a parlamenti bizalom, hanem csak a parlament szerepéről való lemondás, hogy a parlament ne tudja hová vezetik, és vaktában hagyja magát hurezoítatni, különösen akkor, mikor a Lajthántúli miniszterek vannak az ő parlamentjükkel szemben olyan tisztelettel az ottani közvéleményre annyi tekintettel, hogy irányzatukról őket felvilágosítják. T. ház! A helyzet követelményei szerint, az ország azon jogának megóvására, hogy saját helyzetét és az irányzatokat, a melyekbe beviszik, tisztán látta; közjogunk veszélyeinek elhárítása szempontjából; annak a jognak nevében, a melyet a miniszterelnöknek a múlt év végén tett nyilatkozatai nekünk adnak; annak a kötelességnek a nevében, a melyet az 1898: I. törvényczikk létrejöttének támogatása reánk hárít, az indemnitási javaslat tárgyalásának megkezdéséhez hozzá nem járulhatok. (Hosszantartó, zajos éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon. Zajos felkiáltások balfelöl: Öt peres! Zaj jobbfélől.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Perczel Béni jegyző: Lukács László pénzügyminiszter ! (Halljuk! Haljuk!) Lukács László pénzügyminiszter: T. ház! Ma, midőn arról van szó, hogy mi legyen a képviselőháznak a munkarendje, megvallom, nem vagyok azon szerencsés helyzetben, hogy ehhez a kérdéshez egy szépen kidolgozott, elkészített beszéddel szólhassak hozzá, mint a hogy az előttem szólott két t. képviselő úr tette, és épen azért kétségtelenül nagyon hézagos lesz az előadásom az előbbi fényes beszéd után. És ha mégis felszólalok, nem kívánok reflektálni bővebben az előadottakra, mert hiszen, azt hiszem, hogy vagy az indemnity tárgyalása folyamán, vagy akkor, a midőn a kiegyezési javaslatok tényleg előkerülnek, lesz alkalmam a kérdés meritumával bővebben foglalkozni. Ha most mégis szót kértem, azt méltóztassék a t. képviselőháznak egyszerűen annak tulajdonítani, hogy gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő úr beszédében egy pár passzussal találkoztam, a melyekre kötelességemnek tartom azonnal megtenni észrevételemet. (Halljuk! Halljuk!) A mi azt a kifogást illeti, hogy hiszen az indemnity csak szükséges rossz, a melylyel minél ritkábban kell élni, a melyet csak valódi szükség esetén kell alkalmazni, ez idő szerint pedig nem KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XVII. KÖTET. forog fenn ez a szükség, hát én sajnálom, de nem érthetek együtt az igen tisztelt képviselő úrral; mert neki is igen jól méltóztatik tudni, hogy a kormánynak programmja szerint tárgyalni kell, vagy kellene mielőbb a kiegyezési javaslatokat, mert ezek között vannak olyanok, a melyeknek terminusra kell létrejönniük, és miután ezek a törvényjavaslatok nagyszámúak és nagyterjedelmüek, semmi körülmények közt nincsen kilátás arra, hogy a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt a költségvetés is letárgyalható legyen és így önként előáll az indemnity megalkotásának szüksége. Igaz, hogy a t. képviselő úr azzal vigasztal bennünket, hogy hiszen le lehet tárgyalni a kölségvetésnek egy jő nagyréazét. Csakhogy, t. képviselőház, ez nekünk egyáltalában nem elégséges, mert ezzel az ország és az államháztartás ügyeinek rendes kezelése és vezetése biztosítva nincsen, a miért a t. ellenzék ugyan nem felelős, de a kormányt mindenesetre terheli a felelősség. (Helyeslés a jobboldalon.) A t. képviselő úr másodszor kifogást tesz az ellen, hogy az indemnityt tárgyaljuk azon szempontból, mert nem tartja helyesnek, hogy ilyen kényes és nehéz helyzetben, mint a minőben ez idő szerint vagyunk, a kormány a bizalmi kérdést és annak tárgyalását forszírozza. Hát, t. képviselőház, ennek igen egyszerű az orvossága, ne méltóztassék az indemnityt bizalmi kérdésnek tekinteni, (Derültség és mozgás balfelől.) méltóztassék azt olyannak tekinteni, mint a milyennek természete szerint tekinteni kell és a milyennek tekintik mindenütt. Méltóztassék a bizalmi kérdést ott felvetni, a hol az természetszerűleg felvethető. Polónyi Géza: Hol ? Lukács László pénzügyminiszter: Az appropriácziónál és minden más kérdésnél. De ott, a hol az államháztartás rendes vezetésének kérdéséről van szó, a melyre minden kormánynak a világon, bármelyik üljön is ezen a helyen, okvetlenül szüksége van, ott nem a kormánynak, hanem az országnak kell a költségvetést megszavazni, (Helyeslés jobbfélől.) és ennélfogva ez a bizalmi kérdés jellegével nem bir. (Helyeslés jobbfélől. Egy hang balfelől: Sokszor csalódtunk már! Halljuk! Halljuk!) De ezek csak alárendelt formai okok a t. képviselő úrnál; sokkal fontosabbak azok, a melyeket beszédének további részében hozott elő, a melyben ő velünk szemben még ahhoz sem kíván hozzájárulni, hogy az indemnity napirendre tűzessék. Első kifogása és indoka a t. képviselő úrnak az, hogy a quóta kérdését sűrű köd és homály borítja, és — a mint méltóztatott mondani — nagyon sajátságos, hogy valahányszor egy pár világosság, sugár esik e kérdésre, ez 25