Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

337. országos ülés 1898. október 18-án, kedden. 137 könnyű okoskodás terhe alól is. Többször hivatkoztak már a tegnapi napon és valószínűleg még sokszor fognak hivatkozni, Bilinszky volt osztrák pénzügyminiszterre. Ez volt az a pénzügyminiszter, ki a kiegyezést megkötötte a magyar kormánynyal, vagyis az előzetes megállapodásokat létrehozta; mert tudvalevő, hogy a Thun-kormány egyszerűen átvette a javaslatokat; a valódi alkudozások a kiegyezés lényegére és feltételeire nézve a Bádeni- és Bánffy-kormány közt folytak. Bilinszky osztrák képviselő úr egyenesen azt mondja, még pedig mint a közgazdasági bizottság elnöke, hogy mindig úgy volt gondolva, hogy a kiegyezésnek perfektté válása, sőt abban a stádiumban még a benyújtása is előzetes quótaemeléstől van feltételezve, és arra a közbevetett kérdésre, hogy ez a magyar kormány részéről elismertetett-e, ő azzal válaszolt, hogy igen. (Mozgás a baloldalon.) Meg is mondta azután, és ez, — hogy úgy mondjam — a dolog pragmatikájának szempontjából fontos, hogy épen azért, mert a quótára nézve az előzetes megállapodás még nem vált perfektté s így nem voltak benyújthatók a quóta-javaslatok, ép ezért nem nyújtattak be már 1897-ben a kiegyezési javaslatok sem. De magára a tényre nézve, hogy tudniillik quótaemelésnek lenni kell, ő szerinte a megállapodás már meg volt a kétkormány közt. Miért nem nyújtattak be 1897-ben ezek a javaslatok és miért nem jött létre ez a kiegyezés a két kormány között? Nem a mi hibánk, hogyha mi a tények ily kikeresgélésére vagyunk utalva szimptomák útján. Nem a mi hibánk, ha ebben azután tévedünk. Sőt, ha oly tévedésbe esnénk, melynek konstatálása a kormányt arra biruá, hogy a tényállással nyíltan, a ház előtt fellépjen, akkor ez a kérdés is hasznos volna és nagy szolgálatot tenne az országnak. De nem vélek tévedni, ha valamennyi szimptomát összerakom, hogy a dolog körülbelül így áll: a formális megegyezés egy quóta-javaslatra nézve a Bilinszky-Badeni- és a Bánffy-kormány közt nem azért nem jöhetett létre, mint hogyha a quótaemelés elvére, sőt talán annak számbeli mennyiségére nézve nem lettek volna egyetértésben, hanem a magyar kormánynak azon, a mint ezekből látjuk, nem őszinte, hanem tisztán formalisztikus álláspontja folytán, hogy előbb a quólabizottságoknak el kell végezniök a magok teendőit. Aquóta-bizottságok e szerint gratulálhatnak maguknak azon lélekemelő tudathoz, hogy ők tulajdonképen egy alkotmányos komédiát játszottak el, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) egy közbeeső stádiumnak tekintettek, a melynek le kell peregnie alkotmányunknak intézkedései, törvényünknek paragrafusai szerint, hogy a kormányok abba a helyzetbe jöhessenek, hogy azt a megegyezést, a mely közöttük már megvolt, a parlamentek elé terjeszthessék. Már most közbejött az osztrák obstrukcaió és ez megváltoztatta a helyzetet formai szempontból; és erre nézve dr. Kaizl pénzügyminiszter úrnak nyilatkozatai, azok is, a melyeket a Reichsrathban tett, de különösen az, a melyről a mai lapok útján szereztünk tudomást, nekünk eléggé világos képet nyújtanak. Az 1898: I. törvényczikk szerint májusl-ig be kellett terjeszteni a kiegyezésre vonatkozó javaslatokat, azokat, a melyek ebben a törvényben fel vannak sorolva, mert különben a magyar kormány köteles lett volna Magyarország közgazdasági önállóságának létesítésére vonatkozó javaslatait megtenni. Igen ám, de nem volt quóta-küldöttség. Lehetetlen volt tehát azokat az alkotmányos előzményeket, azokat a formaságokat létesíteni, a melyek a kormányokat már május l-ig abba a helyzetbe hozták volna, hogy egyező quóta-javaslataikat beadják és ennek folytán — a mint magát dr. Kaizl világosan kifejezi — a formai junktimnak el kellett ejtetnie. De — ezt mondja egyik helyen — azért a materiális junktim fennmarad, sőt alkalmasint, hogy német ellenfeleinek, az ő műveltségének tiszta germán jellegével kellemes dolgot mondjon, azt a szép filosofiai formulát használta, hogy: »aus einen Anfangsjunctim ist ein Sehlussjunktim gerworden« (Derültség balfelöl.) Ez német profeszori nyelvről közönséges halandók nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy nem lehetett tehát az általam előbb említett formai okoknál fogva, a quótára vonatkozó előterjesztést a többi kiegyezési javaslatokkal egyidejűleg megtenni, hanem ez azért a dolgon semmit sem változtat; ez csak az eljárási methodusban a kormányokra az ismert kellemetlen események által rá erőszakolt módosítás; lesz belőle Sehlussjunctim. Azaz, mikor a javaslatok a tárgyalásnak valamely stádiumában eljutottak, akkor azoknak végleges megállapítása előtt — mikor, mikor nem, arra nézve nem nyilatkozott a pénzügyminiszter úr — a magasabb quótára, már tudniillik a magyar quótára vonatkozó javaslat is valahogy napvilágot fog látni és ennek elfogadásától, vagy szentesítésétől, vagy akármilyen módon ennek egyidejűleg törvényerőre emelésétől van és lesz feltételezve a kiegyezésnek perfektté válása. (Úgy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ez az eseményeknek az a pragmatikus egymásutánja, a melyet az osztrák miniszterek nyilatkozataiból összeolvasnom kellett és nem hiszem, hogy csak egy pontban is tévedtem volna. De ismétlem, milyen lealázó helyzet az a magyar parlamentre nézve, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) hogy akkor, mikor az osztrák parlament, sőt annak egyes bizottságai bírnak az osztrák kormány előtt elég súlylyal 24*