Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-337

184 337. országos ülés 1898. október 18-án, kedden. De ellenezzük ezt az eddigieken kívül más okból is, mert más okból sem viseltetünk bizalommal a t. kormány iránt. Ott van elsősorban a megsértett jogrend. (Úgy van! balfelöl.) A néppárt nem szűnt meg és a jövőben sem fog megszűnni folytonosan protestálni azon jogellenes állapot ellen, mely ma Magyarországon permüiiencziában van s a mely bizonyos kormányközegeknek valósággal favorizált szabadalma. Önök a t, túloldalon avval vádolnak minket néppártiakat, hogy mi a katholikusokat megosztottuk; hogy mi azon katholikusokat, a kik az egyházpolitikát ellenezték és ellenzik, igaz katholikusoknak, azokat pedig, a kik pártolták és pártolják, »jó« katholikusoknak nevez zük, a jó jelzőt természetesen idézőjel közé tevén, hogy annál inkább kimutassuk annak »lucus a non lucendo« jellegét. Hát ha ez a vád, vád, mi elfogadjuk készségesen és megvalljuk, hogy önöknek e tekintetben igazuk van, mert még most is úgy beszélünk, úgy gondolkodunk, úgy vagyunk meggyőződve. De abban meg nekünk van igazunk, hogy önök nem egy vallásnak hiveit, hanem egy egész társadalmat választották ketté, mert önök az emberiséget, legalább Magyarországon, így osztályozzák: ez kormánypárti, emez pedig ellenzéki: (Úgy van! Úgy van! bál felől.) a kormánypárti hierarka, az ellenzéki pária; a kormánypárti egészséges, az ellenzéki fekélyes, a néppárti meg pláne közveszélyes, (Úgy van! Ügy van! Derültség a jobboldalon.) a kit ott, a hol érnek, agyon kell ütni. A kormánypárton van a jog, az igazság, a tudomány, a műveltség, a hatalom, a dicsőség, szóval minden földi jó. Polónyi Géza : Az osztálysorsjáték ! (Derültség.) Molnár János : Az ellenzéken a szolgaság? jogtiprás, mindenből való kirekesztés, szóval minden földi rossz és szenvedés. Csak pár nap előtt panaszkodott nekem egy érseki helynök, hogy egy adminisztrátor, a ki olyan nyomorult beneficziumban van, hogy szinte kötéllel kell fogni arra a pályázókat, hogy az a szegény adminisztrátor, nem tudom mennyi idő óta, csak azért, mert valaki feljelentette öt, hogy néppárti, hogy nem tudom milyen izgató, — noha a vizsgálat legutolsó pontig minden vádat igazolatlannak, jogtalannak és hamisnak talált — még ma sem birt prezentát kapni, mert ott a patronátusi jogot az egyik miniszter úr gyakorolja. (Egy hang balfelől: Ki az?) Az nem tartozik a dologhoz. Ha így bánnak a lelkészszel, az érseki hatósággal, hogy bánhatnak még avval a szegény emberre], a kinek semmiféle védelmezője és patrónusa nincsen. A belügyminiszter úr egymásután kétszer is, az idén és tavaly is, kiadott egy rendeletet, a melynek értelmében lelkiismeretesen és pontosan kell a választók összeírását végezni. Miért volt ez? Valóságos porhintés az a közönség szemébe, mert mit tapnsztaluuk és mit látunk ? Látjuk azt, hogy egész vigan foly a szavazat-irtás, tán még nagyobb animozitással, mint azelőtt, és azt a szegény embert, a kit egyedüli jogától, a választói jogtól is megfosztottak, még a reklamácziótól is elrémítik és elrettentik. De ha reklamált is, mit nyert vele? Semmit. Mert az intéző körök a markukba nevetnek, örülnek ennek az állapotnak és tán azt is mondják: úgy kell neki, miért ellenzéki, pláne miért néppárti ? Inszczenált a t. kormány olyan választást, a mely nemcsak hogy ritkítja párját, hanem páratlanul áll az egész világtörténetben. Az másutt is dívik, hogy vesztegetéssel s egyéb különféle befolyással iparkodnak megnyerni a szavazókat, — elég helytelenül — de, hogy a szavazókat választói joguktól már csirájában, az összeírásnál megfoszszák, hogy őket százanként, ezrenként nem csak hogy kihagyják a választási lisztából, de oda sem ereszszék a választó-urnához, ez tisztán magyar specziálitás, ez tisztán a Bánffykormánynak privilégiuma. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Ott vannak azután az egyházpolitikai törvények. Nem akarok most azok ethikai oldaláról beszélni, csak a financziális oldalt kívánom feltüntetni. Mennyit beszéltek azokról a padokról, hogy csak potom 800.000 forintba fog kerülni az egész. Tessék csak megnézni a költségvetési előirányzatot: évről-évre szaporodik ezen a czímen a kiadás és milliók nehezednek annak a szegény népnek a vállaira, a mely a közterheket viseli. Hányszor mondtam én erről a helyről, részint interpellácziók, részint más alakban azt is, hogy főleg a katholikusokat vallásos meggyőződésükért üldözik. Tagadták mindig. Pedig hát folyton újabb és újabb bizonyítékokkal szolgálnak nekünk e téren. íme a belügyminiszter úr csak pár nappal ezelőtt perbe fogta a debreczeni és újkigyósi röpirat szerzőit, pedig ama röpiratban semmi sincs más, mint tisztán a katholikus egyház dogmái. Csaknem szórói-szóra egyezik az a röpirat a magyar püspöki kar azon enczikíikájával, a melyet ez akkor'adott ki, a midőn az egyházpolitikai törvényeket életbe léptették. Ha a közoktatásügyi tárczát nézzük, — a közoktatásügyi miniszter úr folytonosan áradozik, hogy a valláserkölcsi nevelést mennyire szivén hordozza; és az egyik kezével — bizonyosan a ballal —• épít, a jobbal pedig egymásután államosít, államosítja a hitvallásos iskolákat, a mely állami iskolák, hogy minden mások, csak nem a valláserkölcsi nevelésnek virágágyai: ezt, úgy vélem, magya-