Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-336

166 336. orseágos illés 1898. október 17-én, hétfőn. hibájában rejlik. (Élénk helyeslés a hal- és szélső baloldalon.) Madarász József: Bécsben parancsolják! Polónyi Géza: Időrend szerint kezeljük a kérdést és le fogjuk leplezni azt az egész eljárást, melylyel Magyarországot ámítgatják, hogy így és így nagy szerencse az országra a kiegyezés, így és így nagy szerencse, hogy az a kormány ott ül, így és így nagy kötelességünk nekünk a nemzeti érdekek szempontjából, hogy talán még a Bánffy kormányzatát is az idők előre nem látható végtelenségéig támogassuk és biztosítsuk. (Igás! Úgy van! a hal- és szélső haloldalon.) Majd megmutatom, hogy az ország érdeke alatt azt értik, hogy önök kormányozhassanak, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a törvények lábbaltiprásával pusztíthassanak, vesztegessenek, erőszakosan válaszszanak. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mi győzhet meg bennünket erről jobban, mint az egész quóta-kérdés. Én elismerem, sőt állítom, hogy Magyarországon, mióta a kiegyezési vajúdás folyik, egy általános pangás állott elő, valóságos nemzeti csapás éri az országot, míg ezek a dolgok a bizonytalanság messze ködében burkolva maradnak és senki sem tudja mit kell tennie. Azonban számoltassuk meg Bánffy miniszterelnök urat azért, ki ennek a dolognak az oka ? (Halljuk! Bálijuk!) Az ellenzéket azzal senki sem vádolhatja, hogy az évek óta tartó bizonytalanságot bármi tekintetben okozta, előmozdította volna. Mindennap egy új meglepetést hoz. Gróf Apponyi Albert mondta nem én. Anticzipálva mondom, hogy egy miniszterelnök ül a miniszterelnöki székben, kinek szavára — mint 8 monda — súlyt helyezni nem lehet. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Igaza van!) Ivánka Oszkár: Nagyon szelíd kifejezés! Polónyi Géza: Bilinskinek az osztrák Reiehsrathban tett nyilatkozata után a kérdés teljesen kigömbölyödött a maga valóságából. Óhajtandó, hogy a nemzet is teljesen tájékozva legyen. Megtudtuk azt, hogy már 1895-ben megkezdődtek az alkudozások a vám- és kereskedelmi szövetség megújítása és a quóta-kérdés megoldása czéljából. Már 1895-ben történt, hogy br. Bánffy Dezső és kormánya, kik ma azzal kérkednek, hogy a fogyasztási adók kérdésének az átutalás, az eddigi eljárás megszüntetése mellett, az ország előnyére való rendezésével milyen rettenetes vívmányokat biztosítottak a magyar nemzet számára az által, hogy keresztül vitték a kiegyezésben azt, hogy ezentúl a fogyasztási adók azon állam javára esnek, hol az illető czikkel el is fogyasztatnak. Hát t. ház, nem Bilinskitől tudjuk meg, de tudtuk már, hogy ez a vívmány — ha vívmány — nem a Báuffykormány vívmánya, hanem annak a botrányosan igazságtalan eljárásnak a megszüntetése, hogy az osztrákok nálunk elfogyasztott áruk után évtizedek óta milliókra menő zsákmányra tettek szert. Ez t. ház már 1894-ben, az akkori szeszadóról szóló törvénynek tárgyalásánál princzipialiter megoldott kérdésnek volt tekintendő. És ez az, a mi lényeges, mert Bilinsky kijelentette, hogy 1894-bei? unentgeltlich, ingyen tették meg Magyarország részére ezt a konczeszsziót a Wekerlediormánynak. És most jön a Bánffy-kormány és azt, a mit 1894-beu a Wekerle-kormány mint elvi biztosítékot már ingyen megszerzett, eladta az osztrákoknak quóta-felemelés ígéretével. (Zaj a jobbóldalon. Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És ez az, a mivel ő dicsekszik az ország előtt. Ezek a dolgok kiszivárogtak még a múlt országgyűlés végén, hogy itt a kiegyezési alkunak egyik feltétele a quótának felemelése. És mi történt? Nap nap után szorítottuk a kormányt, nyilatkozzék ezen kérdésben, hogy vájjon ő a quótafelemelés álláspontján áll-e vagy sem. És ő mit csinált? Évek óta bujkál ebben a kérdésben, azt mondván, hogy ez nem a kormányra tartozik, mert ez a quótabizottságnak a feladata. Hát állapodjunk meg ennél a dolognál. Én elképzelhetem — bár sohasem tudnám helyeselni, — hogy a miniszterelnök a mi viszonyaink mellett jöhet abba a helyzetbe, hogy az osztrákoknak quótafelemelést ígér meg egy ellenkonczesszió fejében, a szerinte előnyösöbbnek látszó más közgazdasági érdekek kedvéért. De ha én ezt képzelhetem, akkor azután annak az a korolláriuma, hogy a miniszterelnök, a ki tudja, hogy az ellenkező elj ból, milyen borzasztó bonyodalmak és a bizonytalanságnak milyen hátrányos kellemetlenségei következnek be, birjon azzal a férfias bátorsággal, hogy a megegyezés alkalmával állapodjék meg abban is, hogy mennyi lesz az a quótafelemelés? Mert az osztrák kormánynak meg volt az álláspontja és a mint látszik — és ezt rögtön igazolni íogom — Bilinski akkori pénzügyminiszter, ha igazat mond, pedig nekem nincs okom annak az úrnak a szavában kételkedni, mert eddig nem tapasztaltam, hogy valótlanságot mondutt, (Nagy zaj a jobboldalon. Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) már 1896-ban először szóbelileg, másodszor jegyzékek útján közölte az osztrák kormány azon álláspontját, hogy '6 ebbe az egyezségbe csak úgy megy bele, ha a fogyasztási adóknál adandó kedvezmény fejében, annak teljes fedezete erejéig a quóta fel fog emeltetni. Ezt mondta Bilinski. De hát mondjuk, hogy nem így történt, akkor ki a hibás azért a játékért, a mely folyik akként, hogy a kormány előveszi a közgazdasági kiegyezést, a vám- és kereskedelmi szövetséget és azt mondja: Annak a megkötése és előkészítése a kormány feladata. Tett is egy ígéretet a quóta felemelésére, de a