Képviselőházi napló, 1896. XVII. kötet • 1898. szeptember 5–október 29.

Ülésnapok - 1896-332

134 882, országos ülés 1898. október "»én, pénteken. a fölhoztam esetek mutatják, nem segít, hanem még inkább elmérgesíti, nem figyelmezteti előbb az illető kihágókat, hogy távolítsák el a képet és hacsak nem távolítják el, azután esnek büntetés alá, hanem azonnal büntetés alá esnek az illetők, ha ilynemű kihágást követnek el. T. képviselőház! Én már akkor, midőn az erre vonatkozó belügyminiszteri rendelet megjelent, gondolkodóba estem, mi lehet annak oka, hogy ilyen rendelet bocsáttatott ki, mely a kihágások, illetőleg vétségek elkövetőit előbb felszólítja és ha csak a fölszólítás következtében nem állítják be a kihágást, illetve vétséget, akkor vonatnak büntetés alá, holott minden más esetben, kövessen el valaki akár kihágást, akár vétséget, felszólítás nélkül azonnal büntettetik. Mondom, hogy miért ép a közszemérem ellen vétőkre van a t. kormány ilyen különös tekintettel és az ő kedvükért előbb még figyelmeztetéssel él, én e felett már gondolkodtam s az utóbbi időben újra gondolkodnom kellett, tekintettel arra, hogy az ilyenféle kihágási esetekben rendszerint izraeliták vannak érdekelve. (Derültség a jobboldalon.) Ne méltóztassék ezt antiszemitizmusnak venni. Tény az, a felhoztam esetek is bizonyítják, hogy többnyire izraelita polgártársaink követik el a kihágást. Nem antiszemitizmus beszél belőlem. Tudom, hogy az izraelita polgártársak közt vannak igen tisztességes emberek, a kik az ilyenféle üzelmeket maguk is elitélik, de fájdalom, meg kell jegyeznem, hogy ugyancsak túlnyomólag izraelita polgártársaink kezében lévő liberális sajtó, valahányszor ilyen ügyben felszólalok, gúny tárgyává iparkodik felszólalásomat tenni, sőt az egész dolgot nevetségessé, a helyett, hogy a sajtó e tekintetben segítségére lenne azoknak, a kik az ország érdekében — mert az országos érdek, hogy az erkölcs megoltalmazva legyen, — felszólalnak, inkább a kihágóknak adnak mintegy szarvat. Azért kérem, t. képviselőház, azon körülménynél fogva, hogy többnyire izraelita polgártársaink követik el ezen kihágásokat, szükségkép arra a gondolatra kellett jönnöm, tekintettel arra, hogy ezek az elemek, a t. liberális kormány leghűbb támaszai, hogy az a kérdéses rendelet, melyre a t. belügyminiszter úr hivatkozott, azért olyan egészen különös, extra, kivételes, mert egyrészt a t. kormány azokat, a kik a költővel azt tartják, hogy: »minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs«, meg akarja nyugtatni azzal, hogy hiszen van rendelet a szemérem ellen vétőnek a büntetésére, de másrészt a tisztelt kormány óvakodik attól, hogy a rendelet ellen vétők, mivel neki leghűségesebb szövetségesei, valahogy büntetés alá kerüljenek. Ez lehet tehát annak az oka, hogy ilyen furcsa rendeletet adatott ki a t. kormány ebben a tárgyban. Tekintettel tehát arra, hogy a t. miniszter úrtól én inkább olyan választ vártam volna, hogy múlt évi rendeletét oda fogja módosítani, mely szerint azok, a kik a kirakataikban szemérmet sértő képeket akasztanak ki, minden előleges figyelmeztetés nélkül büntetés alá vonatnak, mondom, mivel ilyen választ vártam, de ilyent nem kaptam, azért a miniszter úr válaszát tudomásul nem vehetem. Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! (Halljuk! Ralijuk ! jőbbfelől.) Abban a sajátságos helyzetben vagyok, hogy Mócsy Antal képviselő úrnak, a kiről megszoktuk, hogy a házban mindég, mint a közerkölcsiségnek, mint a szeméremnek lovagja lép fel (Mozgás és felkiáltások balfelóí: Hát ezért megrovást kap ?) . . . nem megrovást, hanem csak egy kis következetlenséget kell a szemére lobbantanom, mert én úgy emlékszem, és azt hiszem, emlékezetem nem fog csalni, ha a naplót felütjük, hogy ő akkor, mikor az előző, úgy mondhatnám, anya interpellácziójára válaszomat megadtam s azt hoztam elő, hogy ilyen rendeletet bocsátottam ki, ezt köszönettel tudomásul vette, és most mégis azt látom, hogy ma már nemcsak, hogy meg nincs azzal elégedve, hanem még kritikával is kiséri és kevesli azt, a mit akkor a maga részéről jónak és elfogadhatónak tartott Ez a kérdés kétségtelenül olyan, a melyre illik az, a mit egy nagy franezia filozófus mond, hogy tudniillik, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobban fogjuk annak igényeit kielégíteni. Én nem kívánom itt a t. képviselő úrnak szándéklatait gyanúsítani, azoknak a legjobb intenczióját kétségbe vonni; de azt hiszem, nem jól választotta meg az utat, a melyen ezen ügynek szolgálni akar. Mert ha azokat a dolgokat, a melyek neki nagyon szaporán és szörnyű szorgosan jutnak tudomására, minden egyes esetben nekem vagy az eljárásra hivatott közegnek mondta volna meg, vagy, ha azon bizonyos kép kitétele hírét, a melyet egy híres katholikus bajor festő festett, nem az újságban írja meg, hanem elmegy a királyi ügyészéghez vagy az illető városkapitányhoz és ott jelenti be ég nem itt a képviselőházban, a hol mindenki hallja és az ülés nyilvánosságát tekintve beválik az, hogy jaj a megbotránkozónak, de sokkal jajjabb a meg' botránkoztatónak, azt hiszem, sokkal helyesebben járt volna el, mert biztosítom a t. házat, hogy minden oly esetben, a melyből kitűnik a dolognak czélzatossága, az illető büntetését meg fogja kapni. Hogy pedig én ezen esetben a megbüntetettek lisztáját előterjesszem, a mi által az, a ki egy kihágás miatt például 10 forinttal megbüntettetett, a házban való pellengére való tétel által erősen megbélyegeztessék, azt hiszem, ez olyan kívánalom, melyet a képviselő úr, ha jobban