Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-295

295. országos ülés 1898. május 10-én, kedden. 4& i. a mesterséges borokról, 2. a tüdíílob irtása, 3. a mezőrendőrség, 4. a termények hamisítása, 5. az elpusztult szőlők felújítása és a 6. munkástörvény; a többi, t. miniszter úr csak mese volt, melyet az ön ügyessége és elegáns előadása a remény czifra, de könnyű toalettjébe öltöztetett. A realitás az a hat törvény. Mennyire volt képes az kielégíteni a szükségleteket, még ha a végrehajtás jobb lett volna is, megmenteni a bukástól az éhező gazdaközönséget, mutatja az ország helyzete. Még egy rossz termés az idén, t. ház, s azoknak 3

/á része teljesen tönkre van menve, kik nem fix fizetésből élnek. Nem akarom most kihasználni az alkalmat, hogy rámutassak azon szerencsétlen frivol alapra, hogy egy év termésétől, az idő és természet szeszélyére van talán egy egész nemzet jövője fektetve; egyszerűen konstatálom, úgy mint a javaslat indokolása, hogy ezen politikának első érett gyümölcse immár lehullott, a kisbirtokos, az a leggyengébb elem, mely faluja szaímafedelíí házában konzervatív szivét a modern kultusznak legnehezebben nyitja meg, s melyet az legjobb védekezési módra, az apró erők békés összetételének nagyhatalmára eddig alig tanított valaki, ez az elem, mint a folytatott politika első áldozata, egyszerűen tönkrement. Ha lenne valaki, ki ezt természetesen csak általánosságban éitelmezett állításom kétségbe vonja, kérem vessen egy tekintetet arra a eok új és új pénzintézetre, mely a vidéknek nemcsak városait, de faluit is mindinkább ellepi és mind prosperál; figyelje meg az országban jelentkező, fenyegető paraszt turbulencziákat, csak nem hiszi senki, hogy az, ki pozitiv aktiv vagyonnal rendelkezik ; az, ki a megelégedett helyzetnek minimumát birja, legyen az bármily kevés, lelketlen és értelmetlen izgatásoknak lépremenjen. Nem; ma a falu népének annyi az adóssága, mint a hitele. És bátor vagyok figyelmeztetni a t. kormányt, hogy a kisbirtokost rövidesen követni fogja, ha már meg nem előzte, a közép és nagyobb birtokos is. A különbség csak az, hogy ez nagyobb intelligencziájánál fogva részint egy kissé tovább birja, részint hogy számszerint kevesebben vannak, pusztulások nem oly feltűnő. Hogy milyen helyzetben vannak ezek a gazdák, a statisztika nem tudja kimutatni, de kiáltón beszél azoknak nagy száma, kik ezen osztályból, kik hivatalt keresnek és azon birtokok, melyek haszonbérbe kínáltainak, de bérlő nem akad. És hogy vagyunk az iparossal széles ez országban ? T. ház? A nemzetek kultúrtörténetében minden lapon látjuk azt a folytonos küzdelmet, melyet a munka a tökével vív. Az ókor rabszolgáitól a jobbágyig, s azoktól a mai bérrendszerig a kézi munka erős tusát vív a másik | KÉPVH.NAPLÓ. 1896—1901. XVI. KÖTIT. termelési faktor, a tőke ellen. Harczba viszi egyetlen fegyverét és előnyét, sajátosságát, az emberi kéz alkotásának azon gépileg utói nem érhető magas szinvonalat, mely szerint mintegy saját lényét Öntve a holt anyagba, annak így életet, eredetiséget ad, s hogy úgy mondjam az individualizmus utólérhetlen becsét nyújtja, ámde a tőke előállítja a gépet s a mai demokratikus modern Ízlésnek jobban megfelelő, egyöntetűbb, pontosabb czikkeket állít elő és főkép olcsóbb termelése által legyőzi a versenyben a kéz munkáját. Távol áll tőlem, hogy a gépek által elért fejlődés előnyeit kétségbe vonjam; de elvitathatlan az eredmény, hogy ebben az egyenlőtlen harezfaan végre elfárad a munkás, a kapitalizmus leszorítja, s mivel a műveltség eszközeit is jobban meg tudja vásárolni a tőke, végre a kisiparost teljesen elnyomja. Magyarországban eddig a kisiparos úgy tengette életét, hogy a vidéken egy kertet vagy szőlőcskét vásárolt magának; de ma, mikor a szőlője is tönkrement, azt rekonstruálni nincs tehetsége, a kisgazda gondjait is érzi; másrészt a vásárok bebarangolási kényszere, de főkép a befcegsegélyző pénztáraknak botrányos szervezete folytán az általános bajon kivííl specziális magyar terheket is kénytelen viselni a magyar kisiparos ; maga előtt egy Janus-főt lát, melynek azonban mindkét arcza szomorú és könyezik. Mind élesebbé válik a harcz napjainkban, midőn látja az a kis exisztenczia, iparos és kisgazda a nagy ellentétet, mely az ő osztályának számszerinti többsége és a kapitalizmus minoritásának előnyei közt oly kirivó, s annál több dacz vegyül e kényszerített önmegtagadáshoz, minél inkább látja egyrészt, hogy a modern úgynevezett jogintézmények keretében egyelőre egy jobb erőmérő hiányában egyedül a szavazatok többsége dönt; másrészt látja, hogy a mai kor vezető intelíigencziája, saját önzésének eléggé ki nem elégíthető kapzsiságában a humanizmus és a közérdek, a haza jövője s az egész lakosság jelenje iránt érzéketlen. T. ház! Ezen küzdelemben, hol a gyengébb fél a biztos bukásnak néz elébe, kötelessége a törvényhozásnak segítséget nyújtani. Tíz éve sürgeti az ellenzék és kétszeresen kötelessége ez a magyar törvényhozásnak, mert midőn az elesőt segélyezi, nemcBak humánus, de egyszersmind nemzeti czélnak is szolgál. (Úgy van! balfelöl.) Hogy az eszközök megválasztásánál a szövetkezeti irányt választotta, a kormányt ezért elismerés illeti meg; ámbár megvallom, hogy a kivitelt nem ilyennek képzeltem, de ha a t. kormányt valóban és őszintén csak az a jó szándék vezérli, hogy a létező szövetkezetek megerősí7