Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-304
242 804. országos ülés 1898. május 23-áii, hétfőn. tjor EerenCZ: Felel az illető a maga dolgáért. Nincs joga a képviselő úrnak . . . Elnök: Tessék a tárgyhoz szólani! Major Ferencz: Legyen szabad nekem ehhez a szakaszhoz egy megtoldást javasolnom. A 79. §. tárgyalja azokat a kedvezményeket, melyekben a központi hitelszövetkezeteket és azok a szövetkezetek, a melyek a központba belépnek, részesíttetnek. Minthogy az eddigi tárgyalás folyamán meggyőződtünk arról, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat azon szellemben és azon módon fogadtatott el, a mint azt a kormány maga elé kitűzte, azaz most már meggyőződhetünk, hogy ezen hitelszövetkezetek felett az összes hatalom a központi intézet, jobban mondva a kormány kezében van. Ha már addig ment a t. többség, hogy a kormány hatalma a szövetkezetekkel szemben teljesen biztosítva van, akkor tegye meg a kormány azt az intézkedést is, a mely ebből önként következik, a mely lehetővé teszi legalább azt, hogy ezen szövetkezetek állandó és olcsó kamatú pénzhez jussanak. Nem akarok itt a kibocsátandó kötvények bonitásának birálatába bocsátkozni, — arra igen bőven kiterjeszkedtünk erről az oldalról — de épen azért, mert az elfogadott törvényjavaslat olyan messzemenő jogokat biztosít a kormánynak, hogy módjában áll a szövetkezeteket a legminucziózusabb dolgokban is ellenőrizni és vétójogával élni, akkor mi állhat útjában annak, hogy a kormány megtegye ez irányban a további lépést, azaz miért ne vállalhatna magára jótállást ezen kibocsátott kötvényekért? Ha a kormány elment az erkölcsi garanczia legvégső határáig, akkor azt a lépést, a mely lehetővé teszi, hogy ezen intézmény sokkal olcsóbb kamat mellett pénzhez jusson, miért nem teszi meg? Ép ezért bátor vagyok a következő indítványt tenni, a mely a 79. §-nak 4. pontját képezné és így szólna: »A központi szövetkezetek által kibocsátott kötvényekért, az állam összes vagyonával kezeskedik.« (Zaj és ellenmondás a jobboldalon.) Ha egyszer az állam ezért az intézményért az erkölcsi garancziákat — mikép kifejtette — teljes mértékben magára vállalta és ezt úgy a törvényjavaslatnak indokolá sában, mint az itt előadottakban mindenkor hirdette, azt hiszem, ennek természetes következménye az anyagi garancziának is elvállalása. Ha ezt elfogadja a kormány, az által igenis lehetővé teszi, hogy ezen kötvények majdnem 4 a /2 °/o kai és nem 95 forinttal, hanem teljes értékben és sokkal olcsóbb kamattal kerülhetnek a piaczra és ezáltal mindenesetre meg fog olcsúlni az a pénz, a melyet a hitelszövetkezeteknek nyújtani fognak, még pedig legalább l°/o-al. A mikor a kormány egy millió koronával — a mi ugyan elég csekély összeg—-és három millió korona biztosítékkal hozzájárul ez intézmény létesítéséhez és az adminisztráezió és az irányítás teljesen az ő kezében van, akkor, azt hiszem, egészen bátran elfogadhatja az állami biztosítást, mert ez által határozottan biztosítja a kibocsájtandó kötvényeknek teljes bonitását, mi által biztosítja egyúttal azt is, hogy a szövetkezetek olcsó pénzhez fognak jutni. A felhozott indokokból bátor vagyok a benyújtott javaslatomat ezen 79. §-nak 4. pontjaként a t. háznak elfogadásra ajánlani. Elnök: Kivan még valaki a 79. §-hoz hozzászólani? Senkisem kívánván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kivan szólani. LukácsLászló pénzügyminiszter: T. ház! Én azt hiszem, hogy az a kérdés, a melyet Major képviselő úr felvetett, tulajdonképen már eldöntöttnek tekinthető, mert el kellett volna dönteni ezt a kérdést a 71. §. tárgyalásánál, a hol a kötvénybiztosításról általában van intézkedés téve és az azután következő szakaszokban. Miután a t. képviselőház elfogadta azokat az intézkedéseket, melyek a 70. és következő szakaszokban a kötvényekre vonatkoznak, azt hiszem, ezzel eldöntöttük azt a kérdést is, hogy itt egyáltalában nem akar direkte az állam kötvényeket kiboes'ijtani és nem akarja direkte a felelősséget elvállalni, mert akkor sokkal egyszerűbb lett volna, t. ház, nem beszélni arról, hogy a központ feljogosíttatik ilyen vagy amolyan kötvények kibocsátására, hanem azt kellett volna mondani, hogy a központ minden pénzszükségletét az állam fedezi, a mely esetben az állam természetesen nem ily kötvények, hanem más állami, koronajáradékok vagy mág, a körülményeknek megfelelő kötvények kibocsátása által szerezhetett volna be pénzt és kétségtelenül olcsóbban is juthatott volna hozzá, természetesen az állami tekintély direkt latbavetésével. Ez azonban, t. képviselőház, nem volt és nem is lehetett a czélja sem a kormánynak, sem a törvényhozásnak. Az imént már voltam bátor rámutatni, hogy itt nem egy állami intézmény létesíttetik, hanem egy államilag támogatott és ellenőrzött olyan magánszövetkezet, a mely a társadalom által megalakítandó és tovább fejlesztendő. Ily körülmények között arra a kérdésre, hogy indokolt lenne-e, hogy az állam direkte elvállalja az összes kötvényekért a felelősséget, azt hiszem, egyszerűen tagadólag kell válaszolni. Mert habár kétséget sem szenved, hogy ily módon olcsóbban lehetne pénzt beszerezni, de ez az állam hitelviszonyaira oly visszahatást gyakorolt volna, a mely egyáltalában nem kívánatos és a melyre egyáltalában szükség nincsen.
