Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-304
804. országos ülés 1898. május 23-án, hétfőn. 243 Ennélfogva ismétlem, t. ház, hogy itt az állam materialiter korlátolt felelősséget vállal el azon karlátok között, a melyek a törvényjavaslat alapján a törvényben megállapítva lesznek. Ezentúí az állam direkt felelőssége nem terjed. És épen ezért, mivel ezen eszmével homlokegyenest ellenkezik azon pótlás, a melyet a t. képviselő úr benyújtott, kérem a t. képviselőházat, hogy azt mellőzni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Következik a határozathozatal. A 79. § t, a melyhez Major Ferencz képviselő úr egy hozzátoldást adott be, úgy, a mint van, a ház által elfogadottnak jelentem ki. A kérdés most az, elfogadja-e a ház a Major Ferencz képviselő úr által javasolt hozzátoldást, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A ház többsége mellőzte a módosítást. Következik a 80. §. Nyegre László jegyző (olvassa a 80—83. §-okat, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: Ezzel a javaslat részleteiben letárgyaltatok, kivételével a pénzügyi bizottsághoz utasított szakasznak. Most következik a pénzügyi bizottság jelentése a hozzáutasított 66. §. újabb szövegezésére nézve. Kivan az előadó úr szólani? Neumann Ármin előadó: Nem! Elnök: Kivan valaki a pénzügyi bizottság által ajánlott szöveghez hozzászólani? Rakovszky István jegyző: Eátkay László! Rátkay László: T. ház! Már a múlt ülésben megtettem indítványomat; mivel azonban a szakasz visszautasíttatott a pénzigyi bizottsághoz, kénytelen vagyok indítványomat újból előterjeszteni. Vonatkozik pedig ez az indítvány arra, hogy a szakaszban ki legyen mondva, miként a központi hitelszövetkezet igazgatósága, elnöke és alelnökének állásai a képviselői állással összeférhetetlenek. Ha a most érvényben levő és az összeférhetetlenségre vonatkozó törvénynek szakaszait átolvassuk, akkor kétségtelen, t. ház, hogy indítványom majdnem felesleges, mert az 1875:1. törvényczikk 1. § a és a 2. §. c) pontjából teljesen világos, hogy ezen állások a képviselői állással összeférhetetlenek. Ha azonban arra a gyakorlatra visszatekintek, a mit az öszszeférhetetlenségi bizottság a maga eljárásánál és tárgyalsáánál követett, hogy itt még azt is érvül hozzák fel, hogy ha a törvényhozás ki akarta volna mondani, hogy bizonyos állások összeférhetetlenek, kimondotta volna vagy olyan érvek is kerültek felszínre, hogy nem az határoz, hogy mit mondott ki a törvény, hanem azt, hogy mit akart kimondani- Ha a t. igazságügyrainiszter űr vagy a kormány nevében bárki kijelenti és engem megnyugtat aziránt és velem együtt a t. házat, hogy ezen állások összeférhetetlenek a képviselői állással: ezen esetben indítványomat feleslegesnek tartom; ha azonban ez a nyilatkozat meg nem történik, indítványomat benyújtom és kérem a t. házat, méltóztassék azt elfogadni. Rakovszky István jegyző: Polónyi Géza'. Polónyi Géza: T. képviselőház! Magam részéről csak annak konstatálására kivánok néhány szót emelni, hogy a törvényjavaslat a második szakaszban eszközlött módosítás és azon javaslat után, a melyet a pénzügyi bizottság most előterjeszt, kétségtelenül alkalmasabbá vált arra, hogy közmegnyugvást okozzon és illetőleg hogy közmegnyugvással legyen az kezelhető minden párt részéről. Magam részéről a pénzügyi bizottságnak javasolt szövegét, habár azt tökéletesebben is tudtam volna magamnak képzelni, de mert tudomásom vau róla, legalább a lapok hírei szerint, hogy az tranzakczió eredménye, elfogadom és tartózkodom attól, hogy arra nézve további megjegyzéseket koczkáztassak. A mit azonban, t. ház, még mindig hézagnak látok s a mire néeve legalább felvilágosítást kérnék a t. kormány szándékai felől, az a következő dolog. A törvényjavaslat azon álláspontra helyezkedett, hogy maga az alakulás nem képezi ezen szövetkezetnek oly feltételét, mint a milyen feltétel ez a kereskedelmi törvény által előírt testületeknél. Arra nézve azonban, t. ház, hogy a központi szövetkezetnél ez az első alakulás miként fog megtörténni, legmélyebb sajnálatomra a törvényjavaslatban és az indokolásban minden felvilágosítást nélkülözünk, sőt olyan kontroverziákkal találkozunk, a melyek előttem, mint jogász előtt, legalább is problematikussá teszik azt, hogy miként fog ezen igazgatóságnak a megalakítása és magának a központi szövetkezetnek megalakulása — az első alakulást értem — végrehajtatni. Nevezetesen miként áll a dolog? T. ház! Azt mondja a törvényjavaslat, hogy ennek a központi hitelszövetkezetnek kétféle tagjai lesznek: lesznek alapító tagjai és lesznek rendes tagjai. Alapító tag az lesz, a ki legalább 1000 koronával mint alapító részlettel járul hozzá. Már most mit mond tovább a törvényjavaslat? Most már az elfogadott 51. §. megmondja azt, hogy az alapítónak szavazati joga milyen mértékben gyakorolható, majd az alapszabályok fogják meghatározni. Nem a kereskedelmi törvénynek a rendelkezései tehát az irányadók, hanem irányadók lesznek az alapszabályok. Már most t. ház, tehát az, hogy az alapító tagnak lesz-e, s ha igen, — a mit igen 81*