Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-303

803, országos ülés 1898, május 21-én, szombaton. 231 lyel rendelkezik, így a kisebb emberek hiteligényeit kielégítse, akkor törekednie kell arra, hogy ezt lehetőleg olcsón adja a szövetkezet rendelkezésére s különösen tekintetbe kell vennie, hogy ez a kötelessége az országnak semmiféle nagyobb megterheUetésével nem jár. Kérdem az igen tisztelt pénzügyminiszter urat és annak bejelentett igen tisztelt helyettesét, vajjo s nem volna-e helyesebb, ha itt állampapírt bocssátana ki az állam, 4°/o-osat — a magyar államnak van még hitele — s az ekképen beszerzendő összeget bocsátaná a központi hitelszövetkezet rendelkezésére. (Úgy van! Űgij van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ennek &z elhatározásnak nagy eredményei is lennének, mert a, mint kimutatni bátor voltara, míg a 4%-os ilyen kötvényt el tudnók helyezni parin, tehát megszabadulnánk attól a tőkeveszteségtői, a mely előáll; de még sokkal határozottabb előny volna abban, hogy félszázalékot nyernénk, és ha ezt viszonyítjuk ahhoz, hogy a törvény értelmében ki lehet bocsátani 15 millió forint értékű kötvényt, a félszázalék kamatmegtakarítás évenként 75.000 forint, illetve í50.000 koronát, 20 év alatt tehát 3 millió koronát tesz. Ha azonban a váltóviszleszámítolás alapján a forgalom épen oly nagy lenne, mint a kötvényeken nyugvó forgalom, akkor a kamatlábott is átidomulni lévén kénytelen, ismét eloállana 3 millió kamatmegtakarítás. Ezen kamatmegtakarítások mellett számításba lehet venni a tőkeveszteséget is, mely a 4°/o papírnál minden 100 forintnál 5 forintot tesz, vagyis 15 millió forintnál egy millió ötszázezer koronát. A tőkének körülbelül egynegyed részét, tehát 1

X

J2 milliót volnánk képesek 20 év alatt a kisebb emberek javára visszaszerezni. Ezek olyan tények, melyek ellen érveket felhozni, azt hiszem, nem lehet. De hát én kérdem és erre csakugyan nagyon kíváncsi vagyok, — azt hiszem, lesz is kegyes az igen tisztelt bejelentett megbízott úr engem arról felvilágosítani, — mi tartja a kormányt ettől vissza? Én tudom, mi tartja vissza. Itt nagy garral hirdette úgy a pénzügyminiszter úr, mint az igazságügyminiszter úr, hogy nagy erkölcsi garancziát vállal az állam, de egy kifejezett, határozott garancziát vállalni nem akar. Értsük meg, mi az az úgynevezett erkölcsi felelősség, erkölcsi garanezia. Hát annak a garancziának a realizálása, annak a másik kifejezett garancziának a konsequencziái mikor következnek be? Csak egy esetben: ha a központi szövetkezet összeesnék, ha kötelezettségét nem tudná teljesíteni és ha csődbe jutna. Hát kérdem az igen tisztelt képviselőházat, hogy vájjon akkor, ha ez az eset beáll a mostani állapottal szemben, a mikor az erkölcsi felelősségre hivatkozik, vájjon a nemzeti becsület, a nemzeti önérzet és a tisztesség nem követelné-e meg az államtól azt is, hogy igenis, vagyoni garancziákat is vállaljon? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Akkor, a mikor ez tényleg így áll, a mikor ez meg nem czáfolható, engedelmet kérek, ilyen kötvényeket kibocsátani, a miáltal drágítjuk a pénzt, a miáltal rontjuk a magyar állam hitelét, én tökéletesen helytelennek és rossznak tartom. De hát, t. képviselőház, én magam is tudom azt, hogy én itteni előadásom tökéletesen meddő dolog, mert ezekre nemcsak én, hanem t. barátom Barta Ödön is az általános vita folyamán tartott beszédében rámutatott, a képviselőház többsége azonban más meggyőződésben volt, mert a törvényjavaslatot általánosságban megszavazván, ezen törekvésünk felett pálezát tört. Hát nekem, a ki igazán lelkesedéssel csüngök a szövetkezetek ügyén, a ki óhajtom, hogy mennél inkább prosperáljanak, — mert hiszen eléggé bebizonyítottam az általános vitában mondott beszédemben is, hogy én milyen nagy erkölcsi eredményeket és politikai és társadalmi eredményeket várok a szövetkezetektől, — mégis számolok azokkal a viszonyokkal is, a melyek elő fognak állani, ha ekképen megy a törvényjavaslat keresztül, a mint van és kell, hogy azt a helyzetet is kissé méltassam. A javaslat szerint — ez nincs ugyan egészen határozottan megmondva, de a 72. és 73. §-ok intézkedéséből megállapítható — 15 millió forint fog befolyni ezen papírokért; akkor tehát vehetünk alapúi 15 millió forintot arra nézve, a mi a vidéki szövetkezetek hiteligényeinek kielégítésére fog fordíttatni. Elismerem egész készséggel, hogy nem ez lesz az egyedüli alap, mert hiszen a váltóviszleszámitolás is fog bizonynyal bizonyos összegeket eredményezni. Tehát tegyük föl s én is abban a feltevésben vegyok, hogy bizonyos összegeket fog ezáltal elérni, úgy hogy tényleg a központi hitelszövetkezetnek 30 millió forint fog rendelkezésére állani a végből, hogy abból ag egyes vidéki szövetkezeteket dotálja. Lesz tehát a vidéki szövetkezetek rendelkezésére — mert hiszen ott fogják a hitelt keresni, ott lesznek a hiteligények kidomborodva — először ez a 30 millió forint, másodszor alaptőkéjük, harmadszor betétjük, csakkogy itt megint egy dolgot tekintetbe kell venni, a mely előtt szemet nem hunyhatunk. Ez az, hogy én feltettem a mostani fejtegetéseim közben, hogy a viszleszámítolás által a központi hitelszövetkezet ugyanannyi összeget, fog a piaczról a maga részére elvonni, illetőleg lehetővé teszi magára nézve, hogy ennyit odabocsásson a kis exisztencziák hiteligényeinek kielégítésére. Ámde itt egy nagy kérdés van: hogy vájjon ez megtörténhetik-e: igen, vagy nem, Es én megvallom, t. képviselő-