Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-303

232 303. országos üle's 1898. május 21-én, szombaton. ház, hogy ezt én megtörténhetönek nem tartom, nem tartom pedig azért, mert a központnak a saját váltójára ugyan pénzt nem fognak adni, hanem természetesen az azon kisebb exisztencziától bevett váltó lesz a bázisa annak, hogy visszleszámítolás által azon tőkét megszerezvén, továbbadja. Igen, t. képviselőäáz, de akkor voltaképen azt a segítséget, a melyet keresünk, nem fogjuk megtalálni. Az a kisebb exisztenezia azt váltóra nem veheti igénybe; mert annak először nem lesz meg a bélyegmentessége, az a prolongálásra mindig vissza fogna térni bizonyos időben, azonkívül, mikor meg akarjuk menteni a kisebb exisstencziákat attól, hogy ők ne legyenek kénytelenek saját kisegítésük okából megvetni romlásuknak ágyát, mint ma, hogy tudniillik ne kelljen nekik jótállót igénybevenni, a mi viszontszolgálattal jár: ez a váltónál ismét meglesz, és ha mindezeket tekintetbe veszszük, akkor azon váltóvisszleszámítolás után oly öszszegre egyáltalában nem lehet számítani. De, t. ház, az egyik bevételt képeznék, a mit erre lehetne fordítani, mint mondják, a takarékpénztári betétek. Hát én ugyan nem vagyok oly vérmes reményben, mint igen tisztelt barátom Miklós Ödön képviselő úr, a ki a múltkori szavaimra reflektálva azt jelentette ki, — ha jól jegyeztem meg magamnak, — hogy az a forrás a tőke milliárdjait fogja a hiteligények kielégítésére rendelkezésre bocsátani. (Mozgás a szélső haloldalon.) — Azt hiszem, hogy ezt ily merészen bírálni nem lehet. Hiszen van már egy bázisunk, a melynek alapján okoskodásunkat továbbftízhetjük. Itt van nálam a gróf Károlyi-féle szövetkezetek kimutatása. Nem akarom annak részletezésével untatni a házat, hogy azoknak bevételei évenként miként fokozódtak, a mi a takarékpénztári betétek felsorolásából tűnnék ki, csak a legutolsó 1897. évet emelem ki, a mely évben 2.278,000 forint volt az összes bevétel és az összes hiteligény í 1 millió néhány százezer forinttal elégíttetett ki. (Mozgás jóbbfelöl) Tehát azon szövetkeze tek is, a melyeket, a mint tudjuk, mindenütt a vagyonosabb helyeken alapítottak, a melyek már megerősödtek és megizmosodtak, csak legfeljebb ezen takarékbetéteknek egy ötödrésze erejéig volnának képesek a hiteligényeket kielégíteni. A másik ilyen tőkebeszerzési mód volna, az alaptőkének befizetése. Itt megint azt mondjuk, hogy azon alaptőkét nem lehet számításba venni, • például a Károlyi féle szövetkezeteknél, mert ezeknél az alaptőke befizetett összege volt 1897-ben 2,461.000 forint. Csakhogy már ebben természetesen nem néhány kezdődő szövetkezetnek befizetése foglaltatik, (Mozgás. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) hanem már megizmosodott oly szövetkezeteké, a melyek nyoícz-tíz év óta fennállottak, a mit tehát ez új szövetkezetektől várni egyáltalán nem lehet. Ha már most, t. ház, ezt is elfogadom bázisúi, és összehasonlítom azon hitel összegével, melyet e szövetkezetek kiadtak, megint arra a következtetésre kell jutnom, hogy ez is képes volna tehát a hiteligények egy ötödrészét kielégíteni, ha így válnék be, a mit kizártnak tartok. De, t. ház, ez mindössze csak 2

/5-e volna azon jogosult hiteligénynek, tehát a többi 3

/5-résznyi hiteligény kielégítésére kell annak a 30 millió forintnak rendelkezésre állani, a melyből csak ÍB millió forint biztos, mert a visszleszámítolások tekintetében általam kiszámított 15 millió forint befolyása mindenesetre kétséges, T. ház! Még egyet nem lehet figyelmen kivííl hagynom, s ez az, hogy ha mindesen, általam tett számítás be is válik, azon hiteligények kielégítésére, a melj

r

eket népünk jogosan támaszthat, ez kielégítő nem lesz. Mert nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy míg másut a szövetkezetek inkább arra valók, hogy a meglevő bizonyos fokú vagyonosság alapján a további gazdasági fejlődést és izmosodást előmozdítsák, nálunk elsősorban arra kellene törekedni, hogy a szegény exisztenezia képes legyen a további megélhetésre és arra keli törekednünk, hogy a jelenlegi nyomasztó terheket megfelelő kamatozásával válthassuk fel és ekként vállairól terhének egy részét levehessttk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De ezen összeg, t. ház, ha ez alapon maradunk, igazán nem lesz kielégítő és így azután érteni kezdem, miért adatott az a nagy jog a központ kezébe, hogy föltétlenül határozhasson a felett, hogy mely szövetkezet léphessen be és melyiknek adjon ilyen vagy olyan hitelt, mert a legjobb akarat mellett sem lesz azon helyzetben, hogy minden jogosult igényt a nagy czélnak megfelelőleg kielégíteni képes legyen. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) De, t. ház, még abba, az ily módon való számításba is becsúzott egy hiba, mert a törvény értelmében a 71. §. szerint csakis a kölcsönkövetelés! tőke 80°/o-át bocsáthatja ki a központ kötvényekben; és minthogy már ez is igen nagy — mert mi történik akkor, ha ez így maradna — tehát minden 100 forinttól, a melyet így a kötvény kibocsátása után nyerne, a központnak 20 forintot, illetve ha az árhullámzást is veszszük, 23—25 forintot kellene saját tárczájából fedezetűi adni. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha van; de ha van is, ha veszszük mindazon összegeket, melyeket az állam rendelkezésére bocsát a szövetkezeteknek, ez a táreza teljesen üres lesz. Én azt hiszem, hogy a 70. és 71. §. — a mely csakugyan nem értem, miért választatott ketté — együtt tárgyalandó, és minthogy külö-