Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-303

224 803> országos ülés 1898. május 21-én, szombaton. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a felolvasott módosítást elfogadni ? A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Molnár Antal jegyző (olvassa a 58. §-t, észrevétel nélkül elfogadtatik; olvassa as 59. §-t). Nyegre..László jegyző: Barta Ödön! Barta Ödön: T. ház! Az 59. §. második bekezdésének kihagyását indítványozom, mert idáig menő monopóliumot még sem lehet biztosítani nagykora, önjogú és saját erejükből alakuló szövetkezetekkel szemben; nem lehet különösen azért, mert a 23. §. ezen javaslatban már benne van. A 23. §-ban követelt összes garancziákat a központ számára a kormány kivívta. A t. túloldalon létezett egy nagy — legalább nagyhangú — ellenzék, mely azonban a 23. §. tárgyalása alkalmából már nem létezett. Azt kell hinnem, hogy azok a t. urak a túloldalon megnyugtatást kaptak arra nézve, hogy a 23. §. nem lesz veszélyes ott, hol nem kell neki veszélyesnek lennie. De hogy a t. kormány ily módon a központi szövetkezetnek ki akarja szolgáltatni a vidéki szövetkezeteket, ennek okát nem tudom megtalálni. Ezen szakasz második bekezdése szerint a központi hitelszövetkezet igazgatóságának engedélye szükséges ahhoz, hogy a központi hitelszövetkezet kötelékéhez tartozó szövetkezet harmadik személyektől köíesönt vehessen fel. Én nem tételezem fel ezt a drákói kegyetlenséget, de ha mégis megtörténik, hol van ez ellen a reparáczió? A szövetkezet a maga hiteligényeit legjobb tudomása szerint kéri kielégíttetni a központtól; a központtól legjobb informácziói alapján, melyek azonban határozottan tévesek is lehetnek, nem elégíti ki, redukálja a legkisebb mértékig s így az a szövetkezet úgy áll Isten színe előtí, hogy a kapott hitel a megélhetésre kevés, a meghalásra sok. A hitelszövetkezet vezetői, ha komolyan veszik a maguk feladatát, mit tehetnek? Azt, hogy más pénzforrás után néznek. Hát ha más — nem is mondom, hogy jobb akarattal ad, de jobban van tájékozva, vagy talán még olcsóbb feltételek mellett akar kölcsönt adni, s ezt egyszerűen megtagadhatja a központi szövetkezet, azt mondván: én nem adok, mástól pedig felvenni nem engedem. Ez közönséges öngyilkosságba való kergetése annak a szövetkezetnek, ennek meg kell halni, nem tud exisztálni, segélyt a központtól nem kap, mástól pedig kérnie nem szabad. Hogy mi szükség van erre, azt nem tudom; hiszen a központi szövetkezetnek, ha a maga követelését veszélyeztetve látja, ezer módja van a törvény keretében a maga érdekeit megvédeni. Legalább a minimum meg volna szabva, hogy például az üzletrészek értékének kétszereséig terjedő hitelt kaphat. De a hitel minimuma sincs megszabva, a maximumot pedig nem lehet előre megszabni, tehát oly jog adatik a központ kezébe, mely szerint bedughat minden forrást s én nem tudom, hol lesz az a nagy medencze, melyet az előadó úr oly tetszetős kifejezéssel említett, hogy abból fognak a vidéki szövetkezetek hitelt meríteni. Azt hiszem, abba a medeuczébe bele fognak fúlni, de szomjúságukat kioltani nem fogják., Azért azt indítványozom, hogy a második bekezdés kihagyassék. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Nyegre László jegyző: Major Ferencz! Major Ferencz

I T. ház! Szabad legyen pár szóval hozzá szólnom ezen szakaszhoz és pártolnom Barta Ödön képviselő úr indítványát. Ugyanis ezen egész szakasz magában foglalja a lehető legnagyobb hatalmat a központi intézet számára, mert az első bekezdésben ki van mondva, hogy a vidéki szövetkezetek üzleti feltételeit úgyszólván egészen úgy kell megállapítani, a mint azt a központ akarja, valamint benne van az is, hogy takarékbetéteket csak akkor fogadhatnak el, ha a központ arra engedélyt ad. Tehát minden biztosíték meg van adva arra, hogy a központ az ő hatalmát a lehető legnagyobb mértékben érvényesítse. És ha bármelyik szakasznak szellemébe hatolunk, mindegyik csak a hatalomnak legkisebb izében is a biztosítására a központ számára irányúi. A második bekezdés még azt is ki akarja zárni, és magának tartja fenn, hogy azon életképes vidéki szövetkezetek valahogy más hitelhez jussanak, mint a központihoz, és hogy kényszerülve legyenek minden tekintetben nemcsak működésüket, hanem gondolkozásukat is — a melyben, nem titkolom, benne van bizony a politikai gondolkozás is— alárendelni a központnak. Már pedig semminemű biztosítékimkés bizalmunk nem lehet az iránt, hogy ez a túlságos központosítás, azaz minden jog és hatalomnak a központi intézet javára való lefoglalás politikai tekintetben is érvényesülni fog. Hiszen — mint már igen sokszor hangoztattuk ez oldalról —• a létező pénzintézetek, a melyek pedig tulajdonképen nincsenek a kormánynak oly közvetlen befolyása alatt, mint lesz ezen központi hitelszövetkezet, már is a legnagyobb mértékben érvényesítették a kölcsönvevőkkel politikai befolyásukat, mit a legutóbbi választásoknál sajnosán tapasztaltunk. Lehetetlen tehát, hogy ne döbbenjünk meg a felett, hogy minden szakasz csakis arra czéloz, hogy a központ a hatalmat legutolsó ízében is magához ragadja, és teljhatalommal bírjon minden alkotandó szövetkezet felett. Ez a czélzat nyilvánvaló dolog, ezt mindenki kiolvashatja a javaslatból. Ép azért ezen szakaszt, a mely még azt is kizárja, hogy hitelszövetkezet a vidéken