Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-302

802. országos ülés 1897. május 20-án, pénteken. 191 összegére nézve vitatkozásokba és tényállásokba nem is bocsátkozik. Mindezekre való tekintettel, nem lévén megsértve sem a törvény, sem a parlament joga, nem látom szükségét annak, hogy ezen indítvány érdemében tárgyaltassék és kérem azt mellőzni. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsőbalon.) Kossuth Ferencz: Engedelmet kérek, t. ház, hogy csak pár szóval egy tényállást rektifikáljak ég konstatálhassak. (Halljuk!) A t. miniszterelnök úr azt állította, hogy a a 30 milliót nem költötte el az állam, de hozzátette, hogy a megrendelések már eszközöltettek. T. ház! Én azt hiszem, hogy a magyar és osztrák monarchia elég tisztességes arra, hogy ha valamit megrendel, azt ki is fizesse (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) és azt hiszem, eléggé tudatában van annak a kötelességnek, hogy a megrendelések erszényét a megrendelés perczétől kezdve terhelik. A midőn tehát a megrendelések megtétettek, akkor a fizetésnek kötelezettsége is előállott és csak a fizetés ideje felett lehetett még kérdés. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A pénz elköltése nemcsak abban áll, hogy valaki a pénzt tényleg kiveszi a zsebéből, hanem abból is, hogy valaki egy üzletet megkötött és egy fizetési kötelezettséget elvállalt. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Elnöki Felteszem a kérdést. Kívánja-e a ház az indítványt érdemleges tárgyalás alá venni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik tárgyalás alá kívánják venni, állja nak fel. (Megtörténik) Kisebbség. A ház nem kívánja az indítványt érdemleges tárgyalás alá venni. Következik a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló javaslat (írom, 379, 412) folytatólagos tárgyalása. A 14. és 15. §-ok állanak együtt napirenden. (Zaj.) Kérek csendet, képviselő urak. Major Ferencz T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy a 15. §-hoz pár szóval hozzászóljak és a felelősségre nézve én is megtegyem észrevételeimet. Tagadhatatlan, hogy ezen fontos szakasz — a mely hivatva van ezen intézménynek azon alakban adni létet, a melyben mi is óhajtjuk, hogy a hitelszövetkezetek életet nyerj ének, — nem tagadhatom egy kis aggodalommal is tölt el, (Halljuk! Malijuk !) mert míg épen azon minden oldalról hangoztatott dekadenezia, a mely egész társadalmi életünkben konstatálható, teszi szükségessé a hitelszövetkezetek alapítását, másrészt ép ezen elismert baj gátját képezi a biztosítás nagyobb fokban való igénybevételének. És e tekintetben igazuk van azoknak, a kik a német viszonyokról beszélve, az ott tapasztalható nagyobb biztosítás alkalmazását hangoztatják, de mig ott az úgynevezett Bund-szellem még mindig virágzik és ez egyesülésre meg van minden alap, s a polgároknak egyenlősége konstatálható : addig nálunk a társadalom teljesen zilált és szét van szórva. És ha ebből a szempontokból mérlegeljük a biztosításnak itt a törvényben ötszörösen, esetleg tízszeresen megszabott mértékét, úgy akkor határozottan gondolkozóba kell esnünk, hogy vájjon a szövetkezeteknek a létesülésére, illetőleg nagyobb mértékben való alakulására nem fog-e ez bénító befolyást gyakorolni ? Megvallom őszintén, legjobban szeretném úgy, a mint Polónyi Géza t. képviselőtársam mondta, hogy ha csak egyszeri biztosítás volna, azaz csak a befizetésre szorítkoznék. De hogy nem adom szavazatomat ezen indítványra, daczára annak, hogy elismerem, hogy a mostani zilált viszonyok között talán ez volna indokolva, másrészt ezzel ellentétben azonban ott áll az a magasztos elv és törekvés, a melylyel mi igyekezünk a szétzilált társadalmat ismét összehozni, igyekezünk a társas szellemet felébreszteni és a szétzilált egyedeket megint olyan biztos anyagi viszonyok közé hozni, hogy a régi társulási szellem és a régi polgáriasság testet öltsön. Hiszen mindenki tudja, emlékezhetnek reá igen sokan, hogy az 50-es és 60 as évek elején mennyire meg volt izmosodva nálunk a társulás, és az úgynevezett polgárias szellem, a mikor mindenkinek megnyílt a tárczája, hogy a szomszédjának vagy barátjának pénzre volt szüksége, még pedig írás nélkül. Ma hol vagyunk, még a családban sem történik ez meg, annál kevésbbé idegenek között. Azon zilált társadalmi helyzet, a mit mindnyájan konstatálunk, teszi szükségessé, hogy bizonyos mérvíí biztosítás tétessék kötelezővé ezen szövetkezeteknél, hogy kösse össze ezen szövetkezeti tagokat a kölcsönös szeretet^ bizalom, részvét és egymásnak gyámolítása. Es épen ezen indokból, ezen magasabb erkölcsi indokát tekintve a 15. § nak, én örömmel fogadom el azt, hogy igenis minimumképen az ötszörös biztosítás vétessék fel. De ugyanakkor, mikor ezt megindokolom, nem zárkózhatom el egy másik követelés elől sem. Ez pedig az, hogy máris léteznek hazánkban korlátlan biztosítású szövetkezetek, de másrészt kívánatos a szabad fejlődés szempontjából is, hogy ez kizárva ne legyen. Tudom azt, hogy a kereskedelmi törvény módot nyújt arra, hogy korlátlan felelősségű társulatok keletkezzenek. De azt is tudom, hogy ha ezek az említett törvény szerint alakulnak, azok nem élvezhetik azon kedvezményeket, a melyek épen ezen törvényjavaslatban biztosíttatnak. És épen ezen szempontból a szabad mozgásos kölcsönös bizalom fokozása szempontjából csatlakozom ahhoz