Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-300

800. ortME&gM Illés 1898. májút 16«á», htftfSn. 145 kiskorú, mint ilyen beléphessen. Érre pedig feltétlenül szükség van. Mert midőn valaki egy szövetkezetbe belép, kötelezettségeket vállal magára és pedig nem kismárvtíeket. Csak 100 korona üzletrész mellett is, mintán a törvény végeredménye szerint kétszeres felelősség vau megállapítva, 700 korona erejéig felelős, pedig 700 korona egy kiskorúnak nem egyszer egész vagyonát képezi. Hogy ily kötelezettséget vállalhasson magára, föltétlenül szükséges gyámjának és gyámhatóságának jóváhagyása, ennek kieszközlése pedig, a mint tudni méltóztatik, sok körülményességgel jár. Méltóztassék egy vidéki szövetkezetet venni, a melynek vezetője — tegyük fel — katholikus pap, de nem jogász, és melynek vezetőségében nincs is jogász. Ezek a kiskorút beveszik a szövetkezet tagjai közé, tekintet nélkül arra, hogy van-e gyámhatósági jóváhagyás vagy nincs és ebből azután a legnagyobbmérvü komplikáezió és a szövetkezet hitelének hátrányára szolgáló körülmények származhatnának. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Ez az oka, t. ház, hogy én a kiskorúak a szövetkezetekbe való belépését a javaslat értelmében megengedni nem akarom. (Helyeslés jobbfelől.) Kifogásolta még a képviselő úr a törvényjavaslat azon kifejezését, hogy »teljes korúnak« kell a belépő tagnak lennie és ebből azt magyarázta, hogy olyanok, a kik vagy önálló üzletük folytán önállókká válnak vagy nagykorúsíttatnak, szintén nem léphetnének be a szövetkezetekbe. De épen azért választottuk »teljeskorú« kifejezést, miután fennálló törvényeink értelmében ezalatt mindazok értetnek, a kik akár üzletük folytán, akár a gyámhatóság útján önállósíttattak. (Helyeslés jobbfelől.) Miután azt hiszem, hogy e tekintetben adott felvilágosításom a képviselő urakat megnyugtatja, a javaslat ezen rendelkezését szintén fentartandónak vélem. A javaslat első czíme ellen felhozott lényegesebb és általánosabb jellegű kifogásokra — azt hiszem — az eddigiekben észrevételeimet megtettem. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha megmerülne fel valami, a részletes tárgyalás alkalmával lesz módomban a felvilágosítást megadni, talán még sokkal jobban, ha konkrét javaslattal fogok szemben állani. Áttérek most a javaslatnak második czímére, a mely a főrészét képezi a javaslatnak és egyszersmind a legnehezebben megoldható részét. Arról kellett ugyanig ebben gondoskodni, hogy a megalakult szövetkezetek pénzforrásra tehessenek szert, a mire nekik leginkább szükségük van, hogy idényeiket kielégíthessék. E tekintetben is a legdivergensebb nézetekkel kellett megküzdeni. Nem említem, hogy ÍIZ egyik vélemény az volt, hogy a segítség közvetlenül történjék az állam részéről, a másik egy bankot óhajtott, EÍFfB. MAAO. 1896—1901. XVI. KÖT1T. mely pénzzel alimentálná az egyes szövetkezeteket. Miután azonban én azt tapasztaltam, hogy a javaslatnak rendszere, — a mely abban áll, hogy a szövetkezetek szövetkezeti úton igyekeznek pénz szükségleteiket ellátni — az egész házban kifogásra nem talált, ezt a rendszert mindenki helyeselte, tehát észrevételeimet azokra szorítom, a mik ezen keretben a javaslat ellen felhozattak. Nem is mondható ellenvetésnek, hanem inkább egy eszmének, a mely konszideráczió tárgyát képezte, az, hogy a vidéki központi hitelszövetkezetek rendszerére kellene áttérnünk. Szóba hozták különösen az ellenzéki képviselők részéről többen, hogy a javaslatba a vidéki központi rendszert bele kellene illeszteni. A kiknek az a véleménye, hogy a vidéki központi rendszer jobb, mint ez az összpontosított, a javaslatban tervezett rendszer, azok ezt a javaslatot általánosságban sem fogadhatják el, mert a vidéki központi rendszer ebbe bele nem illeszthető. Ha tehát azt gondolják, hogy amaz jobb, akkor indítványuk az kell, hogy legyen, hogy a javaslat utasíttassák vissza és úgy első, mint második részében tüzetes revízió alá vétetvén, más rendszer alapján terjesztessék ismét elő. A kérdés tehát az, hogy jobb-e a vidéki központokra alapított rendszer, avagy az jobb, a melyet a javaslat kontemplál. Ha a t. ház megengedi, abból a czélból, hogy tisztán lássuk a dolgot, elő fogom adni, (Halljuk! Halljuk !) hogy miként nézne ki ennek az egész kérdésnek rendszere a vidéki központokból. (Halljuk!) Vegyük azt az időpontot, midőn a szövetkezeti kérdés már egészen virágzó állapotban van. És mondjuk, hogy az országban 6000 szövetkezet létezik. Ennyi el is fér. Ha a vidéki szövetkezeti rendszerre megyünk, akkor fel kellene ezt az országot vidéki központi szövetkezesi területekre osztani, mondjuk 60-ra. Minden egyes ilyen vidéki központ kerületében lenne — mondjuk — száz községi szövetkezet Midőn ez a száz községi szövetkezet megalakul, akkor ezek megalakítják a vidéki központot. Az üzletrész egy-egy szövetkezet részéről nem igen lehetne több 200 koronánál, ez 10 ezer forintot tenne ki száz szövetkezetnél; a mellett az alapítványokra is számítsunk ugyanannyit, az üzleti tőke tehát, a mely ennek a vidéki központi hitelszövetkezetnek rendelkezésére állana, kitenne 20.000 forintot. De már most egy ily központi szövetkezetben, a melynek száz szövetkezet a tagja, melynek tehát száz szövetkezetre kell felügyelnie, mindenesetre szükséges az igazgatóságnak olyan szervezetet adni, a mely megfelel egy vidéki középszerű pénzintézet szervezetének ; néhány igazgatóval, egynehány hivatalnokkal és egy jogtanácsossal. Ez igen sokba kerülne. Már 19