Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-299

290. országos ülés 1898. májas 14-én, szombaton. 133 osztalékára fordítandó. A maradék egyenlő részben, a tartalékelap és külön biztosítéki alap javára esik.« Ugy-e, t. ház, ez a szakasz egészen kimeríti az osztalékot, mert még a maradékról is rendelkezik. Hát mit k;>p az az igazgatóság ? Nem mondaná meg a t. képviselő urak közül valaki: talán tiszteletbeli állásnak szándékoltatik az az állás? Nem, ez a központi hitelintézet rezsijére uralkodó igazgatóság lesz; ez rezsiköltség lesz. Tudniillik a t. igazgató urakat, a kik nem tartoznak sem alapító, sem szövetkezeti tagok lenni, meg kell kímélni attól az eshetőségtől, hogy ha esetleg nem lesz osztalék, ők ne kapjanak semmit. Államilag garantirozni kell ezeket az igazgatókat. Vájjon mennyi fizetésük lesz ? Nem tudom: bár mondaná azt valaki meg. Es vájjon szabad-e nekem kézdeznem, hogy létezhetik-e parlament, a mely ilyen törvénynek a megszavazására általánosságban is kész, a hol emberek számára, másoknak esetleg veszteségei mellett fényes exisztencziát akarnak és szándékoznak biztosítani s mikor más emberek elvesztik a vagyonukat, akkor én velem el akarják hitetni, hogy ilyen törvényjavaslattal önök a hitelviszonyok javítására törekszenek. Önök az igazgatósági állásnak állami biztosítását és kormánypárti korteseknek méltó jutalmazását akarják ezzel keresztülvinni. (Úgy van! balfelöl.) Ha nem így van, nyilatkozzék bármelyike a miniszter uraknak, hajlandó-e kijelenteni akár azt, hogy ezek az állások tisztelelbeliek lesznek, akár csak annyit, hogy ennek az igazgatóságnak a jutalmazása nem haladhatja tál az üzleti osztaléknak bizonyos meghatározott százalékát. Ekkor legalább látni fo^om, hogy azok az emberek, a kik esetleg közreműködnek arra, hogy abból az instituczióból valami legyen, munkájuk eredményéhez mérten kapnak tisztességes jutalmazást, de addig, míg ez a kérdés előttem titok és rejtély, mint képviselő ilyen törvényjavaslatot sem általánosságban, sem részleteiben elfogadni soha nem volnék képes, mert válogathatnak önök a kifejezésben, a mint tetszik, lehet azt nyaktilónak, kényszerzubbonynak nevezni, bármelyike a dolognak való, de mind a két esetben a konzequenczia csak az lehet, hogy egy ilyen törvényjavaslathoz, a melyben magam felismerem a veszélyt, a melyben magam látom, hogy annak a gyökere, a gerineze ez a rendszer, megalkotásához a magam részéről soha még általánosságban sem tudok hozzájárulni, (Helyeslés a szélső baloldalon.) nem pedig azért, mert nekünk ezen a téren keserű tapasztalaink vannak. Tudjuk azt, hogy ilyen kérdések kabinetkérdésekké növik ki magukat és akkor, mikor én ennek a törvényjavaslatnak az általános tárgyalásához hozzáfogok, már tisztában vagyok az iránt, hogy a kormány azt az álláspontot, a mely egyedül jogos és igazságos, hogy az állam által nyújtott segély fejében az őt megillető ellenőrzést fogja gyakorolni csupán, de egyéb semmit, nem fogja követni, hanem a párttöbbségre alapított ridegséggel követelni fogja azt az omnipotencziát, a melyet ezen javaslatban magának biztosít és azon kisgazdákat, a kik eddig a függetlenségi és 48-as pártnak voltak a hívei a jegyző, alispán és adószedő járszalagon vezetett rabszolgáivá fogja tenni. Oly fegyvert adunk tehát e javaslattal a kormány kezébe, a melylyel egy egyszerű kérvényre, minden tárgyalás mellőzésével a csődbíróság tartozik bármely vidéki szövetkezettel szemben a csődöt kimondani; a melylyel néhány nap alatt nemcsak egyeseket, hanem egész vidékeket tönkretehet. Még a bejegyzett czég ellen sem lehet ex primo decreto csődnyitást kérni, ott is igazolni kell a fizetésképtelenséget, itt pedig egy egyszerű kérvényre elrendelheti a csődbíróság a csődöt. És hogy ez a dolog valahogy csütörtököt ne mondjon, — hivatkozom ügyvédtársaimra, hogy igazam van-e, — még a tömeggondnok kirendelése is a központnak van fentartva. E javaslat minden jogot konfiskál és megteszi azt is, hogy a központba való belépésnek egy üzletrészhez való kötését akként állapítja meg, hogy 200 koronában nevezi meg névértékben. Több üzletrész átvételét a központi igazgatóság az alabszabályok értelmében jogosítva van elhatározni. Ez azt jelenti, hogy az igazgatóság, a mely az alapszabályt csinálja, maga állapítja meg tetszése szerint, hogy hány üzletrészt tartozik a belépő szövetkezet jegyezni. Minthogy pedig a szövetkezeteknél 100 korona maximum van megállapítva, itt pedig 200 korona az üzletrész minimuma: ez azt jelenti, hogy miután az ötszörös felelősség a 200 korona üzletrészhez van szabva, ennek a révén lehetséges, hogy egy 14 emberből álló szövetkezetet egy csapással lehetetlenné tegyen. E törvény tehát nemcsak a jogelvbe, az igazság és méltányosságba ütközik, hanem ezenfelül létesít még egy oly organizmust, a mely kizárólag a kormány kegyétől és hatalmától függ. Lehetséges-e s szabad-e ily körülmények között az ellenzéknek e törvényjavaslathoz még csak átalánosságban is hozzájárulni ? Mikor tehát azt látom, hogy a dolog így van s ha végigtekintek a lefolyt tárgyaláson: azt kérdem, hogy mi vezette mégis az embereket arra, hogy ezt a javaslatot átalánosságban elfogadják? Itt van az én igen tisztelt barátom, Mezei Mór. (Halljuk! Halljuk!) 0 a hitnek, a bizalomnak az exponense. Ő a bit okából fogadja el ezt a törvényjavaslatot. Bámulatos, hogy milyen nagy eszkamotázszsal végezte feladatát a t. képviselő úr. Miután olyan nagy megtiszteltetésben