Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-299

299. országos ülés 1898. május 14-én, szombaton. 127 pénzügyminiszter egy igazgatót, stb. stb. Hát az ilyen »Gescheft«-tel a szamaritánus erkölcsök ne dicsekedjenek sem a pénzügyminiszteri, sem a földmiVelésügyi miniszteri székből. (Tetszés a bál- és szélső baloldalon.) Mert ez, t. ház, mindenhez méltó, csr.k egy kormányhoz nem, a mely nemcsak nem ad jóformán semmit, hanem esinál egy jó üzletet és csinál magának a három milliónál mindenesetre olcsóbb pártkasszát. ( gaz! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Ez ennek a törvényjavaslatnak rövid históriája. Ha szabad 'volna ezt a törvényjavaslatot valamihez hasonlítanom, ráillik az, hogy pókháló, melynek rendeltetése az, hogy a légy belepotyog és el is vész, a darázs azonban keresztül megy rajta. A kérdés az, hogy az ellenzék milyen politikát akar követni, a légynek vagy a darázsnak politikáját. Mert a pók, az megvan, ott settenkedik, ott ül a sarokban, (Derültség a balés szélső baloldalon.) megteszi azt, hogy mint resszort-pók megvárja többi minisztertársai beszédeit, megvárja a vita berekesztését, mert a parlamentarizmus szerint nem illik, hogy a szakminiszter beszéljen, mielőtt a vita berekesztetik. Ezen leskelődégen kivűl a t. igazságűgyminiszter úrnak megvan a pókhoz illő egy másik csodálatos természete is; míg ugyanis a virág kelyhéből a méh mézet, addig a pók mérget szív. Ha végigtekintek a t. miniszter úrnak pályafutásán, esupa ily pókos törvényjavaslatot látok. (Derültség a szélső baloldalon.) Nincs ennek a képviselőháznak olyan szent eszméje, melyet az ellenzék maga is követett, például a bűnvádi eljárás, melybe egy fejezetet az igazságügyminiszter úr mint botránykövet be ne állítson, úgy hogy azok is, kik hosszúréten át küzdöttek azért, hogy legyen bűnvádi eljárásunk, kénytelenek élet-halál harczot felvenni ellene. Ott van az esküdtszéki bíráskodásról szóló törvény. Mindnyájan akartuk, hogy legyen esküdtszéki bíráskodás, és ki ne emlékeznék a hires 16. §-ra, milyen óriási harez keletkezett abból. Itt van a szövetkezeti ügy, úgy mint azt Pap Géza t. csalódott barátom mondja, szivünk mélyébői óhajtottuk, követeltük, sürgettük. De akartuk mi a szövetkezeti ügyet állami, nem is állami: kormányi monopóliummá tétetni? Akartunk mi egy magyar királyi szavazó zálogházat csinálni a kormány számára? (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) De ezen központi szervezet egész rendszerében nemcsak ez az egy botránykő van, hanem, fájdalom, még számos. Nem akarom fárasztani a t. házat, Halljuk! Halljuk!) igyekezni fogok addig is, mig beszédemnek gerinczére térek, a melylyel nem sokáig fogom untatni a t. házat, sorrendben megtenni észrevételeimet arra vonatkozólag, hogy ezen törvényjavaslat jogászi szempontból tarthatatlan, szerkezeti szempontból annyira pongyola és laza, hogy szinte csodálom, hogy olyan gyárból került ki, mint a milyenből kikerült. A mi a 2 §-t illeti, ennél kell elsősorban megállanom. A t. előadó úr által fogalmazott igazságügyi jelentés fennen hangoztatja, hogy az egy egészségtelen, elhibázott dolog volna, a szövetkezetek alakítását hatósági közegek útján forszírozni; itt van szó szerint, ha kívánja az előadó úr, kikeresem ; meg van benne mondva, hogy a hatósági közegek által való alakítását egy ilyen szövetkezetnek nem tarja helyesnek. Ezzel szemben azonban a 2. §. felveszi a hatóságot is, még pedig azzal, hogy jövendőben azok a hitelszövetkezetek, a melyek ezen törvénynek előnyeit igénybe akarják venni, csak úgy alakíthatók, hogyha azoknak alakítását a hatóság, gazdasági iparegyesületek eszközlik. Meg kell említenem, hogy én az államsegélyen kivűl, a melyet pénzügyi szempontból az imént fejtegettem, kétségtelenül nagy horderejű, sokkal mész szebb menő jótékony hatást tulajdonítok a törvényjavaslat azon intencziójának, mely megadja az adó-, illetékkedvezményeket, a végrehajtási elsőbbséget és megadja mindazon kivételes intézkedéseket, a melyek ezen törvényjavaslatban foglaltatnak, a melyek mindegyikéhez azonban magam részéről jogászi szempontból hozzá nem járulok. De én azt hiszem, teljesen elég és helyes lett volna — ha a kormány intencziója csakugyan nem lett volna más, mint az, hogy a társadalmi öntevékenységet fejleszsze, öntudatra ébreszsze és sarkalja — ha az állam méltóságához illő módon adta volna meg a törvényhozás által nyújtott ezen kedvezményeket, a segélyt megadta volna magának az intézménynek, nem pedig — a mint ki fogom fejteni — a kormány vezérkorteseinek; akkor jót tett volna, becsületes munkát végzett volna és mi szívesen állottunk volna a kormány segítségére a tekintetben, hogy magunk is közreműködjünk ezen törvény üdvös hatásainak fokozására. (Úgy van! balfelöl.) De nem erről van szó. Nem is akarok hosszasan immorálni ezen kérdéseknél; csak legyen szíves majd a miniszter úr, a vita bezárása után elmondandó nagy beszédében arra a kérdési*e is kiterjeszkedni, hogy mit értünk mi tulajdonképen hatóság alatt; vájjon az egyházi hatóságok például, a melyek fegyelmi jogkörben az állam átruházott hatáskörében hatóságok erejével bírnak, oda tartoznak-e azon hatóságok közé, a melyeket a javaslat itt mint olyanokat jelöl meg, a melyek ilyen szövetkezetek alakítására hivatva volnának? Nem akarom bővebben firtatni e dolgot, csak feltettem a kérdést. Azonkívül például a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és nagy pénzintézetek mely