Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-299
| 20 2 *®- owwigro* *W« 18»8« május 14-én, Mombaton. mely kiszolgáltatta a börzespekulácziónak és a nagy tőkének, mely szabadon felytattá körében rablógazdaságát. A kisiparos-osztály romlásának másik oka épen abban rejlik, hogy az, mi úgy pénzbeli, mint nyersanyagbeli szükségleteit mindig uzsorapénzzel volt kénytelen kielégíteni; és ha esetleg egyes helyeken — példával is tudnék szolgálni — összeálltak is, hogy hitelszövetkezet alapján nyers terményeket olcsó és méltányos kamattal nyújtsanak az egyes iparosoknak, mindjárt ott állt a tőke, és ellenök szövetkezett, és az árat lenyomta egy időre; és az adós iparosokat megfenyegette; ha pedig te iparos merészkedel attól a szövetkezettől venni, akkor én azonnal tönkreteszlek. Ezt példával is tudom igazolni. Ez megtörtént Székesfehérváron, de megtörtént sok helyen egyebütt is, és ma már úgy áll a dolog, hogy az az iparos is, a ki esetleg valamely szerencsés véletlen folytán pénzhez jutott, igen sok esetben nem tart üzlethelyiséget, hanem a szegény iparosoktól összevásárolja az iparterményt és elmegy vele vásározni. De ugyanezt teszik ezek az üzletek, a melyek a nyersanyagot szolgáltatják. Hiszen nap-nap után látjuk, hogy a kész terményt kénytelen odaadni tuczatszámra, hogy kapjon érte nyersanyagot, ha pedig nem képes kielégíteni tartozását, odavész neki az ő odavitt kész iparczikke, a mely aztán megint a vásározásra kerül. Szerepelnek még itt a zálogintézetek is, a hol minden kisebb városban ezrekre megy a kész új ipari tárgyak száma, a melyek oda bevitetnek és eíliezitáltatnak és azután az egyes nem iparosok által vásározás útján eladatnak, mi által még az a szorgalmas iparos is olyan óriási versenynyel áll szemben, hogy annak tönkre kell menni. (Igazi Úgy van! halfelöl.) Azért nagyfontosságúnak tartom épen ezen törvényjavaslatot, de csak úgy, ha úgy jön létre, a mint mi óhajtjuk, mert akkor módjában lesz az iparosoknak szövetkezni, és támogatásba részesülve a központ által, olyan tőke felett rendelkezni, a melylyel ők azon szükségleteiket nyerstermelő szövetkezetektől beszerezhetik és esetleg raktárszövetkezetekben elárusíthatják, s nem lesz úgy, mint nálunk Budapesten, hol ezer meg ezer kisiparos dolgozik napszámosként egyes kereskedőknek, az pedig oda viszi egy nagy raktárba az árút, onnan, ha kivitele van, külföldre és ott árusítja el. És így fokozatosan emelkedik annak a kisipari terméknek az ára, de a mennyivel emelkedik a produktum ára, annyival le lesz szorítva az ő megérdemelt munkájának a jutalmazása. (Helyeslés a baloldalon.) Hogy a törvényjavaslat üdvösen működhessék a kisiparosok sorsának javításán, úgy ezen törvényjavaslat után nem szabad késni az ipartörvények revíziójával, nem szabad késni azzal, hogy az ipar a képesítés elvére legyen alapítva, nem szabad késni azzal, hogy ott a szövetkezeti eszme szoros gyökeret verjen, hogy az ipartestületeknek autonómiája olyan kiterjedt legyen, hogy a saját lábán meg tudjon állani, és maga kezdeményezze mindazon üdvös intézkedéseket, a melyek az iparososztályt felemelhetik, és így a hazának megerősítéséhez elsősorban hozzájárulhatnak, hozzájárulhatnak a társadalmi meggazdagodáshoz, mert miként már egyszer említettem, csakis egy iparban felvirágzó és minden tekintetben belterjesen gazdálkodó állam lehet vagyonos és gazdag is. Minthogy, miként már említettem, az állami prepotenczia veszélyezteti a most már létező iparszövetkezeteket is: a legkevesebb, a mit követelek, az, hogy a törvény nyugodjék a paritás alapján, hogy ne kényszerítse a meglevő szövetkezeteket, hogy ide belépjenek, vagy változtassák meg a javaslatot úgy, hogy nyugodt lélekkel beléphessenek. Mert jogtalan és eléggé el nem Ítélhető dolog, ha azon kedvezményektől, melyeket az új szövetkezeteknek megadunk, megtagadjuk azoktól, a melyek már éveken át önfeláldozással szolgálják ez eszmét, de a maguk lábán akarnak járni és nem tűrnek beavatkozást. Másodszor kivánom, tegye lehetővé a javaslat, hogy minél olcsóbb kamathoz jusson a kisgazda, hogy így beválthassa azon rövid lejáratú, nagy kamatú váltókat és 6°/o-os zálogleveleket, melyek terhelik, és birtokát tisztázhassa. Ha ez a javaslat kardinális tétele, vájjon szabad-e az államnak ily fukar kézzel adnia? Számbavehető tényező e az az egy millió korona és az a három millió korona biztosíték ily nagyfontosságú intézménynél, a mely hivatva van száz, sőt ezer millióra menő adósságtól megszabadítani a földmíves- és iparososztályt? Számbavehetö összeg-e az a négy millió korona akkor, mikor olcsó pénzhez akarja juttatni az iparost és a kisgazdát, s a midőn a kormány elsősorban biztosítja magának az egy millió korona 4°/o-át? Jobban van tehát biztosítva, mint az a szövetkezet, a mely az ó' részletével be fog lépni. Ez az a nagy jótékonyság? Midőn az állam oly csekélységgel járul e nagy ügyhöz, és akkor joga van-e az állami omnipotencziát biztosítani magának, államosítani ez intézményt, befolyását az utolsó részvényesig kiterjeszteni és annak úgyszólván az életét markában tartani? Mert azt tudjuk, hogy a vidéki szövetkezetek teljes függésben vannak a központtól, annyira, hogy létök a központ kezében van. Kérdem, megegyezik-e a törvényjavaslatban megnyilatkozó valóság azzal, a mit az indokolásban látunk? Hiszen az indokolásban oly szép szavakkal vannak előadva ezek a dolgok, hogy
