Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-298

298. orsgágos ülés 1898, májas SS-én, pénteken. 103 időben tényleg e tekintetben sok történt is, az a kezdetleges állapotúak megfelelőleg inkább egyoldalúkig csak a hitelszövetkezet terén maradt. Igaz ugyan, hogy más téren is egyes szövetkezetek, nevezetesen itt-ott egy-egy fogyasztási szövetkezet, tejszövetkezet stb. szintén keletkezett, azok azonban számra és fejlődésre nézve is eddig még a kezdet csirájában vannak. De ezen létező szövetkezetekre nézve is főleg három orvoslandó hibát véltünk mindnyájan orvoslandónak. Az egyik az, hogy ezen a téren meglehetősen gyakran fordultak elő szédelgések, csalások, visszaélések. T. ház! Ezekre túlságos súlyt fektetni nem akarok, mert hisz ezeknek minden intézmény ki van téve, bár kétségtelen, hogy ezek a körülmények a szövetkezeti eszmét kompromittálni képesek és azért igyekeznünk kell a lehetőség szerint útjokat állani. Második jelentősebb nehézség az, hogy tényleg létestílt szövetkezeteink az üzleti társaságokkal közös alapból: a kereskedelmi törvényből fejlődvén, többnyire nem maradtak azon magasztos eszmék szolgálatában, a hol e szövetkezeteket a külföldön látjuk, hanem szintén nagyrészben egyszerű üzérkedő, nyerészkedő társaságokká lettek. A harmadik, szintén orvoslást igénylő hiány abban rejlik, hogy a szövetkezeteknek azon csoportja, a mely hivatásának teljesen megfelelt és már széles körben tényleg áldásos tevékenységet fejtett ki; az sem rendelkezett elegendő pénzforrással, hogy tagjainak hiteligényeit olcsón és elegendő mértékben kielégíthesse. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ezekre nézve kívántunk tehát orvoslást és segítséget és azért vártuk nagy érdeklődéssel és bizonyos türelmetlenséggel e törvényjavaslatot. És midőn most az a kérdés, hogy e javaslattal szemben mily álláspontot foglaljak eh természetes, hogy e három szempontból igyekszem megvizsgálni, és megvilágítani a kérdést: hogy a javaslat e három kívánalomnak mennyiben felel meg? A mi az elsőt: a visszaélések elfojtását, meggátlását illeti: tulajdonképen azt lehetne mondani, hogy e javaslat mindent a régiben hagy meg, a mennyiben továbbra is meghagyja azt az alapot, a melyen a visszaélések elkövettettek. De igazságos akarok lenni, t. ház; értem azt, hogy a t. kormány abból a felfogásból indulhatott ki, hogy ha ezen ujabb szövetkezeti alakúlat tényleg beválik és elterjed, akkor a másik, a régi alak önmagától is az elenyészés stádiumába kerül és azzal együtt talán fokozatosan megszűnnek e visszaélések is; nem akarja tehát erőszakosan megbolygatni a tényleg létező viszonyokat Ezt értem és nem kifogásolhatnám, abból a szempontból sem a melyet e tekintetben a kormánynak tulajdonítok, annál kevésbbé az ellenzék álláspontjából, a mely kevésbbé vérmes reményeket fűz ezen törvény eredményeihez s a mely épen azért a létező, legalább részben jót nem akarja egyszerre teljesen tönkre tétetni, mielőtt egy jobb létesítésére nézve kellő garancziát látna maga előtt. Ezen egy szempont tekintetében tehát a javaslat ellen érdemleges kifogást nem teszek. A második kérdés az, hogy e javaslat mennyire lesz alkalmas a társadalomban az öntevékenységet felébresztve, az összetartás érzetét növelni; egyáltalában a társadalmi tevékenységet bátorítani, irányítani és erősíteni ? Erre utóbb fogok rátérni. Rátérek ezen törvényjavaslatnak most mindjárt a pénzügyi oldalára, hogy tudniillik menynyiben alkalmas ez bizonyos új pénzforrásokat a szövetkezetnek szolgálatába adni. Itt első sorban a kötvények kibocsátásához fűződő remények jönnek tekintetbe, mert a betétüzlet, és a visszleszámítolási üzlet eddig is megvolt, eddig is igénybe vétetett annyira, a mennyire lehetséges volt. En azt hiszem, nagyon téved Miklós Ödön t. képviselőtársam, midőn a betétektől valami nagy eredményt vár. A mi a takarékbetéteket illeti, a szövetkezetek eddig is igyekeztek minél többet kapni, igyekeztek egymást még abban is túlliczitálni, hogy a betéti kamatot felemeljék, úgy, hogy akárhány falusi pénzintézet van, a mely 6°/o betéti kamatot, sőt még többet is fizet, s ezenkívül még betéti kamatadót is. E tekintetben tehát valami sokat várni nem lehet, ha, csak gazdasági viszonyaink nem fejlődnek annyira, hogy a pénz magában a népben szaporodjék. Több reményem van a t. pénzügyminiszter úrnak tegnapi kijelentése alapján a visszleszámítoláshoz, ha ő a postatakarékpénztárak pénzeit erre a czélra a szövetkezeteknek rendelkezésére bocsátja. De tulaj donkéden legfontosabb tényező gyanánt a pénzügyminiszter részéről is a kibocsátandó kötvények lettek bemutatva. Ezekre nézve az ellenzék egy részében teljes pesszimizmus nyilvánult, a kormánypárti felszólalók nagy része pedig hallgatással igyekezett a kérdésen túlmenni. Miklós Ödön t. képviselőtársam a pénzügyminiszter úrra bizta, hogy ő fog e tekintetben teljesen megnyugtató felvilágosítást adni e házban. Arra kérdésre nézve, hogy ezen kötvények milyen kelendőségnek fognak örvendeni, különösen a külföldi pénzpiaezon — nagyon jól tudtam, — hogy a t. pénzügyminiszter úr is valami pozitív, egészen határozott, megnyugtató, biztató választ aligha fog adhatni. Nehéz is volna. Mindamellett én is osztozom abban a vélemény-