Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

281. országos Illés 1898. április 19-én, kedden. '33 a 21. §-ban világosan ki is mondja, hogy ezzel még nincs leróva a magyar állam minden tartozása a bevett hitfelekezetekkel szemben. Méltóztassék meggondolni, ha az államra súlyos erkölcsi kár származik abból, hogy bizonyos határt a lelkészek jövedelmei el nem érnek, mert különben hivatásukat be nem tölthetik, akkor ezen a bajon segíteni kell. Itt az állam-raison alkudozásokba nem bocsátkozhatik és a megoldásnál a hívek teljesítési képességében rejlő különbségnél fogva aránytalanság ki nem kerülhet). De itt az uralkodó gondolat a létminimum és ennek alá kell rendelni más kisebb érdeket, mely más úton találhat kiegyenlítést Es ha égetőnek ismeri el az állam a bajt, akkor gyorsan csak a statusquo alapján eszközölhető a rendezés. És ha reálisan és nem ideálisan aka runk eljárni, akkor minden parochiára nézve annak igaz jövedelmét kell megállapítani. Már pedig a határozati javaslat in idea adóátlagról beszél, szószerint azt mondja, hogy nem törődve azzal, hogy tényleg fizetnek-e annyi tgyházi adót vagy nem. Ámde a lelkész nagyon is törődik ezzel, mert az ő jövedelmét akarjuk a létminimumra kiegészíteni. Ez az alkut nem tűrő állami érdek. Egyébiránt sorra veszem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam határozati javaslatának pontjait. Először is elejtendőnek tartja a kettős kathegoriát, a melyet a törvényjavaslat a minősítésre nézve fölállít. Konstatálom mindenekelőtt ennek eredményeit. Egy hitfelekezet egész árnyalata kiesnék így a törvényjavaslat kedvezményéből. Az orthodox zsidó hitfelekezet és a görög-keleti román egyház legtöbb papja. Elesnének pedig azok, a kik leginkább nyomorognak, azok a földhöz ragadt szegény papok. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Pópák!) Ezek is az állam által bevett vallás papjai, és ha objektive ítéljük a dolgot, ezek is vallásethikai missziót teljesítenek, hatásuk van a népre. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Alig tudnak írni!) Igenis alig tudnak élni! (Fel Máltásoka szélső baloldalon: Imii) Vallásethikai feladatokat mindenesetre teljesítenek. Elhagyatottságuk árt nekik és ne feledjük, hogyha őket a nemzeti konszolidáczió nagy munkájában egyszerűen és mostohán eldobjuk, és még nagyobb ellenségeivé teszszük a hazának, ezt helyes és okos politikának nem tartom, de legkevésbbé tartom azon nemzeti politika keretébe illeszthetőnek, a melynek szóvivője gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselőtársam. Kubik Béla: Tessék nekik magukat kiművelni ! Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: A t. képviselő úr határozati javaslatában továbbá az van, hogy mindenekelőtt vizsgáltassék meg, vájjon a fennálló lelkészségek száma arányban áll-e azon egyházi és vallási Szükségletével. Ez tiuajdonképen a plébániák revíziója, áj rendezése, az van szórólszóra a határozati javaslatban, hogy a kormány az egyházi hatóságokkal egyetértésben, vagy a nélkül is, de állapítsa meg a segélyezendő lelkészségek számát. A kormány tehát megállapíthalja, hogy mily lelkészségek azok, a melyeket segít. Hát először is azt hiszi a képviselő úr, hogy nagyon sok ki fog maradni? Akkor nagyon csalódik a képviselő úr. Ez papíron igen szép, de a gyakorlati életben ez nem így van. Mert, ha méltóztatik azonfeltevésben lenni, hogy a kormány a hitfelekezetekkel e tekintetben bizonyos kompromisszumra lép, azt méltóztatik hinni, hogy tömegesen ki fogják hagyni a segélyezendő plébániákat? Azután valami elvet csak fel kell állítani. Itt van például a híveknek a száma. Hát, t. képviselő úr, higyje el nekem, ha egy ilyen eszme, a mely eszmével foglalkoztunk az ankétben akkor, mikor ezen törvényjavaslat előkészítéséről volt szó, testté válik, hogy a híveknek a számát veszszük, akkor nagyon sok reformátos, nagyon sok ágostai evangélikus hitközségre vonatkozólag kellene kimondani, hogy a lelkésze nem kap segélyt, mert a hiveik száma csekély, ezek pedig igazán szép és magasztos nemzeti missziót is teljesítenek. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy már maga az, hogy a plébániák rendezésével köti össze a határozati javaslat a lelkészi jövedelem kiegészítését, igen messze, évek hosszú sorára elodázza ennek keresztülvitelét. Azután vegye figyelembe a képviselő úr: A 2. §-ban csak annyi van mondva, hogy, ha 1898. után egy új plébánia kér segélyt, akkor mégis először is a kormány megvizsgálja azt, hogy indokolt-e az új plébánia felállítása, és azután a segélyt ehhez köti, tehát csak 1898 után, a statusquo után és már ebben is sérelmet látnak az autonómia ellen. (Felkiáltások a baloldalon: Az is!) Tetszik hallani a felkiáltást, de gróf Zichy János úr egyenesen kikel a 2. §. ellen is, melyben az autonómiát látja megtámadva. No hát akkor hogyan képzeli a képviselő úr azt, hogy az összes plébániák rendezése bevonassék ? Nem lenne ezzel még inkább felingerelve az autonómiai féltékenység? Elismerem, hogy a mi álláspontunk a »status quo« álláspontja bőkezűbb, de tessék elhinni, nem sokat nyerne az övével; nagyon kevés lenne a nyereség, mert nem sok plébániát lehetne kihagyni talán egy pár ezer forinttal olcsóbbra kerülne a művelet, ha ezt kereszttílvinnők, de óriási hosszú időt venne igénybe és nagy elkeseredést is szülne. A ki tudja, hogy az autonómiai tes-