Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

m 281. országos ülés 1898. április 19-én, kedden. Ígéretet, a mint egyébiránt a katholikus illetékes körök nem is kértek, hanem azt mondják, hogy addig is, míg a kongrua-rendezés végleges lesz, felveszünk a legszűkebb anyagi viszonyok közt levő katholikus lelkészek jövedelmének kiegészítésére bizonyos összeget. Ez pedig teljesen korrekt és helyes, mert a budgetbe felvett összegekből eddig is mindig juttattunk a katholikusoknak is; a legutóbb felvett 250.000 forintból például 75.000 forintot kaptak a katholikusok. Miféle igazságtalanság lett volna tehát, ha ez a budgettétel most kimaradván, nem gondoskodunk arról, hogy a katholikusok továbbra is megkapják a 75.000 forintot, sőt ennél szükséges, hogy többet is kapjanak a lelkészjövedelmek kiegészítésére. Ez az igazi értelme a kérdésnek, nem pedig az, a mit Polónyi Géza képviselő űr abból ki akar olvasni. De visszatérve gróf Apponyi Albert határozati javaslatára, már gróf Apponyi Albert t. képviselő úrnak azt a kritikáját nem tartom elfogadhatónak, hogy a javaslat rendszerének beillesztése bármely általános konczepczióba reménytelen kisérlet volna. A t. képviselő úr azt teljes joggal állíthatja a maga szempontjából, hogy a konczepczió tekintetében nem ért egyes és elhibázottnak tartja azt; de hogy rendszerre, alapelvre nem volna visszavezethető ez a javaslat — bocsánatot kérek — ezt már el nem fogadhatom. Először is a kiindulási pontja ennek a javaslatnak az első lánczszem — ha szabad magamat így kifejeznem -- az állam segítő gyámolító tevékenységének, nem pedig az állam és egyház merev szétválasztásának rendszere, a melynek igen szép szavakban adott kifejezést gróf Csáky Albin t. képviselőtársam, tegnapi fényes beszédében és melyet magam is iparkodtam kifejteni a vitát megnyitó felszólalásomban. Mi a második lánczszem ? A második lánczszem az, hogy nem fizetést ad a papoknak, nem fizetési rendszert állapít meg, mint a hogyan Meltzl Oszkár képviselő űr gondolta, a ki hivatkozik a porosz javaslat mintájára, a mely egészen más dolog, a hol a lelkészi fizetések szerves rendezése van szóban, itt pedig egyszerűen a létminimum megállapításáról van szó. Segítés, állami hozzájárulás, ez tehát a rendszer második lánczszeme. Itt jön a harmadik lánczszem, tudniillik az, hogy a segély létminimum alakjában történik. Azt mondja az állam, hogy én ezt a határt például 800 forint, 400 forint jövedelmet szükségesnek tartok. Az állam érdeke követeli, hogy ezen határig jövedelemmel bírjanak a lelkészek, máskülönben hivatásuknak nem élhetnek. T. képviselőház! Ez rendszer és pedig következetes. És engedje meg a t. képviselő úr azt az észrevételt tennem, hogy épen a rendszer következetességének egyik eredménye az, a mi miatt aggálya van a t. képviselő úrnak, mert a rendszer következetessége hozza magával, hogy a létminimumot a statusquo alapján rendezvén, minden bevett vallásfelekezetnél, az "bizonyos, hogy egye s hitfelekezeteknek aránylag kevesebb jut, mint a mennyi illetné, ha ennél a törvényjavaslatnál arról volna szó, hogy általában és véglegesen az állam iránt milyen anyagi igénye lehet. Szentiványi Árpád: Az igazság! (Zaj.) Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszteri ... ha a görög-keleti román egyháznak aránylag több nem jutna, akkor az egész határozati javaslatot be se adta volna. És azt gondolom, hogy itt van a határozati javaslatnak főhibája. (Ellenmondás a baloldalon.) Ez egyéni nézet. Az arányosságot és a létminimumot együtt megoldani teljes lehetetlenség. Két urat itt szolgálni egészen lehetetlen. Madarász József: Mindig kettőt szolgálnak! Wlassics Gyula vallás- ós közoktatásügyi miniszter: Papíron igen könnyű a két kérdés egyenletesnek látszó megoldása, de a gyakorlatban egyáltalában nem lehet. Ez függ a különböző hitfelekezetek híveinek teljesítési képességétől, és akármiféle adókulcsot méltóztatik in idea megállapítani, az lehet idealiter arányosság, de nem lesz az életben reális valódi arányosság. Mi azt leghatározottabban kijelentettük, hogy ezen javaslatban nem arról van szó, hogy a bevett vallásfelekezeteknek az állam iránt támasztható összes vagyoni igényeit akarja végleg kielégíteni. Ez a törvényjavaslat nem akar a bevett vallásfelekezetek végkielégítése lenni. Az állam e törvényjavaslattal nem áll oda a felekezetek közé és nem azt mondja, most juttatok végleszámolásúl mindeniknek annyi összegét, a mennyi egyházi és iskolai szükségleteikre kell. Erről itt nincs szó. Itt az állam a lelkészi megélhetés létminimumának alapjáról indul ki, ezt kívánja rendezni minden bevett vallásfelekezetről. Az egyáltalában nincs kizárva, hogy az állam továbbra is egyházi és iskolai szükségleteik fedezésében segélyezze a vallásfelekezeteket. Itt ezen segélyekkel aztán tekintetbe vehető esetleg az aránytalanság, mely a létminimua állami rendezésénél kikerülhetlen és a mely aránytalanság ellen a képviselő úr leginkább küzd. Annyira nem téveszti össze a javaslat a dolgoknak megítélését és felfogását, hogy itt a létminimum rendezésével foglalkozik és foglalkozik azon alapelvnél fogva, hogy államérdek az, hogy a lelkészek ne küzdjenek Ínséggel, és az állam által szükségesnek tartott határig jövedelmük kiegészíttessék. Ezen nagy államérdek szempontján nyugszik a javaslat, és