Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

Hí. 281. országos ülés 1898. április 19-éu, kedden. volt gondjuk, esak erre nem. Mégis azt modják most, hogy hiszen már gondoltunk mi ezekre a dolgokra, ott van a budgetszeríí dotáczió. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, s azért elsősorban azt jegyzem meg, hogy hiszen a budgetszeríí dotáczió időről-időre való önkényétől függ az egyes kormányoknak, a mint azt látják, hogy egyik vagy másik felekezet részéről az ő politikája nagyobb támogatásra talált. Ez nem garanezia; a törvény törvényt akart és ebben akarta a felekezet függetlenségére megállapítani a garancziát. Ha ez a törvényjavaslat változatlanul elfogadtatik, ennek is sok méltánytalanság és igazságtalanság lesz a következése, de van ilyen igazságtalanság most is a dotácziónál. Én csak egy esetet hozok fel. Most is fel van véve az 1898. évi költségvetésbe 46.000 forint az ágostai hitvallású evangélikus egyház részére azon az összegen felül, a mely a lelkészek javadalmazásának kiegészítésére van szánva. Aztán a 40.000 foiint hogyan osztatik el? Ebből a szászok kapnak 16.000 forintot, az ágostai hitvallású evangélikusok többi négy egyházkerülete összesen 20.000 forintot, s egy-egy egyházkerület 6000 forintot (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Már akámit mondjon gróf Csáky Albin t. képviselő úr, hogy nem szabad nekünk rámutatnunk egyik vagy másik felekezetnek az országhoz való magatartására, azt felednünk mégsem szabad, mert furcsa dolog az, hogy azok jutalmaztatnak, kik veszedelmes időben mindig a haza ellen voltak, a kik pedig a haza mellett küzdöttek, szegénységre legyenek kárhoztatva. A t. szász képviselő urak panaszkodnak, hogy rájuk ilyenformán semmisem jut. Boldog Isten! Hát ők még valami újabbat akarnak akkor, midőn — ha nem tévedek — tizedkárpótlásban is részesültek, nagy vagyont kaptak, holott a többi protestáns egyházak nyomorognak, mert túl vannak terhelve. Itt lett volna az alkalom a megfelelő alap megteremtésével és az egyházaknak odaadásával arra, hogy az igazságtalanságot a dotáczió tekintetében megszüntessük. Ezt is elmulasztotta a kormány. Pedig azt hiszem, figyelembe kell vennünk azt is, hogy a 16.000 forint évi dotáczióban épen az a része részesül a lutheránus egyháznak a mely, a állami uniónak megfelően az egyházi uniótól vonakodik, a kik annak idején meg voltak híva a zsinatra, de nem jöttek el, mert német nyelvüket akarják föntartani. Kénytelem voltam ezt elmondani, mert az is egyik oka annak, hogy bizonyos, megfelelő módosítások mellett a törvényjavaslatot elfogadni kész volnék, hogy tudniillik a magyarországi protestáns egyházakat, különösen az ágostai evangélikusokat saját helyzetők arra kényszeríti, hogy már a humanizmus nevében is kénytelenek igénybe venni a segélyt. T. ház! Lehetetlen észre nem venni, hogy némelyek úgy állítják oda e javaslatot, mint borravalót az egyházpolitikai javaslatokra adott szavazatukért. Én nem voltam a ház tagja, midőn az egyházpolitikai javaslatok tárgyaltattak, de egész határozottan kimondom, hogy teljesen osztozom azokban, a miket gróf Csáky Albin az egyházpolitikai törvényekre nézve előadott. Meg vagyok győződve, hogy Magyarországnak kötelessége volt így eljárni és nem tűrhette az addigi zilált állapotokat, és mert az állam ^egysége, ereje és az igazi szabadelvfíség így követelte. Igaz, hogy az egyetlen szabadelvű dolog volt, a mit műveltek, de legalább szabadelvű volt De ezért oda konkludálni, hogy most valaki meggyőződésénél fogva akarta az egyházak szabadságát és az állam függetlenítését mindig oly befolyásoktól, melyek rá nézve károsak, ezt borravalóért tette és felteszi, hogy akadnak, a kik jogokról lemondanak csak azért, hogy majd valaha kárpótlást kaphatnak: bocsánatot kérek, erre csakugyan tisztán a felekezeti és pártszempont vihet rá valakit. De különben nincs oka senkinek restelni azt, hogy megalkottatván az egyházpolitikai törvények, ezek kárpótlást vonnak maguk után. Mert ha azt akarjuk, hogy imitt-amott mégis valami jó létrejöjjön, akkor uralkodnia kell az igazságnak. Az igazság pedig megköveteli, hogy ha valakitől egy darab földecskéi vagy házikót kisajátítanak, ez kárpótlás mellett történjék. Vájjon tehát csak az egyházak nem követelhetnének kárpótlást azon jövedelmekért, a melyektől elestek? És tehát borravaló az, a mit így kapnak? Igenis, joga van a felekezeteknek követelni a kárpótlást, már csak a kisajátítási elv alapján is. Ép azért, t. ház, én igen hangsúíyozandónak tartom ismételten azt, hogy nem tekintem ezt a törvényjavaslatot semmi részben az 1848 : XX. törvényezikk végrehajtásának, sem pedig olyannak, a mely azon törvény szellemének megfelelne. Nem az egyházaknak adatik az állami dotáczió — nem mondom, hogy segély, hanem köteles támogatás, — hanem adatik egyeseknek, nem adatik alap gyanánt, nem adatik azzal, hogy szabadon rendelkezzenek a felett a maguk czéljaira, hiszen az állam felügyeleti joga úgy is kiterjed mindenre, a mi szükséges az állam érdekeinek megőrzésére, és épen azért nem tekinthetem én sem egyébnek mint annak, hogy miután az 1848 : XX. törvényezikk nem hajtatott végre, hát legyen legalább a pillanatnyi égető szükségen való ideiglenes segítség, a mi kötelességévé teszi a képviselőháznak és az országnak épúgy, mint minden felekezetnek az Ország