Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

281. örseágos ülés 1898. április 19-én, kedden. 8 b szerint és bizonyos — a mint az indokolás mondja — nyugateurópai rendszer szerint kell azt végrehajtani akként, hogy a lelkészek jövedelme egészíttessék ki, még pedig nem az 1848: XX. törvényezikk 3. §-ára való tekintettel, hanem tekintettel annak 2. §-ára, a hol mint tudjuk, a felekezetek között a jogegyenlőség és viszonosság vau kimondva. Ilyen érvelést hallottunk Tisza Kálmán igen tisztelt képviselő úrtól, és igazán meglepő volt, midőn azt kellett hallanunk folytonosan, hogy nekünk a 3. § szál semmi dolgunk, nekünk csak a 2. §-szal van dolgunk. Olay Lajos: Helyes! Helyes! Igaz! Győry Elek: Már pedig ez nézetem szerint egy lényeges tévedés és nagy hibákra vezet. Olay Lajos: Helyes! Helyes! Igaza van! Győry Elek: A 2. §. egy részére vonatkozólag hozatott már 1868-ban egy végrehajtási törvény: a viszonosságról szóló. Az egyházak teljes jogegyenlősége csakis a vallásszabadságban nyilatkozhatik meg; arra nézve azonban, hogy minden felekezet anyagilag is abba a helyzetbe hozassék, hogy az állam érdekében is reá váró humánus és nemes feladatoknak teljes erejével megfelelni képes legyen, nem történt semmi. Már pedig felfogásom szerint a 48-iki törvény 3. §-a épen erről akar gondoskodni. A 3. § t, igaz, különbözőféleképen lehet értelmezni. Némelyek azt mondják — a mint Tisza Kálmán igen tisztelt képviselő úr is mondotta — hogy azzal tulajdonképen a franczia rendszert akarnák behozni, hogy minden lelkész mintegy fizetett hivatalnoka legyen az államnak. De ha azt a többi Szakaszokkal kombináljuk, s a 3. §-ban az mondatik, hogy minden felekezet közálladalmi költségből fedezze szükségleteit, akkor a nélkül, hogy egyik vagy másik egyház jelenlegi vagyonát yalaki megtámadni akarná, egész helyesen lehet a 3. §-nak azt a magyarázatot adni, a mit már rég kellett volna neki adni, hogy tudniillik ha van olyan felekezet, a melyet az állam már is ellátott dúsan javadalmazással, akkor ne vegyék el azért, de igenis adjuk meg a másik felekezetnek azt, a mire szüksége van. Az 1848-iki törvény nem a lelkészek vagy tanítók javadalmazásáról szól, hanem az egyházaknak akarja azt megadni; midőn pedig viszonosságról és jogegyenlőségről szól, akkor egyszersmind tisztelni akarja az egyházak belső függetlenségét, önállóságát és szabad mozgását. {Úgy van! a szélső halóidalon.) És ép azért az 1848-iki törvényt nem szabad, nem lehet máskép helyesen alkalmazni, mint úgy, hogy az egyházaknak adassék olyan alap, a mely alapon ők azután azt a szükséges kiegészítést a maguk helátása szerint az állam érdekeivel egyezően is megteszik. Azért igen helyes volt nézetem szerint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak arra utalása, hogy ime, e javaslatban nem arról van szó, hogy odaadjuk azt az alapot, hanem épen ellenkezőről; én pedig még azt mondom, hogy az 1848-iki törvénynek sem felel meg, midőn így jár el a törvényjavaslat. Már pedig igaz az, ha nem volna is az 1848: XX. törvényezikk, akkor se lehet se ajándék, se semmiféle külön adomány az, a mit ilyen módon az állam juttat a felekezeteknek, hanem kötelesség, saját maga érdekében álló kötelesség, a melyet nem szabad neki elmulasztani. Mikor azonban ez a kötelesség egyszersmind törvényben van kimondva, akkor nem szabad évtizedeket elmúlni engedni, hogy a törvény végrehajtassák, hogy ne legyen valósággá és hogy végre olyan magyarázatra lyukadjon ki, hogy ime, ez a tárgyalás alatt levő javaslat, ha nem is egész, de részletes végrehajtása az 1848-iki törvénynek. Ehhez az állításhoz aztán hozzácsatoltatik az is, hogy tekintve az ország pénzügyi viszonyait, ezen törvényjavaslat szerinti segélyezés is már nagy áldozatokkal jár. Tegyük csak kezünket a szívünkre; ha például itt 800.000 forintról, vagy egy millióról, vagy tőkében többről van vagy volna is szó, annyi idő alatt a magyar kormányoknak alkalmuk volt ezt a törvényt végrehajtani és nagyon sokszor lett volna alkalom és idő arra, hogy ezt az alapot megteremtsék és az egyházaknak juttassák. Sokkal kevesebbe, került volna ez, mint például a pólai forgó torony, és azokból a milliókból, melyeket odadobunk rég és most is Ausztriának a kiegyezés révén, bőven kikerült volna a kiegészítésre szükségei összeg. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem ha látjuk, hogy oda pazaroltatnak az állam értékei és másrészről szegénységre juttatva hagyattak a felekezetek lelkészei, midőn előállott ez a szomorú helyzet, akkor igenis kénytelenek vagyunk keresni a módot, hogy az enyhítő cseppet elnyerjük, egyszersmind korlátozni kell azon kormányt, mely idáig hagyta jutni a dolgokat. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az 1848-iki törvénynek helyes magyarázata okvetlenül maga után vonta volna azt is, hogy csak olyan javaslatot lehet előterjeszteni, a melyre nézve az egyházak meghallgattattak és azokkal egyetértőleg történik a javaslat előterjesztése, mert abban az 1848-iki törvényben az is benne van, hogy az elv kimondatván, részleges megvalósítása iránt az illető felekezetekkel egyetértőleg terjeszszen elő a kormány a legközelebbi országgyűlésnek törvényjavaslatot. Ezt azonban a kormányok folyvást elmulasztották. Mindenre