Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-280

n 280. országos ttlés 1898. április 18-án, hétfőn. lés jobhfélöl.) Már most, t. ház, ennek egyszerű felolvasása ulán kérdem, lehet-e ennél keveseb bet is követelni? (Helyeslés a jobboldalon.) Nem olyan követelés-e ez, a mely tulajdonképen magától értetődik? Vagy ezen feltétel felállítása lehet e ellentétben a felekezet érdekével? Vagy a felekezeti hatóságok más követelésekkel léphetnek-e e tekintetben az illető lelkészek elébe ? Lehet e ezen vétségeket illetőleg eltérő felfogás a felekezeti hatóságok meg az államhatóságok közt? (Tetszés jolbfelől) Polónyi Géza: A törvényjavaslat szerint igen ! Or. Csáky Albin: Azért nem lehet mondani, hogy ez sértő lenne az illető felekezetekre nézve. De azt mondják, nem ott fekszik a hiba, hanem abban ÍIZ elbírálási módban, amely ezen vétségekkel szemben a törvényjavaslatban kontempláltatik. Azt hallottam itt a miniszter úr önkényére bizatik, hogy fog-e az illető segélyt kíipni; hogy teljesen az ő tetszésétől vagy szeszélyétől fog függni, hogy folyóvá teszi-e a segélyző pénzeket vagy nem ; és hogy —- ez persze a legnagyobb szó — kortesczélokra fog felhasználtatni ez az eszköz is. (Felkiáltások a baloldalon : Világos! Ellenmondások a jobboldalon.) Én épen az edenkczőjét látom ennek az egész töivényjavaslatban, hogy tudniillik a rnnisítT úr a lehető leglelkiismeretesebben kiki'szöböite az önkénynek még a lehetőségét is. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Hiszen büntetőbírósági Ítéletre van szükség, vagy pedig hogy fegyelmi úton tárgyaltnssék a dolog, s ha eltérés van a miniszter ár felfogása és a felekezeti hatóságok felfogása között, a közigazgatási bíróság fog dönteni. Tehát pártatlan testületek, tehát olyan fórumok, a méhek a politikai pártéleten kivííl állanak és a melyekről egyáltalában nem lehet feltenni, hogy politikai pártrzélokból igazságtalanságot kövessenek el. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Egyetlenegy es^t van kontemplálva ezen törvényjavaslatban, a melyben a miniszter úr önmaga fog határozni az iránt, hogy ezen szub venczió folyóvátétele lehető-e vagy nem. Ez az eset az, mikor a miniszternek egyenes felhívására az illető felekezeti hatóságok a fegyelmi eljárást meg nem indítják, az ügyet fegyelmileg el nem intézik. No, már bocsánatot kérek, t. ház, hogy ha az illető felekezeti hatóság részéről ilyen eljárás tanusíttatik, ez mindenesetre e reuiteneziának olyan neme és foka, hogy azzal szemben a miniszternek szabad rendelkezési joga teljesen indokolva van. (Úgy van! Úgy van ! jobbfelöl) Nagyon tetszetős az a kifogás a jelen törvényjavaslattal szemben, hogy az államsegély, a létminimumnak államilag biztosítása nemcsak a minősítet!; lelkészeknek szól, h uiem szól a nem minősítetteknek is. Tetszetős ez a kifogás azéit, mert hiszen mindnyájan kívánjuk, hogy a lelkészek kellő qualifikáczióval bírjanak; tetszetős annál inkább, mert hiszen az államnak épen úgy, mint az egyházaknak egyaránt érdekükben fjkszik, hogy a lelkészek minősítettek legyenek. De, t. ház, a tényleges helyzet elöl nem lehet elzárkóznuuk. Az előtt szemet hunyni nem lehet, hogy vannak felekezetek, vagy van felekezet, a melynek lelkészei közt számosan vannak, a kiknek nincsen qualifikácziójuk. Hát ezeket a lelkészeket a legnagyobb nyomornak akarjuk kitenni, ezeket még azon csekély állami segélyben sem akarjuk részesíteni, mely a törvényjavaslatban kontemplálva vau? Azt gondolom, az egyszerű* emberbaráti érzelem parancsolja, hogy az állami segély ezekre is kiterjesztessék és pedig annyival inkább, mert az a fokozat, a melyet a törvényjavaslat felállít és mely szerint a minősített lelkész nagyobb összegben részesül, mint a nem minősítet, magában véve jelentékeny buzdítást képez arra, hogy az illetők a qualifikácziót megszerezzék és biztos reményt is gerjeszt bennünk ez iránt, hogy bizonyos idő múlva a nem minősített lelkészek kategóriája meg fog szűnni. Több ízben említtetett, hogy rendkívüli aránytalanság van a dotáczióban, a melyet ez a törvényjavaslat az egyes felekezeteknek ad. Nagyon sajnos, de mégis el kell ismernem, hogy ez úgy van. Az aránytalanság tényleg megvan és magam is sokkal szívesebben látnám, hogyha ezen aránytalanságot megszüntetni, teljesen kiküszöbölni lehetne. Ámde ezen aránytalanság szerintem az illető vallásfelekezetek helyzetének kitlönféleségétől ered, a mely különféleség majdnem megmásíthatatlan körülményektől függ. Egyáltalában nem látok módot, remediumot arra, hogy példának okáért a romáimjkú lakosságnak aránytalanul nagy szegénysége megszüntettessék. És alig hiszem, hogy az az eszményi egyházi adóalap, a melynek létesítését gróf Apponyi Albert t. képviselő úr ajánlja, czélhoz vezetne. Mert azon eszményi adóalapnak alkalmazási mellett is — ha az megteremtetik — ezen román ajkú lelkészek kétségkívül igen keveset, vagy semmit sem kapnának. Egyébiránt e^en felpanaszolt aránytalanságnak talán még egy jó oldala is van és pedig azoknak a szemeiben, a kik félnek az állam befolyásától a felekezeti ügyekre s a kik oly felekezetekhez tartoznak, melyek csekély állami dotáczióban részesülnek, mert ezek azután azon momentumban, hogy csekély dotácziót kapnak, megnyugvást nyerhetnek arra nézve, hogy az