Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-280

70 280. orsBágos ttlés 1898. április 18-án, ItétfStt. Az első kérdés az, hogy helye -e a kiindulási pont, a melyre a t. miniszter úr ezt a javaslatot építette, a második kérdés, hogy helyesek e azok a módozatok, melyek szerint eszméjét megvalósítani kívánja? Kijebntem habozás nélkül és teljes őszinteséggel, hogy úgy ÍIZ alapelvet, mint a kivitel módozatait teljes mértékben helyeslem. (Elélik helyeslés a jobboldalon.) Ezt némileg indokolni kívánom. Az alapelv az, hogy az állam nem lehet közömbös a benne lévő felekezetekkel szemben, sőt hogy az államnak meleg érdeklődéssel kell kisérnie a felekezeteket magasztos ezéljaik ntáni törekvéseikben és hogy ennélfogva ott, a hol ennek szüksége felmerül, az államnak kötelessége a felekezeteket segíteni, támogatni, segélyezni. Már évekkel ezelőtt, t. ház, volt egyszer alkalmam itt nézeteimet elmondani az államnak a felekezetekkel szemben való magatartását illetőleg, kifejtvén, hogy az a körülmény, hogy 1848-ban az uralkodó egyház rendszere megszüntettetett, még korántsem késztethet bennünket arra, hogy egyszerűen áttérjünk az úgynevezett amerikai rendszerre, mely szerint az állam a felekezetekkel nem törődik, azoknak mint egyszerűen magántársulatoknak boldogulására súlyt nem fektet. Én ugyan úgy tudom, hogy ez a rendszer Amerikában sincs teljesen keresztül vive; de lehet, hogy ott lehetséges. Minálunk azonban ez teljesen lehetellen, mert a vallásfelekezeteknek a töiténelmi fejlődés folytán számtalan kapcsolata van az állammal magával, a melyeket érinteni nem volna helyes. De még inkább nem lehetséges azért sem, mert a vallásfelekezetek nagy kulturális missziót teljesítenek, a mi szintén nem lehet közömbös az államra nézve. És ebből folyik szükségszerülcg, hogy az államnak nemcsak joga, de egyszerűen kötelessége az egyházakat és vallásfelekezeteket az államnak is érdekében fekvő ezéljaik elérésében támogatni, segíteni és szükség esetében segélyezni is. (Élénk helyeslés.) És, t. ház, ezen mit sem változtattak azok az egyházpolitikai reformok sem, melyeket pár év előtt létesítettünk, mert ezek a reformok nem tettek egyebet, mint azt, hogy megszüntettek bizonyos elég éles ellentéteket az állam és a katholikus egyház közt olyformán, hogy az állam kezeléséhe vitték vissza azokat az ügyeket, a melyek amúgy is az állam ügykörébe valók. De ezt megtévén, teljesen szabadjára bízták az egyházaknak ezen ügyek egyházi ellátását. (Úgy van ! jobbfelöl.) És ezáltal, t. képviselőház, nem szakítás jött lét e az állam és az egyházak között, de ellenkezőleg, épen azon körülménynél fogva, hogy az ellentétek bizonyos tekintetben megszüntettettek, hogy ennek folytán a súrlódásoknak és összeütközéseknek a lehetősége a minimumra szállíttatott le, épen ennek folytán újabb bizonyítékát képezik ezen reformok annak, hogy a jő viszony az egyházak, a vallásfelekezetek, és másrészről az állam között ezentúl is fenmarad. (Ügy van! Tetszés jobbfélől.) De, t. képviselőház, szinte hallom az ellenvetést és majdnem csodálkozom, hogy az közbeszólás útján nem érvényesült, (Derültség jobhfelöl.) hogy hiszen az egyházpolitikai reformok között ott van az a rendelkezés is, a mely a felekezeteken kivííl állókra vonatkozik; ezen rendelkezés pedig némelyeknek a véleménye szerint a vallástalanságot mozdítja elő, (Úgy van! Mozgás a baloldalon.) é^ ekképen tehát ellentétben volna azon irányzattal, a melyet az előbb volt szerencsém jelezni és a melyet én az egyedül hetesnek tartok. Hát, t. képviselőház, én merőben tévesnek tartottam mindig, merőben tévesnek tartom most is azt a felfogást, hogy a felekezeteken kivűl állókra vonatkozó rendelkezések a vallástalanságot mozdítják elő. (Helyeslés jobbfelöl. Mozgás a baloldalon.) Hiszen, kérem, ezek a rendelkezések semmi egyebet sem jelentenek, mint törvénybe iktatását azon szükségszerű folyománynak, a mely a vallás- és lelkiismereti szabadságból erőd. (Úgy van! jobbfélől.) És ha, t. képviselőház, az nem bizonyítható be, hogy a felekezeti kényszer a vallásosságot az egész vonalon biztosítja, és ha másrészt nem bizonyítható be az sem, hogy a felekezeten kivül állás már a vallástalanságot jelenti, akkor ezt argumentumul, hogy a felekezeten kivül állókra vonatkozó rendelkezés a vallástalanságot elősegítené, elfogadni nem lehet. (Élénk helyeslés jobbfélől.) A mindennapi élet, t. képviselőház, az igen gyakran ismétlődő tapasztalás, azt hiszem, nekem ad e tekintetben igazat, (Úgy van! jobbfélől.) mert ha tekintjük azokat, a kik a beve't vallásfelekezetekhez tartoznak, sajnosán kell konstatálnunk, hogy e felekezetek sorában igenis találkoznak olyanok, a kik a felekezeti rendelkezéseknek magukat alá nem vetik, sőt olyanok is, a kik határozottan vallástalanok. A felekezeti kényszer tehát nem szünteti meg a vallástalanságot. Ellenben, ha azokra tekintünk, a kik a felekezeteken kivül állanak, akkor, t. képviselőház, igenis találunk olyanokat is, a kikben mély vallásosság és mély ájtatosság honol. (Élénk tetszés és helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: Hol?) Hol? Elégséges rámutatnom a nazarénusokra és a baptistákra, a kik bevett és elismert felekezeteken kivül állanak, és mindenki, a ki velük érintkezett valaha, tudja úgy, mint én, hogy úgy ájtatosság, mint vallásosság, mint erkölcsösség szempontjából mintaképül szolgálhatnak. (He-