Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-280

280. országos ülés 1893. április 18-án, hétfőn. 61 eddig szabad meggyőződése szerint hirdette a lelkéből fakadt tanokat, kiszolgáltassuk az állami hatalomnak és a szabad véleménynyilvánítás? ez egyetlen templomának kulcsát is a kormányhatalom kezébe adjuk? Ezt nem akarhatja oly férfiú, ki az egyéni és közéleti szabadság csiráit először a protestáns egyház autonómiájában látta kikelni, a ki ez autonómia levegőjében nőtt fel ? Megvallom őszintén, ne vegye tőlem szemrehányásul senki, meglepetésemre szolgál magának a 48-as pártnak állásfoglalása is e kérdésben. Meglepetésemre szolgál, mert az indokok között, a melyeket a pártnak előadója itt felsorolt, elmondja, hogy e törvényjavaslat ellenkezik az 1848 iki törvények minden rendelkezésével, hanem azért mégis elfogadják. Ezt a politikai morált, t. ház, mint tant és törvényt erről az oldalról hirdetni nem szabad és nem lehet. Mert vagy megfelel ez a törvényjavaslat az 1848 iki törvényeknek, s azok szellemének, akkor elfogadjuk és támogatjuk. S különben nem! A 48-as párt annak idején saját kebelében nagy élet-halál harczot vívott és el is vérzett jói-észben, midőn az egyházpolitikai törvények tárgyalásának idején egész egyetemével nem mehetett a kormány támogatására, nem a törvény miatt, hanem azért, mert félt, hogy a kormány úgy fogja ezt a törvényt is megalkotni, hogy nyilt ellentétbe hozza a társadalmat és intézményeit a 48-as törvények igaz, liberális szellemé vei, akkor ez a párt egy élet-halál harczot vívott magában és többsége odaállott a kormány támogatására, mert azt mondta : ez az én elvem, az én őseim rakták le ezeknek az elveknek fundamentumát. Tehát bármilyen kormány akarja is ezeket megvalósítani, támogatom. Ezen raagat irtás nemcsak menthető, hanem szép, magasztos volt. Rendkívül nagy erkölcsi lemondás rejlik benne, példaadásúl szolgálhat a parlamentek életében, a mint hogy nálunk nemesebb dolgokban, a parlamenti küzdelmek terén nem igen szoktak példát venni egymástól. De akkor, mikor maga a párt elismeri, hogy a törvényjavaslat nyiltan ellentétben áll a 48 as törvényekkel, hogy egy tál lencséért azokat az elveket a maguk tisztaságában és szentségében épen ez a párt feladja, ez képezi nekem a legnagyobb keserűséget. (Mozgás á szélső baloldalon.) Hiszen kétségtelen dolog, hogy ez teljesen a pártnak a dolga, hanem egy bizonyos, hogy a 48-as pártnak nagy erkölcsi hagyományai . . . Madarász József: Ciak ez tartja! Sima Ferencz: ...nem tartottak fenn számukra oly politikai örökséget, melyet pusztán csak azért hagyhatnak cserben, mert néhány lelkésznek jobb fizetése lesz, mint a minő volt. De ezt a jobb fizetést sem az egyház független elemei és nem a lelkészek függetlensége és biztosítása nevében kapják, hanem azért, hogy a lelkészek egész légiója ki legyen szolgáltatva a kormányhatalomnak. Azt mondta itt valamelyik t. képviselőtársam, mikor én a protestáns egyházakra, minj sziklavárakra hivatkoztam a hazafiság szempontjából : »Hát Scitovszky !« Tgaz, hogy Magyarországon nehéz időkben a magyar katholikus klérusnak nagyobb alakjai épúgy álltak őrt a hazaszeretet nevében a haza minden érdeke mellett. De méltó hálával és elismeréssel kell megemlékezni, hogy a protestáns egyház érdekeinek is ők voltak elsőrendű hatalmas szószólói. Madarász József: ügy van! Világos! Sima Ferencz: Jól esik nekem visszagondolnom arra, hogy mikor az elnyomatás idejében a katholikus templomokban nem volt szabad úgy prédikálni, mint a protestáns egyházakban, épen Scitovszky volt az, ki Máriaczellbe vezetett egy nagy proczessziót, a melyben a magyar katholikus arisztokrácziänak mindkét nembeli legelőkelőbb tagjai vettek részt és énekelték az úton az Isten szabad ege alatt végig : »Tartsd meg egyházunkat, Mi magyar hazánkat, Vezéreld jóra A mi királyunkat!* (Egy hang balról; Minden vasárnap éneklik!) Ma énekelhetik minden vasárnap, de abban az időben felségsértés számba ment azt énekelni: »Vezéreljed jóra a mi királyunkat.* Balogh Péter, debreczeni szuperintendes, egy egyszerű református pap a pátens kihirdetése felett tartott debreczeni nagygyűlésén, a hol ott volt a császári biztos, rendelkezésére állván az oda kirendelt egész hadsereg, hogy széjjellövesse az egész templomot, hogyha a kálvinisták demonstrálni mernek, mikor azt mondta a császári biztos ott a templomban, hogy ezt a gyűlést megnyitni nem engedi fölségesen uralkodó Ausztria császárjának és Magyarország királyának nevében, az a szuperintendens, egy 3.000 forint évi fizetést élvező egyszerű református pap felállt és azt monda: »Én pedig a minden császárok császárja, minden királyok királya nevében, az Isten nevében ezt a gyűlést megnyitom.« Majd ha ez a törvény életbe lép, akkor nem kell császári biztos a templomba, elég lesz egy miniszteri üzenet, egy miniszteri intés, és az a t. protestáns pap nem fog a minden császárok császárjára, a minden királyok királyára, az Atya Úristenre hivatkozni, hanem azt mondja : »A kongrua az enyém, ha a miniszternek engedelmeskedem; a kongrua a tied, ha a miniszternek nem engedelmeskedem ; tehát ha a miniszter akarja, a gyűlést megnyitom ; ha a miniszter nem akarja, a gyűlést nem nyitom meg.«