Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

279. országos ttlés 1898. április 16-áu, szombaton. 49 tézkedései a törvényjavaslatnak, melyek az állam érdekében — Staat reson — mindenek fölött nem szükségesek, módosítani legyen szíves. És én nem habozom, a ki első voltam, a ki aggodalmamat jelentettem, kifogásokat tettem a törvényjavaslatban foglaltak felett, nem habozom itt a házban őszinte elismerésemet, köszönetemet kifejezni, hogy a t. miniszter úrral szemben, hogy a jogos aggályokat államférfiú bölcseséggel figyelembe vette és tényekkel is beigazolta, a miket mondott, legigazabb óhajtása, szándéka ezen törvényjavaslattal békét és megnyugvást teremteni és lehetővé tette ezzel, hogy a tárgyalás alatti törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadhassuk. Igaz, inkább óhajtottam volna, ha az eddigi gyakorlat mellett az egyeä egyházak dotácziója emeltetik fel és azok gondoskodjanak a papi fizetések rendezéséről, (Helyeslés balfélöl) a többi másik egyházak és felekezetek pedig, melyek talán szervezettel nem birnak, szintén a mai gyakorlat szerint a dotáczió felemelésével a kormány útján nyerjék lelkészeik fizetésének javítására szükséges összegeket. Igazat kell adnom azoknak is, és csatlakozom hozzájuk, a kik kijelentették, hogy óhajtották volna, hogy az egyenjogúság, viszonosság nagy elvéből folyólag, ha már a kongrua kérdése külön törvény által rendeztetik, abban az ezen törvény 1. §-ban említett egyházak is benfoglaltattak volna. Osztozom gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam nézetében is, hogy az arány, a melyben az államsegély igénybe vétetik, neai helyes, sőt kimondom nyíltan, igazságtalan. (Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Azok az egyházak, a melyek megerőltették magukat, a más czélokra szánt alapítványaik kamataival lelkészeik fizetését a megélhetés minimumáig máirend ezték, azok az egyházak csakugyan büntettetnek és mint gróf Apponyi Albert igen helyesen mondta, prémiumban részesülnek azok az egyházak, melyek ezt a gondosságot és buzgóságot, áldozatkészséget lelkészeik fizetésének rendezésére nem tanúsították. Nem kételkedem, t. ház, hogy a t. miniszter úr és a kormány különösen azok után, a mit tegnap a miniszter úrtól hallottam, ezen aránytalanságon segíteni szándékozik, mert hiszen szavait idézve: nincs kormány, mely azok orvoslása elől kitérhetne. Ez engem megnyugtat. De ha Soká késnék, akkor azt hiszem, és ezt nem hangsúlyoznám és nem hangsúlyoznánk mi, a kiknek alkalmunk van különösen az ágostai hitvallású evangélikus egyház érdekében itt felszólalni, nagy mulasztást követnénk el egyházunk, de a hazai közérdek iránt is, mert nemcsak ezen törvényjavaslatból folyó ezen arányKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XV. KÖTET. talanságok kiegészítését látom szükségesnek, hanem határozottan elérkezettnek látom az idejét annak, hogy az 1848 : XX. törvényczikk szellemében a magyar honi protestáns egyházak állami segélye, dotáeziója felemeltessék. Hangsúlyozom, félre ne értessem, a szellemét értem a hivatkozott törvénynek, annak 2. §-ban letett nagy elvet, mert sem ma, sem a jövőben további intézkedéseihez, hol az egyházi javaknak az állam részére való konfiskálása, s lelkészeknek állami hivatalnokokká való átalakítása foglaltatik, szavazatommal soha sem fognék hozzájárulni, mert függetlennek kívánom látni minden időben az egyházak lelkészeit. A protestáns egyházak, t. ház, 300 év óta nagy, igen nagy terhet vettek le kulturális adó szempontjából a magyar állam vállairól. Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy a magyar állam figyelembe vegye, hogy egyházunk tagjaira ma már, a fokozódott igényekre való tekintettől, kulturális, egyházi és hazafias szempontokból nagyobb adór, róni nem lehetne, mert ez annyit jelentene, mint a vallástalanságot előmozdítani, már pedig ez az állam érdekében nem állhat. Molnár János: A felekezetnélküliséget miért csinálták? (Zaj.) Radó Kálmán: Nem értem, nem is vagyok rá kíváncsi. De azt hiszem, a képviselő úr sem tagadja, hogy a vallástalanság előmozdítása nem az állam érdeke, mert nem tudnánk annyi büntető paragrafust teremteni, a mennyi kell, ha a valláserkölcsi érzést kiirtanók a népből. A római katholihus egyházat a régi magyar királyok nagy donácziókkal látták el, a mint azt gróf Apponyi Albert is tegnapi beszédében jelezte. Hazafias feladatának mindenkor meg is felelt. Most úgy tudom, autonómiáját, önkormányzatát kívánja kivívni. Nem kétlem, hogy a mennyiben hierarchikus szervezete mellett ez lehetséges, a törvényhozás szívesen fogja ezt törvénybe iktatni. A protestáns egyházak azonban századokon át először autonómiájukért küzdtek. Most elérkezett az ideje, hogy az állami dotácziót és nagyobbmérvíí segélyt is kérhessék. Nem donácziókat, nem is milliókra menő értéket értek én és egyházam, figyelemmel az állam pénzügyeire, és a mai viszonyokra, hanem bizonyos évi járadékot, és azt nem budgetszertíleg, a változó kormányok kegyétől függővé téve, hanem törvényben biztosítva. Az abszolút hatalom alatt, a hires pátens korában két kézzel nyújtották a protestáns felekezetek felé az államsegélyt; hazafias kötelességüknek tartották azt, a katholikus egyház legjobbjainak helyeslése mellett, visszautasítani. Most a szabad államtól, a független, alkotmányos magyar államtól, ez erős meggyőződésem, a mit