Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

43 279. országos filés 1S98. április 16-án, szombaton. nak. (Élénk helyeslét a baloldalon. Felkiáltások balfélöl: Hiába tagadják!) Elnök (csenget): Ne méltóztassanak a szónokot zavarni! Sághy Gyula: Lesz még alkalmam beszédem folyamán tovább is egyes megjegyzéseket tenni az előttem szóló t. képviselő úr felszólalására; most egyelőre búcsút veszek tőle s áttérek a felszólalásom tulajdonképeni tárgyára. (Halljuk ! balfélöl.) Ezt pedig azon kezdem, hogy elismerem, miszerint a vallás- és közoktatásügyi kormányt egy magas és szép czélnak megvalósítása vezérelte a törvényjavaslat előterjesztésekor; még azt is elismerem, hogy a közoktatásügyi bizottságban maga a t. miniszter úr által előterjesztett módosítások az eredeti javaslat lényeges javítását s e tekintetben nagy haladást jelentenek ; azonban hogy teljes megnyugvást még a túloldalon sem szültek, ha nem is adnak ott ennek mindannyian kifejezést, arra legeklatánsabb bizonyság t. képviselőtársam, gróf Bethlen András tegnapi felszólalása. Azonban a íőkérdés az, hogy vájjon az a szép és magasztos czél, a melynek elérésére a kormányjavaslat törekszik, megfelelő eszközökkel és módon van-e törvényjavaslatban kereííztíílvive és megvalósítva, és összhangzásban van-e azokkal az alapelvekkel, melyeket az általános indokolás mint kiinduló pontot jelez, s melyeket a t. miniszter úr is említett a tegnapi beszédében kiemelt. A javaslat egészben véve abból az alapeszméből indul ki. hogy itt a lelkészekre nézve csak a létminimum megállapításáról lévén szó, az valamennyi felekezet és egyház lelkészeire nézve egyenlő módon és egyenlő elvek szerint észközölhető. Ennek daczára mégis a katholikus egyház lelkészi illetményeinek kiegészítését, illetve annak szabályozását, arra való hivatkozással, hogy ennek az egyháznak az államon belől egészen külön történeti fejlődése van s ebből folyólag különleges közjogi helyzettel bir, egyszerűen mellőzi. Tehát már itt következetlen az elfogadott kiindulási alappal szemben. De következetlen ez a törvényjavaslat a történelmi szempontnak keresztülvitelében is. Mert a különböző közjogi fejlődés, a különböző közjogi helyzet, ha indokolja a katholikus egyház lelkészi illetményeinek külön szabályozását, ugyanazon szempont feltétlenül kell, hogy indokolja a külön szabályozást a többi bevett vallásfelekezetek lelkészeire nézve is azért, mert a többi vallásfelekezetek is megannyi különleges történeti fejlődéssel bírnak, és mindannyian különleges közjogi helyzetet tüntetnek fel. Mert nézzük, hogyan áll ez a történeti fejbidés? (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Akként, hogy bár Árpád vezér bejövetelével és e haza föld jenek általa történt elfoglalásával maga a honalapítás ugyan megtörtént és befejezést nyert, de az igazi államalkotás európai értelemben és szellemben, csak szent István király által eszközöltetett akkor, mikor ő a nyugati keresztény, tehát a római katholikus egyházhoz csatlakozva, azzal szövetkezve, az akkori kor és a kereszténység szellemének megfelelően, annak befolyása alatt alkotta meg a magyar állam szervezetét. És ezen egyház, mondhatjuk, az állam intézményeinek fejlesztésében lényeges szerepet vitt és lényeges behatást gyakorolt és egyedül irányította annak fejlődését egészen a mohácsi vészig, illetőleg valamivel utána, egészen a reformáczióig. Ettől kezdve a római katholikus egyházat követő magyarságnak egy része, a reformácziót követve, ezen egyház egységéből kivált, attól elszakadt. Itt kezdődik az, hogy a protestáns egyház és a katholikus egyház ebben az államban ellentétes irányt követnek; de bármilyen ellentétes volt is működésük, bármily súrlódásokat tapasztalunk is ezen egyházak közt, mindig azt látjuk, hogy mindkettőnek követői, mint igazi magyarok, hiven e haza érdekeit szolgálták és ezen államnak kiépítésén és erősítésén fáradoztak, habár legjobb meggyőződésük szerint, elváltán. Az egyik abban kereste az állam erősödését, hogy a törökkel szövetkezett, a másik a német római császárság nagy erejére támaszkodva, azzal szövetkezett, de mindkettő az államot erősítő, hazafias törekvéseket tanúsított. De 1790—1791-től az államélet terén ezen ellentétes működés megszűnik, mert ha vannak is a belső életben egyes vallási súrlódások, azok nem hatnak ki az államéletre, az állami intézményekre, hanem mindketten az állam megerősítésére összhangban működnek saját egyházuk körében. Tehát méltán mondhatjuk, hogy a történeti fejlődés szempontjából úgy a római katholikus, mint a protestáns egyházak az államélettel szoros összefüggésben voltak és vannak és szoros összefüggésben fejlődtek. Már most ezen történeti fejlődés szempontjából következetesen az folynék, hogy épen ezen egyházaknak, a melyek úgynevezett államfentartó egyházak ez államban, lelkészei részesüljenek első sorban a felmerülő szükséghez képest segélyben; a hol nincs szükség, ott természetesen nem kell segélyezés, de ha szükség van, igényt formálhatnak s a hol megvan a szükség, az igények kielégítése elől elzárkózni csakugyan nem lehet. Angliának, melynek példájára oly nagyon szeretnek itt hivatkozni, sohasem jutott eszébe, hogy más egyházakat, mint az úgynevezett államfentartó egyházakat, jelesííl