Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-291
322 2el « országos ülés 1898. április 30-án, szombaton. ismeri, a melyek mindenféle ragályos betegségek okozói lettek, tudja, hogy irtóztató volt a fegyenczek közt is a halálozási arány és csak óhajtható, hogy az ne történjék ilyen arányban a katonaság közt is, de félő, — szeretném, hogy rossz próféta legyek, — hogy ez ott is be fog következni, ha a felvár ily czélra fog fordíttatni. T. ház! Ezt a kérdést egy kis hazafias kegyelettel, egy kis körültekintéssel és a helyi viszonyok ismeretével jobban meg lehetett volna oldani. A vár tövében tömérdek kincstári épület van; a régi fegyőrök lakásai, sütőkemenczék és egyéb épületek. Miért nem méltóztatott ezeket átadni? Oda kellett volna szállítani a katonaságot, nem pedig a várba; ez egészségesebb is lett volna és a kegyeletet sem sértette volna. Mert a magyar nemzet nagy többségének szemében bizony sérelem az, mikor az Árpádkori ezredéves emlék a két fejíí sas védőszárnyai alá helyeztetik. De tovább megyek. A t. miniszter úr at mondja, hogy a hadügyminiszter úrral, vagy a kassai hadtestparanesnoksággal tárgyalt, — malmost nem tudom, melyikkel egyezett meg — arra nézve, hogy a millenáris emlék az érdeklődő hazafiaknak mindenkor hozzáférhető legyen. Ha lette is, ez csak papiroson maradt, mert a valóságban úgy vagyok értesíílve nagyon illetékes forrásból, hogy nem így van a dolog a valóságban. Nevezetesen a munkácsi várat megszállván a katonaság, a kaszárnyákat illető reglamát léptette ott életbe és kimondották a parancsnokló tiszt urak, hogy a millenáris emlék csakis a kaszárnyalátogatási időben délelőtti íl órától, 1 óráig és délután 5-től 7 óráig látogatható meg. Erre vonatkozólag azt irta nekem egy nagyon szavahihető egyén, a ki benn lakik a várban, hogy a mint magam látom, az első kapunál magát befészkelő fővártától rendszeressel) visszautasíttatnak a látogatók, a kik a kiszabott óráktól egy negyed órát is elkésve mennek oda. Tehát már gátolva van a nemzeti kegyelet abban is, hogy meglátogathassa az ország által emelt millenáris emléket. A t. miniszter úrnak szolgálhatok a forrás megnevezésével, nem is lehet czélom a tiltakozás, privátim szolgálok az illető nevével és a levelet is megmutatom. A ki nem megy a kijelölt órában, 11-től l-ig, a mi a legrosszabb látogatási idő és 5-től 7-ig, a mi még téli időben nem arra való, azt a katona urak a vár első portájától visszautasítják. Ez tény, és nem egyezik meg azzal, a a miket a miniszter úr kijelentett, a mi különben meglehet a papiroson, de nincs meg a valóságban, hogy a nemzeti kegyelet a kétfejű sas rugdalódzásai miatt bántalmakat kénytelen szenvedni, De továbbá méltóztassék azt venni, úri női társaság, a kik honleányi lelkesedéssel akarnák a munkácsi millenáris emlékoszlopot meglátogatni, kénytelenek lévén a kaszárnya udvarán átmenni, miféle csufondároskodásnak és bántalmazásoknak lennének a szilaj bakák részéről kitéve, úgy, hogy úri nő már nem is mer a munkácsi várba felmenni, mióta ott a katonaság van, tehát a honleányok ki vannak rekesztve onnan és meg vannak akadályozva abban, hogy kegyeletüket leróhassak és gyermeiknek felinutaíhas sák a munkácsi emléket, mint a magyar törvényhozás által az ezredév emlékére állított egyik magasztos munumentuniof. De különben is mióta ez a 600 katona bennlakik összezsúfolva azon épületekben, mivel, a mint említettem, a csatornázások is rosszak, immár a millenáris emlékoszlop körül is olyan kiállhatatlan bűz érezhető, hogy oda úri nőt már ez idő szerint fel sem lehet vezetni. Ilyen következményei vannak annak, hogy ha egy kis helyre 600 embert zsúfolnak össze. Különben más ember is csak úgy mehet ma oda, hogy ha az órát előbb befogja. Én nem akarom feltételezni az igen tisztelt pénzügyminiszter úrról, a kiben a nagyon ügyes finanezír mellett esztétikai érzést is hiszek, hogy ezeket az állapotokat előidézni akarta légyen, azért mondom, mikor azt mondja, hogy őszre és tavaszra is a bevonuló tartalékosoknak megigérte, hogy a míg ő fel nem mond, ott lakhatnak, ez nagyon gyönyörű állapotra nyújt majd állandó kilátást. Annak az oszlopnak ott kell állni, — ma még nem, de talán nemsokára feketesárgára befestve, az is megtörténhetik — de a jelzett körülmények következtében a látogatók el vannak ijesztve, mert a nap kitűzött óráiban lehet csak oda menni; továbbá a látogatás a hölgyekre nézve a kaszárnyában lehetetlen és harmadszor a csatorna rosszasága miatt a pokoli bűz elrettenti onnan az embereket. Sajnálom, hogy az emlékoszlopnak ilyen szomszédságot méltóztatott teremteni a t. pénzügyminiszter úr, mert mint előadásából látszik, ő teremtette meg ezeket a gyönyörű állapotokat. Azt méltóztatik felemlíteni, hogy az a felügyelő, a ki ott van, arra van utasítva, hogy azokat a szobákat, a melyek közvetlenül a terrászra vezetnek, hol az emlékoszlop áll, üresen hagyja, hogy a közönség oda mehessen. Ilyen szoba van egy egész sor, renezánsz stilfí terem, a mely termek nagyon érdekesek, Lorántfy Zsuzsanna termei voltak. E termeket az igazságügyi miniszter öt év előtt kiüríttette még akkor, mikor fegyenczek voltak ott, tiszteletben tartván a kegyeletet, tudván, hogy azok később kulturális czélokra vannak szánva, Összeköttetésben az ezredéves emlékkel. Most ott tudtommal a katonaság mindent megszállt, csak egyetlen
