Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-291

291. országos ülés 1898. április 30-án, szombaton. 307 niűlni, akkor azt hiszem, nem kívánok jogtalanságot, sőt azt hiszem, a t. ház követne el jogtalanságot a pénzügyi helyzettel szemben, hogyha félretéve ezt a tekintetet, ezen javaslat tárgyalásába beleraenne a nélkül, hogy a pénzügyi bizottságot, mint erre hivatott szakközeget, megkérdezné. Ennélfogva bátor vagyok indítványozni, hogy ezen javaslat a napirendről levétetvén, a benne rejlő pénzügyi áldozat mérlegelése és a budget-jog helyes érvényesítése szempontjából a pénzügyi bizottságnak adassék ki. Azonban miután nem vagyunk annyin elkényeztetve, hogy azt higyjük, hogy az innea jövő javaslatok, még ha pozitív törvényen alapulnak is, elfogadásra, találnak, egy perczig sem kételkedem ezeu indítvány sorsa felett és tisztán csík képviselői felelősségem helyes mérlegelése szempontjából voltam bátor ezt megtenni. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy magával a javaslattal is egy pár kérdésre nézve foglalkozzam. Készséggel ismerem el, hogy azon idő alatt, mióta kötelességszeríüeg foglalkozom a ház elé benyújtott törvényjavaslatokkal, én ennél korrektebbííl szerkesztett, exaktabban indokolt javaslatot nem láttam. Ez* kötelességem volt azért megmondani, mert ha a javaslat általánosságban el lesz fogadva a részletekhez alig lesz valakinek szava. Mindazonáltal nem tartanám helyesnek, hogy azon általános aggodalmakat, melyek e javaslatban kifejezésre jutott inteneziókkal szemben országszerte hallhatók, néhány szóval kifejezésre ne juttassam. A javaslat szerkesztője is érezte azt a nehéz helyzetet, melybe ezen javaslat által jut. A magánjogok oly eklatáns megtámadása rejlik benne, a melyet szó nélkül hagyni nem lehet. Azt, a mit valaki tulajdonúi vétel, ajándék vagy csere útján szerzett, a nélkül, hogy azt bármi néven nevezendő korlátozás terhelte volna, az illetőnek meghallgatása és beleegyezése nélkül, korlátlan szabad rendelkezése alól elvonni jogállamban nem szabad. Még a kisajátítási eljárás is, mely közérdekre való hivatkozással ad meg bizonyos testületeknek bizonyos jogokat, az is csak kárpótlás mellett adja meg azt, világos jeléül annak, hogy a tulajdon szentségéhez semmiféle czímen hozzányúlni nem szabad. Én teljes mértékben méltánylom azt a törekvést hogy az úgynevezett úrbéres és községi erdők kezelése körííl tapasztalt és tapasztalható visszaélések, rendetlenségek és úgy mondhatnám, vagyonpusztítások megakadályozás i czéljából a földmívelési tárcza t. képviselője erőteljesebb intézkedésekre törekszik. De nem tartom helyesnek azt, hogy ezen törekvés odáig menjen, hogy a magántulajdonnak bármely legkisebb alkatrészét is megsértse. Méltóztassék a törvényjavaslat első ezímének í. §-át végignézni és meg méltóztatik győződni arról, hogy ebben oly tulajdonúi szerzett vagyonok feletti rendelkezési jogot szerez magának a földmívelési kormány törvényhozási hozzájárulással, a melyhez eddig abszolúte semmi néven nevezendő joga nem volt. Nem akarok e tekintetben nagyobb elmefuttatásba bocsátkozni, hogy vájjon az eddigi gyakorlat mennyiben felelt meg a magántulajdon respektálásának. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy nálunk, . széles e Magyarországon az úrbéres vagyonnak a községi vagyonnal való alapos összezavarása oly nagy mérveket öltött, hogy az úrbéres tulajdonos, a ki a saját tulajdonát látja a telekkönyvben és azt igazolni is képes, maga is teljesen tájékozatlanul áll aziránt, hogy szabad-e neki annak a fának az árnyékában megpihenni. Minden úrbéres vagyon, a különböző rendeleteknek még különbözőbb alkalmazása és magyarázata útján odáig jutott, hogy sem a közbirtokosság, sem az úgynevezett úrbéres közönség a maga tulajdonával rendelkezni abszolúte nem tud. Éa az 1848-iki törvényhozás szempontjából nagyon különösnek tartom azt az úrbéres és nem úrbéres szerinti megkülönböztetést. Hiszen ha az illető azt a vagyont azon időbeli szolgálmányai kárpótlásául kapta, az épúgy respektálandó tulajdonává vált az illetőnek, mint a hogy tulajdonává vált a királyi adomány folytán bárkinek adott birtok. Igaz, hogy van nekünk tételes törvényünk, a mely ezekről az úrbéres közönséget illető tulajdonokról rendelkezik, de hogy az azon törvény alkalmazása czéljából és azoknak alkalmazása körében kiadott rendeletek jóval és messze túl mennek annak a törvénynek a rendelkezésein, azt, úgy hiszem, senki kétségbe nem vonhatja. De még sokkal sérelmesebb ennél az, a mi az úgynevezett, közbirtokosságra vonatkozva kontemplálva van. Az a közbirtokosság egy alkalmi egyesülés, egy társaság, a mely a vagyonnak cgytíites értékesítése, vagy megszerzése czéljából alakult, még pedig alakulhatott különböző viszonyoknak a behatása alatt a saját tetszése szerint, és ha egyszer megalakult, akkor egyáltalában nem veszíthetett a tulajdoa és szabad rendelkezés szempontjából a jogaiból semmit, mert több tulajdonos együtt véve nem bírhat kevesebb joggal, mint egyenként az egyes tulajdonosok. És mégis mit látunk ? A javaslat az egész vonalon kiterjeszti az állami beavatkozás jogát a közbirtokossági dolgokra is. Igaz, hogy vannak fentartások is, mint például hat hónap múlva való jelentkezés stb., de itt nem arról van szó, hanem az elvről magáról. Először szabad-e a magántulajdonnak ilyen korlátozását iuaminens veszély igazolása nélkül szaiikezionáhii 39*