Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-278
22 278. országos illés 1898. április 15-én, pénteken. pon a lelkészi kongnia kiegészítése ezéljából mindegyik felekezetre nézve előáll, az illető felekezetnek egy összegben rendelkezésére bocsáttatik, a következő feltételek, fentartások mellett: a) ez az összeg, mint külön alap kezelendő és csupán erre a czélra fordítandó, a mi végből az állami felügye'et biztosítandó; h) a felekezeti főhatóság tartozik a segélyezendő lelkészek névjegyzékét, segélyezés mindazon körülményeivel, melyek az állami felügyeletet érdeklik,a kormánynak évenkint bemutatni; c) olyan lelkészek, a kikkel szemben a segély megtagadásának, illetőleg megvonásának a javaslatban megjelölt oka fenforog, ebből az alapból nem segélyezendő; ha ilyenek a bemutatott névjegyzékben előfordulnak, a kormány azok nevének törlését, illetőleg a segély megvonását követelheti; ha pedig valamelyik ellen ilyen természetű indokból panasz hozatik fel, a kormány a javaslatban körülírt eljárást indíthatja meg az ott meghatározott joghatálylyal; d) ha valamely felekezet az alap kezelése és a segély megadása vagy megvonása tekintetében a kormánynak törvényen alapuló követeléseit nem teljesítené, vagy egyáltalán a törvényt meg nem tartaná, ennek a felekezetnek kezéből ez alap megfelelő figyelmeztetés után a kormány közvetlen kezelésébe visszavehető. Gróf Apponyi Albert, Hock János, Komis Ferencz, Bernáth Béla, Makfalvay Géza, Horánszky Nándor, Okolicsányi László, Sághy Gyula, dr. Biró Lajos, Förster Ottó.« Elnök: Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést megnyitom. Nyegre László jegyzői Gróf Bethlen András! Gr. Bethlen András: T. ház! (Bálijuk! Halljuk!) Én e javaslatban két jó dolgot látok. Az egyik az, hogy elvül kimondja, hogy a lelkészi fizetéseknek a létminimumig kiegészítése állami érdek, állami feladat. És ez szükséges is. Ha ismerjük a helyzetet, igazat kell adnunk a t. előadó urnak, a ki tarthatatlannak, szégyenletesnek mondja sok egyházközség állapotát. Valóban egyes papok oly nyomorral küzdenek, hogy ez tarthatatlan és különösen aggályos a jövőre nézve; aggályos, hogy ilyen kilátások mellett lehetséges lesz-e majd a kereteket betölteni. De jónak tartom azt is, hogy jelenleg az állam pénzügyei megengedik azt, hogy erre állandó dotáczió fordíttassék. De legyen szabad most néhány megjegyzést koezkáztatnom és aggályaimat elmondanom. (Halljuk/) Először is a dotáezió egész összegét cse- j kélynek, valamint a felemelés végleges magasságig való kiegészítését hosszú időre elosztottnak kell tartanom, mert valóban az első évekre nem számítottak többet, mint a mennyit a Hatvani-utcza kiszélesítésére fordított az állam. (Mozgás. Úgy van!) És valóban mosolyognom kell, mikor a sajtó egy részében oly inszinuácziókat olvasok, hogy ez főképen a protestánsoknak az egyházpolitika alkalmából való magatartásának kifizetése, jutalma. Mert hát voltaképen mi jut itt egy protestáns lélekre? Ha összehasonlítjuk a dotácziót a lélekszámmal: egy protestáns lélekre, és pedig reformátusra, az első három évbeü köríílbelííl tiz krajezár, az utolsóban húsz krajezár esik; a lutheránusoknál pedig két krajezár, és ez talán hatra emelkedik. Bizony ez jutalom számba nem mehet azoknak, a kik annak idejében az egyházpolitika mellett kardoskodtak. De nem is ez a lényege a dolognak. Kifogásolható még talán a kiegészítés alapjául vett számítás; kifogásolható a kiosztás és megvonás modalitása. A t. kultuszminiszter úr szóban és indokolásában, valamint az előadó úr kifejtették azt, hogy ezen javaslat nem az 1848-iki XX. törvényezikknek végrehajtása, ez nem is képez egy lánczszemet annak létesítésében. És részemről ezt helyeslem. Egyáltalában nem rokonszenvezek azon irányzattal, a mely ama törvényben le van fektetve; ez túlságosan franczia izü. Más viszonyok közt jött az létre. Az a nagy forradalom és I. Napóleonnak müve, a mely egy nagy fiskális művelettel volt összekötve, és a mely a franczia czentializáló hajlamnak egyik kidomborodó megnyilvánulása volt. Nekünk ez nem kell. Az én ideálom épen nem ez, hanem az volna, hogy a vagyonosodás emelkedjék oda, és a hitbuzgóság, a hithűség legyen oly erős, hogy minden felekezet örömest és roskadozás nélkül teljesíthesse felekezeti kötelességeit. Nagyon helyes, hogy addig az állam ott, a hol és menynyiben szükséges, segédkezzék és megélhetési létminimumot kiegészítse. Én ezt a törvényjavaslatot voltaképen ideiglenes jellegűnek szeretném tekinteni, azonban úgy látom, hogy az mégis bizonyos elvi alapra van építve, a mennyiben a jövedelem-kiegészítés intézmény szerű létesítését tartalmazza. Ha ilyen, akkor legyen szabad ilyen szempontból bírálat alá vennem. Mindenekelőtt — a mit gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam itt bőven kifejtett — ezen törvényben nincsen alapúi véve az egyes felekezetek megadóztatásánál létező megerőltetés, hanem tisztán csakis a status quo; másodszor: a tényleges egyházi szolgálat, a mint az az j országban létezik, nem a szükség szerint ítél' hető meg, a mennyiben igen jól tudjuk, hogy
