Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-278

ÜÍ8. országos ülés 1898. április 15-én, pénteken. 23 különösen a református egyházban vannak igen rosszul javadalmazott lelkészek, a kiknek hivei több politikai községben elszórva szegényen élnek, és itt a pap jövedelmének behajtása nehézségekbe ütközik, valamint szolgálata is sokkal terhesebb. Viszont különösen a görög-keleti egyházban látjuk, hogy egy községben két három, sőt néha több templom és pap is van, tehát több, mint a mennyi feltétlenül szükséges. A mi azt illeti, hogy a létminimum különbözőképen állapíttatik meg a qualifikált és nem qualifikält papokra nézve, ezt nagyon helyesnek tartom a jövőre nézve, és végtére indokolható a jelenben is bizonyos esetekben az állam pénzügyi helyzetével; de megvallom, hogyha létminimumról van szó, tehát a megélhetés lehetőségének határáról, akkor bajos a qualífikácziót venni alapul. Helyesebb lett volna — úgy vélem — ezt a törvényjavaslatot ideiglenes jellegéből ki nem vetkőztetni, hanem kimondnni törvényben azt, hogy az állam elvállalja az egyes hitfelezetek segélyezését, illetve papjai fizetésének a létminimumig való kiegészítését, és akkor aztán bízta volna ennek felhasználását, kiosztását a felekezetekre, mert meg vagyok győződve arról, hogy különösen azok a felekezetek, a melyeknek dotáeziója eddig is az állam által direkte lett kezeikhez utalva, teljes garaneziát nyújtottak voln a R kiosztásra nézve. En azt tartom, hogy a miniszter úr egy igen nehéz feladatot vállalt akkor, a midőn 7—8 felekezetnek segélyezését — a mely felekezeteknek vagyoni helyzete, megadóztatási bázisa teljesen különböző — egy keretbe akarta foglalni. De aztán még nehezebb feladatot vállalt akkor, midőn a kiosztásra és a megvonásra nézve is ugyanazon szabályokat akarja a törvényben felvenni. Az egyenlőség proklamálása egyenlőtlen viszonyok között szerintem igazságtalanság. Legyen szabad itt mint református embernek szólanom. Valóban a 9. §-ban megállapított hatalma a kormánynak engem megdöbbent. Ez egyes papok életét, nem mondom, hogy elkeserítheti, de nehézzé teheti, a felekezeti hatóságoknak tekintélyét csorbíthatja, és az eddigi tradicziókkal szakít, a mennyiben — bármit is méltóztat nak mondani — az autonóm életen, a fegyelmi jogon csorbát üt. Vannak általános törvényeink, a melyeknek hatálya alá tartoznak az államellenes izgatások; de vannak az egyházaknak szigorú fegyelmi törvényeik is. Kérdem tehát, van-e szükség arra, hogy e határon túlmenő mértékig hatalmaztassék fel a kormány arra, hogy ott is vétséget és bűnöket találjon, a hol e kétrendbeli törvény ilyent nem talál Megvallom, részemről csodálkozom, hogy azok a felekezeti testületek, a melyek e kérdéssel foglalkoztak, mindeddig ezeknek a nézőpontoknak nem adtak kellő kifejezést; nem vádolom őket, hanem visszavezetem ezt a magatartásukat két végzetes tévedésükre. Az egyik az, — s itt különösen a magam felekezetéről szólok — hogy közéletünk terén huzamos idő óta olyan kiváló református férfiúkat látunk, a kikről hiszszük, hogy képviselik a múltat, a jelent s talán a jövőt is. De ez még nekem elég megnyugvásul nem szolgál. Látjuk, hogy a politikában a szerepek és az esélyek változnak; a mi ma lehetetlen, talán lehetséges lesz holnap. A másik, a mit garaneziának tartanak s a miben nézetem szerint csalódnak, hogy épen ez a 9. §-ban megállapítandó befolyás nagyon lax és elasztikus szövegezésen alapúi, mert mi az erkölcsi vétség, de különösen mi az államellenes magatartás ? Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Megmondja a törvény ! Gr. Bethlen Andrási Ha általános törvény ellen vét, akkor el fog az ítéltetni, de minek itt egy külön modalitást fentartani arra nézve, hogy panasz emeltethessék, a felekezet vizsgálatot indítson s ha ez a fegyelmi vizsgálat elégtelennek tűnik fel a miniszter előtt, attól eltekinthessen. Államellenes magatartás lehet oly komoly bűn, hogy halálbüntetés is kevés rá ég lehet az is, hogy valaki nem tiszteli a szolg.ibírót. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Ma nagyon komoly dolog s azt lehet mondani, hogy a ki Moszkvába, Rómába, Bukarestbe gravitál, az államerenes magatartást követ. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Jöhetnek idők, midőn más kormány más felfogásnak ad helyet. Azért, megvallom, nem tartanám a hatalom ily fokát ilyen alakban a törvénybe felveendőnek. De, kérem, megint a magam felekezetéről vagyok bátor szólani, itt nemcsak dogmatikus különbség jellemzi a magyar kálvinista egyházat, hanem van az, hogy ez a felekezet hosszas nyomás alatt fejlődött oda, olyan szívós, erőteljes s ha úgy tetszik, olyan daczos elemmé, a melynek épen a tulajdonságait kell, hogy a magyar nemzet köszönettel vegye; és én aggódom, hogy ilyen diszpoziczió, ha nem is rögtönösen, de talán rendre a szervilizmusnak és alakoskodásnak egy bizonyos szellemét viszik oda be, a hol az ma még idegen. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Tisza Kálmán! (Derültség a szélső baloldalon.) Gr. Bethlen András: Én nem attól a reakcziótól félek, a melyet arról az oldalról jósolnak, nem, hanem van egy más, a mely veszedelmesebb és radikális mezbe búvik, és hogyha az államhatalom túltengését látják, akkor oly körök is hajlandók lesznek azokhoz a segédeszközökhöz nyúlni, a melyek a magyar állam