Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-278

2Í8, országos ülés 1898. április 15 én, pénteken. \Q qualifikáczióban szoktunk kifejezni: azok semmi olyan valláserkölcsi és kulturális missziót sikeresen nem teljesíthetnek, (Úgy van! Úgy van! balfélol.) a melynek állami támogatása bárminő jogosultsággal birna. (Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Hiszen, t, ház, megengedem, lehetnek egyes lángelmék és lehetnek egyes szentek, (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) a kik minden magasabb értelmi qualifikáezió nélkül is a népnek erkölcsi és vallási életére nagy befolyást gyakorolnak; de egészben véve a kellő műveltség hiányában szűkölködő lelkész, az a lelkész, a kit — mint hazánknak némely felekezeténél, tudjuk, van rá eset — a kit, mondom, parasztimból, egyszerűen mert irni és'olvasni tud, a lithurgia némely szertartásának elvégzésére kioktatnak és aztán lelkészszé tesznek, az ilyen lelkész működése nemcsak nincs előnyére, (Úgy van! balfelöl.) hanem egyenesen hátrányára van úgy a valláserkölcsi, mint a kulturális életnek, ezek egyenesen antikulturális tényezők. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha egyes egyházak megelégszenek azzal, hogy ilyen lelkészeket is tartsanak, nincs hozzá szavam; ez az ő önrendelkezésük körébe tartozik ; de hogy az állam iiyen visszás, úgy valláserkölcsi, mint kulturális szempontból egyenesen káros állapotot támogasson : erre én semmi rácziót nem látok. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Első észrevételem tehát az volna, hogy az állami segély kizárólag a qualifikáczióval biró lelkészeknek adassék meg és pedig a megállapított 800 forintos minimumnak létesítésével. (Helyeslés balfelöl.) Második észrevételem a javaslatnak olyan intézkedésére vonatkozik, a melyet a t. előadó úr épen mint különösen szerencséset és méltányosát emelt ki, hogy tudniillik a törvényjavaslat a lelkészségeknek létező számát minden kritika nélkül elfogadja. Én a törvényjavaslatnak ezen intézkedését nem találom szerencsésnek és nem találom az állam pénzügyi érdekeivel szemben kellőképen előrelátónak, mert tudjuk mindannyian, hogy különösen a görögkeleti egyház körében a lelkészségeknek száma indokolatlanul van szaporítva. Minden vallási szükségletnek mértékén felül, gyakran egyes családi érdekek kielégítése szempontjából számos lelkészség állíttatott fel, a melyeknek állami segélylyel való fentartása ismét semmi jogosultsággal nem bir. Ismétlem, nem avatkozom bele, hogyha egyes egyházak lelkészségüknek számát minden észszerűség határain túl szaporítani akarják, ez az o dolguk, de állami támogatást adni egy ilyen visszás, semmiféle komoly érdek által nem indokolt állapotnak, ezt ismétlem, jelenlegi pénzügyi helyzetünkkel, — de még ha ez virágzó volna is, — semmiféle állami pénzügy iránti tekintettel összeegyeztethetőnek nem tartom. (He lyeslés balfelöl.) Polónyi Géza Paprajzás! Gr. Apponyi Albert: Én tehát, mielőtt az állam obligót vállalna arra nézve, hogy minden rendszeresített lelkészséget a létminimum mértékéig segélyben részesít, az állami kormányzat és törvényhozás elementáris kötelességének tartanám, hogy magának előbb meggyőződést szerezzen arról, hogy a fennálló lelkészségeknek száma valóban arányban áll-e azzal az egyházi és vallási szükséglettel, a melyet támogatni akar. Megint ismétlem, talán még harmadszor és negyedszer is fogom ismételni, nehogy magamat félreértésnek, avagy félremagyarázásnak tegyem ki, hogy ez nem azt jelenti, hogy az állam iinperative bele akar avatkozni, hogy hány lelkészséget létesítsen valamely felekezet, hanem hogy olyan állásokat ne segélyezzen, a melyek kézzel foghatóla g túlmennek az észszerűség követelményein. á harmadik szempont, a melyből engem a törvényjavaslatnak intézkedései ki nem elégítenek, az a szempont, hogy a törvényjavaslat az állami segélyt minden további kritika és vizsgálat nélkül, a lelkészi jövedelmeknek jelenlegi állapotára reászabta, a miből egyenesen elfogadhatatlan igazságtalanságok és méltánytalanságok származtak. Származik ebből az, hogy azon lelekezet, a mely híveinek anyagi erejét a roskadásig igénybe vette, hogy egyházi igényeinek és különösen lelkészei ellátásának megfelelhessen, vagy épen nem, vagy csekély mértékben fog részesülni állami segélyezésben, azok a felekezetek pedig, a melyeknek hivei e tekintetben semmi, vagy igen csekély áldozatkészséget tanúsítottak, ezért az áldozatkészségüknek elmulasztásáért még prémiumot, még támogatást kapnak az államtól. Nem az államnak feladata, hogy az egyházi megadóztatásnak mértékét meghatározza, arra befolyást gyakoroljon, de ha az állam olyant tesz, a mit tenni nem kötelessége, a mit csak méltányossági és az ügy fontosságától áthatott érzelme szempontjából tesz, tudniillik hogy anyagi segélyezésben részesíti az egyházakat, akkor aztán a méltányosság, a minden felekezet iránt való egyenlő tekintet nem engedi meg, hogy a segély mértékének megállapításánál figyelmen kivűl hagyassák az, hogy mindegyik egyháznak hivei mennyi áldozatot hoznak már a maguk erejéből, a maguk jóakaratából. így jönnek azután létre a törvényjavaslatnak diszpoziczióiban azok a furcsaságok, hogy — mindig azt az időpontot veszem, a melyben a törvényjavaslatnak hatása teljesen érvényesülni fog, tudni-