Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-284

281. országos ülés 1898. április 33-én, pénteken. 173 az ország más részeitől, hogy ott a dézsma kiszolgáltatása alól sem volt kivéve senki, a dézsma élvezése — minthogy ott nemesi kiváltságoknak érvénye ueni volt — egyedül a lelkészt illette. Tehát az illető községek fizették papjaikat azon a széles Magyarországon törvényesen fenálló dézsma-kötelezettség alapján; csakhogy ezen lelkészek oly szerencsés helyzetben voltak, hogy nekik ezen jogban más úrbéri kiváltságo sokkal osztozkodni nem kellett, mert ilyenek e szabad földön nem léteztek. Ezen egyházközségek pedig Hontér János buzgó működése és go.ulos intézkedései következtében akkor egytől-egyig átléptek ebbe az egyházba, elfogadván az új hittant. Tehát hogy a románok is fizetik a dézsma-kárpótlást, ebben egysorsúak mindnyájunkkal, a kik fizetjük a földtehermentesitési és a dézsma-kárpótlást, — ezt nem lehet azon egyháznak a szemére lobbantani. De Pulszky Ágost t. képviselő úr politikai megjegyzéseket is tett a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatra vonatkozólag. Először is szemére lobbantja Meltzl Oszkár képviselőtársamnak, hogy Szászországról vagy szászföldről beszél. Mint a t. képviselő urak tudják, ezt a szót Meltzl Oszkár t. képviselőtársam nem is használta. Meltzl Oszkár képviselőtársam kimutatta, hogy azt a földet őseink irtották, kultiválták és gondozták egészen a mai korig, és így azt mi a mi magunk földünknek tekintjük, de nem államjogi értelemben, hanem úgy, a mint mindenki a magáénak tekinti azt a jószágot, melyért fáradott s a melyet lét alapja gyanánt tiszteletben tartja. Pedig főleg erre alapította Pulszky Gusztáv t. képviselő úr az egész nagyzási vádat. Elismeréssel kelt, hogy fogadjam azt a dicséretet, melylyel t. képviselőtársam a szász népet illette, hogy szótartó, értelmes és kulturális faktor. De hozzátette, hogy az intelligenczia és a népvezetői félrevezetik a népet. Ez a vád alighanem ránk, szász képviselőkre vonatkozik. Engedje meg a t. ház, hogy hivatkozam azon nemrég múlt jelenségre, mikor a liberális pártot nagy krízisében a szász képviselők szavatartása mentette meg, vagy legalább hozzájárultak a krízis elhárításához. Én igaz, azokhoz nem tartóztam. Csak a közelebb részesültem megint abban a tiszteletben, hogy ennek a háznak tagja lehessek. De azért mégis nekem, ki évtizedek előtt Deák Ferencz lábainál ültem, résztvettem azon nagy műveletekben, a melyeket ez a törvényhozás abban az időben tenni tudott, talán megengedik azt a megjegyzést, hogy ezt a bizonyos mértékben mégis a Deák párt utódának tekintsük. Erre való hivatkozással tán szükségtelen volna válaszolni azoknak, a kiíc szemére lobbantották Meltzl Oszkár t. képviselőtársamnak, hogy ime három hónap előtt még a párt tagjai voltatok, ma pedig már ilyen élesen támadtok. . . Olay Lajos: A mint kapnak valamit, mindjárt azok lesznek, az élet-okosak! (Derültség.) Elnök (csenget): Kérem Olay Lajos képviselő urat, ne szóljon közbe. Trauschenfels Emil: Én rajtam ugyan nem igen ismerszik meg az a sok kapás! (Derültség.) Ez a Yád megint nem volt illő azon szerephez és működéshez, a melyet a mi kis csoportunk, a német anyanyelvű, szász eredetű nép magyarországi képviselői kifejteni igyekezünk úgy, a mint tehetségünk ég hazaszeretetünk, de a mellett otthonunk szeretete is nekünk parancsolja. Pulszky Gusztáv t. képviselő úrnak még egyet óhajtanék mondani, ö felhívott, hogy a magyarországi ágostai evangélikus unióhoz csatlakozzunk. Én az előbb kimutattam azon erős alapokat, a melyeken egyházunk nyugszik; e tekintetben tehát Pulszky Gusztáv képviselő úr hiába hivatkozik az úgynevezett 1895. évi törvényre, mert bár tisztelem ezt a törvényt, ez nem országos törvény, illetőleg az ágostai evangélikus zsinat törvénye; no de ez mi rólunk törvényt nem hozhat. Azon erdélyrészi ágostai ágostai evangélikus egyház, a mely már 1557-ben, szervezett és királyi törvény által elismert önálló egyház volt, az sajnálkozó szívvel tekiuthetett akkor még a magyarországi lutheránusokra, mert akkor, és még sokkal későbben is, a lutheránusokra az volt itt a rend, hogy »lutherani comburautur«. A mi jogalapunk tehát nem olyan, hogy a zsinat törvénye nekünk parancsolni tudjon, igenis, ha a közmeggyőződés oda vezet, senki jobban nem fog örülni rajta, mint én, a ki minig az egyesülésnek, a közös czélra való törekvésnek voltam szószólója. De ezen unióval való incselkedésével szemben én egy más unióra akarom emlékeztetni Pulszky Gusztáv képviselő urat, a mely megfeleljen azon fenyegetésre is, a melyet ellenünk intézni — hogy mondjam? (Felkiáltások: Jónak látta!) — szíves volt. Én udvariasan akartam magamat kifejezni. (Helyeslés.) Pulszky Gusztáv azután, hogy a szász nép jó tulajdonságait, szavahihetőségét, megbízhatóságát, értelmét és kulturális erényeit kiemelte, azt mondotta : Vigyázzanak azok a vezetők, mert ha a magyar állam a szászokról leveszi a kezét, akkor végpusztulásnak indulnak. Én ebben nem látok semmi helyes logikát, mert ha csakugyan úgy van, és én erősen hiszem, hogy úgy van, hogy méltán dicsérte fel Pulszky Gusztáv a szász népet, akkor nem az volna helyes, hogy hagyja pusztulni, hanem akkor fogja perbe azokat a lázítókat és azokat,