Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-284

284. országos ülés 1898, április 22-éu, pénteken. 171 gyanúsítások. Nemrég volt a törvény meghozatala a bírákról, akkor is kívántuk a függetlenségét a birói karnak, akkor is ellenezte azt. De ismeretes tények, honnan kezdjük, alulról vagy fölülről, nyiltan bevallott tények, például a levéltitok megsértése. Hiszen ezt büntető törvénykönyvünk szerint börtönnel és birsággal jár. Nem ismeri ennek történetét? Nyilvános dolog. Már most hány ilyen dolog történhetik. Hogyha összeszámíthatnék mindazt a bírságot és összegeznők a börtönöztetést, büntetőtörvénykönyvünk szerint talán a másvilágra is jutna egy pár száz esztendei börtön az illető számára, és nézze im, hol ül? Nem ismeri a képviselő úr a világ nagy szónokának azt a szavát? Ismeretes, általános dolog a liberalizmus uralma alatt, hogy a kis tolvajokat, a csirkefogókat fölkötik, mig az akasztófára valókat futni engedik, sőt még talán ki is tüntetik. Hiszen ez a liberalizmus világában majdnem szabályzat, majdnem törvényszerűség. Es ha ő, mint képviselő, a mint én kívánom, megkérdezi ma a népet, hogy miként ítél IÍZ a mai igazságszolgáltatásról, az igazán rendkívül érdekes. Ma ellenzéki majdnem alig meri is már jogát és igazságát keresni. Hozzám jött a múltkor egy igen előkelő, intelligens ellenzéki férfiú, nyiltan vallja, hogy hacsak a községházába is benyit, a mai viszonyok közt, a mikor épen az egyházpolitika révén mintegy agi-t adtak, indító okot a község jegyzőjének és birájának arra, hogy a kormánynak, a liberalizmusnak szolgálatot tegyen, a mi persze az ilyen embereknek igen sok esetben tetszetős: az ily viszonyok között az, a ki oda belép, csak mint szoczialista térhet onnan vissza. Ha pedig magasabb fórumnál keres igazságot, onnan már teljes anarkiával fog visszatérni. Itt talán nem látják annyira, mint künn a nép között, hogy a nép mennyire el van keseredve. Ha nézzük a mai igazságszolgáltatást, eszünkbe jut az isteni szózat, melyben az örök igazság, az örök biró, az örök jog jelenik meg a kis istenek gyülhelyén, melyben szent és örök biró gyanánt lép fel a nagy úr és azt mondja: »Baltekintetek miért vezetnek ? MiérHtéltek álnokul ? Tisztetek az én jogom s nevemben felemelni az erényt, sújtani a bűnt, s a zsarnok ellen védni-óvni a szegényt. S mert pribékek ezt ti nem tevétek, mert vakságban — a liberalizmus vakságában — éltetek, széketekkel itt ma földtekétek ingadozva fél, szepeg.« A liberalizmus a legnagyobb rabszolgaság. Mint Zichy János képviselő úr mondta, a lehető legnagyobb abszurdum a liberalizmusnak, mely a szabadságot jelentené, a legsötétebb rabigája. Minthogy pedig ez a javaslat minden szabad nemes érzést, hitet még a reményt is kiöli a nemzet szívéből, hogy a magyar nép szabad és független lehessen, minthogy a liberalizmusnak e rabszolgasága a legsötétebb nyomorba dönti a népet: én azt a hittagadás, sőt mert a hit alapja a haza létének is, a hazaárulás bűne nélkül meg nem szavazhatom, hanem pártom álláspontjához ragaszkodva, azt elvetem, és a szabad, nemes magyar nép millióival kívánom, hogy éljen a keresztény Magyarország és veszszen el élete 31-ik évében a liberális zsarnokság ! (Tetszés a baloldal hátsó padjain.) Lakatos Miklós jegyző: Trauschenfels Emil ! Trauschenfels Emil: T. ház! Bár át vagyok hatva annak tudatától, hogy a vita immár jórészt ki van merítve és alig lehet abba már új motívumokat belevinni, mégis kérem a t. ház figyelmét rövid nyilatkozatomra, melyre főleg az késztet, hogy a tegnap itt elhangzott támadások némelyikére reflektáljak. (HaUjuh!) Mielőtt azonban a válaszba belemennék, kötelességemnek tartom elmondani azon főokot, mely engem arra indít, hogy a törvényjavaslatot el ne fogadjam. E fő ok az, hogy én úgy látom, hogy az autonómia veszélyeztetve és meg van ingatva főleg azon ingerenczia által, melyet e javaslat a miniszter úrnak ad a fegyelmi jog gyakorolhatásával. Mint általánosan ismerve van, a fegyelmi jog gyakorlása abban tér el a büntető bíráskodástól, hogy patriachális természetű; a patriarchális természetű bíráskodást pedig két alapra fektetni nézetem szerint hibás, és a fegyelmi jog gyakorlását s a fegyelmet magát meg fogja bénítani. Engedjék meg, hogy erre nézve egy példával szolgáljak. (Halljuk! Halljuk!) A 80-as években, mielőtt még ez a törvény létezett, az erdélyrészi ágostai evangélikus egyháznak egy lelkészével szemben az egyházi főhatóság gyakorolván a fegyelmi jogot, az illető lelkészt gondolom szerelmi téren elkövetett bűnért a papi állásból elbocsátották. A magas minisztérium, bár ez a törvény még nem létezett, jónak látta az ezen pap részéről hozzá beadott panasz folytán levelezésbe bocsátkozni az egyházi főhatósággal. Boldogult Trefort Ágoston volt vallás- és közoktatásügyi miniszter dicséretére tartozom elismerni, hogy, bár hoszszasan tartott ez a levelezés, végre kijelentette, hogy az ő főfelügyeleti joga csak a formákra terjed ki, és minthogy a formai eijárásban hibát nem talált, visszaküldte az ügyet, mint a mely őt nem illeti. De emlékszem, miiyen nagy recenzust keltett ez az eset és milyen nagyon fél mindenki nálunk, kik drága kincsként úgy őrizzük ezt az önkormányzatot, akkor mi lesz a fegyelemből, ha az így bifurkálva gyakoroltatik. Ezért nagy megelégedéssel vétetett tudomásul az akkori miniszter eljárása. De a főhatóság és az egyház még egy más tanulságot is vont le ebből, azt tudniillik, hogy azon segélyezésből, 22*