Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-284

284. országos ülés 1898. április 22-én, pénteken. 157 hanem csak félesztendő múlva és addig a félévig minden néven nevezendő sajtóbírság . . . (Felkiáltások a szélső báloldalon: Csak a felmondás napjáig kiszabott sajtóbírságok ! Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek; ne méltóztassanak a törvény értelmét magyarázni! Molnár János:. . . igen, a mely addig a napig, a mikor a kauczió fölmondatott, kiszabatott, vagy az előző czikkekért még félévig kiszabatik, bizony annak a visszavont kaucziónak a rovására iratik. És hogy ne mondja a t. képviselő úr, hogy csak akkor tudtam meg ezt, a mikor már fö*lmondtam a kaucziót, legyen szabad hivatkoznom a csongrádi alispán múlt évi levelére, melyet ő november 23-án, vagyis a szabadkai kauczió fölmondását négy hónappal megelőzőleg intézett hozzám, akkor tudniillik, midőn én a ^Csongrádi Közlöny« kanczióját, melyet szintén én tettem le, visszakértem, azért, mert az a lap múlt év október 3-án megszűnt. Az alispán úr a következőket irja (olvassa) : •» . . . a kauczióúl letett értékpapírok kiadása előtt, figyelemmel az 1848 : XVIII. törvényezikk 28., illetőleg az 1878: V. torvényczikk 112. §-ában foglalt rendelkezésekre, Szegedi királyi törvényszék mint sajtóbíróság meg fog kerestetni az iránt, hbgy a »Csongrádi Közlöny« biztosítékát netán terhelőleg érintő, már jogerős, avagy a megkereső határozat keltétől számított hat hónapon belül hozandó bírói végzéseket velem közölje, s a mennyiben hat hó, mint elévülési határidőn belül a »Csongrádi Közlöny«-ben megjelent czikkből eredőleg sajtóügy! eljárás folyamatba nem tétetik, a kauczió kiadása akadályba nem ütközik.« Ebből kettő foly, t. ház. Először is az, hogy fényesen be vau igazolva, hogy Pulszky Ágost képviselő úrnak nem volt igaza, a mikor ergem azzal vádolt, hogy én nem hazafiságból, a mint azt én hangsúlyoztam, hanem csak haszonleségből vontam vissza a kaucziót, mert akkor tudniillik, midőn az már »veszélyeztetve volt«, vagyis hogy szimplicziter és alap nélkül engem meggyanúsított, a mi tudtommal inkább az ököljognak, mint az észjognak körébe tartozik, a melynek a t. képviselő úr tanára volt. A másik pedig az, hogy a t. képviselő úr teljesen tájékozatlan volt a kauczió kérdését illetőleg, vagyis si tacuisset, pkilosophus mansisset. (Helyeslés a baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Páder Rezső! Páder Rezső: T. ház! A vitának immár hetedik napján rövidre szabhatom felszólalásomat, ámbár bizonyára mindenki el fogja ismerni, hogy nagyon bő és kínálkozó alkalmam lenne az én papi tudásommal és tbeologiai szakképzettségemmel kissé szemökbe nézni a felekezetnélküli vallásosságot és vallás nélküli felekezetiséget hirdető., tehát tulajdonképen szójátékokban utazó néhány újabb vallás-apostolnak. Azt hiszem azonban, ez nem opportunus és a szőnyegen levő tárgygyal kevésbbé függ össze. Ezért csak azt akarom röviden megmondani, hogy én ezeknek a tisztelt vallás-apostoloknak a vallási alapkérdésekre vonatkozó ismereteit oly hiányosaknak tartom, az ő értelmökben e téren oly nagy káoszt látok, hogy annak bevilágítására egyesegyedtíl csak az isteni kegyelem volna képes. Én azonban mint hazám sorsán aggódó képviselő itt a törvényhozás színe előtt Őszinte s mély sajnálkozásomat fejezem ki a fölött, hogy intelligens névre igényt tartó úriemberek, igen nagy hatalommal és befolyással rendelkező s nagy méltóságban élő urak segédkezet nyújtanak az ő felületes szójátékaikkal, melyekről említést tettem, a hitbeli meggyőződés mobillá tételére és előmozdítják a mai korban amúgy is nagymértékű valláserkölcsi dekompozicziót és ők, katholikus létükre, makacsul és feltűnően védelmeznek olyan tételeket az ország hallatára, a melyeket a rájuk egyedül illetékes egyházi tekintélyük, a melynek pedig ők is tartoznak engedelmeskedni, ismételve kárhoztatott. Ez olyan rossz példa e magasrangú tekintélyektől, a mely Iámban csak disszoluczióra vezethet. Ezt nem szabadna megtűrni; ez óriási zavarokat okoz. S a felett is nagy sajnálatomat fejezem ki, hogy ebben a parlamentben ilyen hangok az egyházi tekintély ellen elhagzanak; hogy ezekért nem is restelkednek, sőt őket igen sokan elismerésben, gratuláczióban és tapsban részesítik. Mielőtt az előttünk fekvő javaslat részleteivel foglalkoznám, ezen javaslatra vonatkozólag általánosságban legyen szabad előrebocsátanom azon álláspontomat, hogy én az állam által, állami pénztárból, ilyen intézményes módon, a mint azt itt tervezik, legyen az akár egészben állami fizetés, akár részleges, — elvből nem vagyok barátja. Én az állami dotácziót csak oly országokban találnám elfogadhatónak, hol az állam elvette az egyháztól az ő vagyonát és ennek fejében kötelezettséget vállalt és vállal magára, hogy gondoskodik az egyházi szükségletekről és a lelkészek dotáeziójáról. Ilyen országokban természetesen a segély inkább kárpótlás, és szorosan véve magánjogi szempontból is kötelező lenne az állam ezen kötelezettségek teljesítésére. És tekintve ennek az állami dotácziónak ezt az eredetét, az tulajdonképen egyházi jellegű, és ennek kiszolgáltatását feltételekhez kötni nem szabad ; legalább én nem tartom ezt jogosnak és méltányosnak. A lelkészeknek a kongnia szusztentácziót, illetőleg a megfelelő ellátást megadni legelső I sorban, úgyszólván egyedül a vallási társulatok