Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-283

283. országos ülés 1898. április 21-én, csütörtökön. 153 mintha ezen törvényjavaslat alapján önök nem fognának segélyben részesülni. Azt elhiszem, hogy azon egyházi szervezet mellett, a melynek vezetői elég kevéssé állanak hivatásuk magaslatán, hogy inkább megtagadják az államhoz való járúlást, semhogy azon a réven, hogy nyomorban vagy szegénységben élő egyes egyházak lelkészei segélyt kapjanak, egyszersmind a magyar államnak is beleszólása lehetne némely részben, azt elhiszem, hogy lehetőleg el fogják húzni, sőt megtámadni azt, mintha volnának olynn lelkészségek, a melyek ezen kongrua kiegészítésére szorulnának; de épen ezért nagyon helyes ezen törvényjavaslatnak 17. §-a, mert vannak, a mint e példából is látszik, nem talán rosszakaratú, hanem hivatásuk magaslatán nem álló és kellő belátással nem biró egyházi hatóságok, vannak nemcsak ott, de más egyházakban is, és nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy az egyházi hatóság ilyen hibája, ilyen szűk látköre, esetleg konoksága ne sújtsa büntetéssel azon szegény lelkészeket, a kik arról legkevésbbé tehetnek. (Úgy van! jobbj'elől.) Én egyáltalában nem akarom a szász népnek, a szász műveltségnek, és az ottani, kétségkívül előrehaladottabb állapotnak előnyeit tagadni, sőt elismerem, hogy a szász nép mindig megbízható polgára volt a hazának, és hogy a maga egészében minden tekintetben helyesen felelt meg kötelességeinek, . . . Madarász József Dehogy! Dehogy ! Pulszky Ágost: . . . hogy ez kulturális elem, és hogy ezen nép featartása Magyarországra nézve nagy becscsel bir. Csak arra akartam utalni, hogy a vezetők nem minden tekintetben, sőt sok tekintetben egyáltalán nem fogják fel azokat az érdekeket, a melyeket képviselni hivatva vannak, hogy a nép érdekei és az intelligenezia bizonyos körének érdekei közt itt egy bizonyos szakadás állott be, a mely annál sajnálatosabb, és a melynek szempontjából annál inkább intenünk kell ezen intelligencziát, hogy térjen meg s hogy ezen nagyzási képzelődéséről mondjon le, mert higyjék el t. képviselő urak, hogy a mely napon a magyar állam oltalmazó kezét az önök fejéről levenné, azon a napon önök sem a törvényhatósági életben, sem még magukban szász jellegű váró saikban sem lesznek többségben és azon napon nemcsak önök, hanem az egész elem kihalásra és gyengeségre lesz ítélve. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ne vigyék tehát oda a dolgot, hogy úgy kelljen önöket tekinteni, mint azon képviselő urakat, a kik ott a hátsó padokon ülnek, (A baloldal hátsó padjaira mutat.) nehogy úgy kelljen önöket tekinteni, mint a kik nem a magyar állameszmének, a melyről Molnár János képviselő úr szólott, s a KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XV. KÖTET. 1 — melyről ma már nem szoktunk szólni, mert ez már valóság — hanem a magyar államnak ellenségeivel szövetkeznek, és hogy épen ezen nemzetiségi törekvések malmára hajtják a vizet, a melyeknek sikere az önök végpuszttilásával és végveszedelmével egyenlő. (Általános helyeslés.) De valamit, t. ház, ez esetben is konstatálnom kell, mert tudom, hogy igen sok szász lelkész van, a kinek fizetése ma alig haladja meg a 600 forintot, és viszont arra is kell utalnom, hogy nemcsak a szász, hanem a román egyház szempontjából is rendkivííl jelentőséggel bir ez a törvényjavaslat. És pedig miért? (Halljuk! Hall jus!) Ott megvan az autonómia, és föl lehetnél tenni azt, hogy azon felekezet kellő belátássas bir a saját szükségleteiről. De ott egy sajnoa példa forog fenn ismét. Ott az autonómiát a magyar törvényhozás elvi okokból megadta, de azt hiszem, hogy talán azon egyházra nézve is nagyobb szerencse lett volna, ha ezen autonómiát korlátoltabb mértékben és később nyerték volna el. Mert mit tapasztalunk a román egyházakban ? Azt, hogy míg egy részt a papság nagy tömege oly nyomorban és szegénységben él, hogy nem képes azon hivatásának megfelelni, hogy a népet magasabb kultúrai fokra emelje, de magát is alig képes a kultúra megfelelő fokán tartani és a míg az autonómia által a hierarchia ott, a mely talán nagyobb belátással birna, tényleg sok tekintetben megkötve érzi a kezét és nem képes kellőleg feladatokat kitűzni ós azoknak megfelelni, az egyházi vezetés tulajdonkép egy közép fokozat, kezébe jutott, a mely sem a kellő műveltséggel, sem látkörrel, sem kiképzéssel és hazafisággal nem rendelkezik, hogy e feladatának megfeleljen. Nem az a szegény román pópa a magyar állam ellensége, a kinek felsegélyezéséről itt szó van és bátran mondhatjuk, nem is a hierarchia, hanem épen azon közép fokozaton találjuk azokat, a mely igen helytelen irányba terelte az egyházi mozgalmakat és iparkodott magához ragadni a nemzetiségi vezetést és a mely—mondom — erre tulajdonkép hivatva nincs és csak az autonómia balul értelmezése és balul alkalmazása következtében nyerte kezébe a tényleges hatalmai. Ezt annál inkább meg akartam jegyezni, mert közvetlen kapcsolatban van azokkal, a miket gróf Apponyi Albert határozati javaslatára kell szükségképen felhoznom. Gróf Apponyi Albert határozati javaslatának lényege, hogy először és lehető gyorsan az adóztatási viszonyok is számba vétessenek és rendeztessenek és hogy ezzel kapcsolatban rendeztessék azután a lelkészségek kongruája. Minél inkább foglalkoztam ezen eszmével, annál inkább azt találtam, hogy igen természetes, hogy felmerült, de époly lehetetlen, hogy 20