Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-283

15^ 288. országos Ülés í898. április 31-én, csütörtök8n, úgy szóltak, mintha a szász egyháznak véleményét is kifejeznék. Mindenekelőtt bátor vagyok megjegyezni, hogy azon igen tisztelt képviselő urak és azok, a kik nézeteiket helyeselték, nagy tévedésben leiedzenek. Nekem úgy látszik, hogy azon t. képviselő urak egyáltalán bizonyos nagyzási képzelődésbeu szenvednek. Meltzl Oszkár képviselő úr tegnap önkénytelenül is azon személyes természetű" megjegyzésben is, a melyet, gondolom, Werner Gyula igen tisztelt képviselő úr beszéde után tett, ennek világos jelét mutatta. Az igen tisztelt képviselő úr elmagyarázta, hogy igenis a szászok 800 esztendő előtt telepedtek itt le, mindig megvédelmezték — a mit senki kétségbe nem von, csakhogy hozzátette — Magyarország segélyével és támogatásával azon földet, azon műveltségüket — helyes — és aztán azt mondta: épen ezért ezt a földet ma is szász földnek tekintjük, szász földnek ismerjük. Engedelmet kérek, szász föld nem volt, nincs, nem lehet soha és nem is lesz soha. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Az sohasem volt szászföld, az királyföld volt: a magyar királynak a földje, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) a melyre a magyar király telepítette őket feltételek alatt, a melyeket hűségesen megtartottak. De ez époly kevéssé volt szász föld, mint nem volt más föld Magyarországon, a mely ne a szent koronához és a királyhoz tartozott volna. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Csakhogy ott még az a körülmény is fenforgott, hogy az közvetlenül a szász községek és a királyok közti kapocs alapján volt Király föld. És ugyanezen nagyzás mutatkozik az igen tisztelt képviselő urak azon követelésében, hogy a kormány, mielőtt ilyen javaslatot előterjesztett volna, vagy jövőre, mielőtt ilyen természetű ja vaslattal előlépne, őket, mint kü!ön felekezetet, kérdezze meg e tekintetben. Engedelmet kérek, ha az 1895-iki törvényt megtekinti, akkor meggyőződhetik belőle arról, hogy ők nem külön felekezet, és nem is lehetnek külön felekezet; ők az ágostai evangelik magyar felekezet németajkú püspöksége. Ok nem külön szász felekezet, olyat a protestánsok nem ismernek, ők magyar ágostai evangélikusok német nyelven, úgy a mint más ágostai evangélikusok is vannak német gyülekezetekben, csakhogy ők, — elismerem, régi történeti okok alapján — külön püspökségben vannak szervezve. És csakis a magyar állam elnézése — megengedem, bizonyos méltánylást érdemlő okok folytán — idézte elő azt, hogy eltöretett ily külön felekezetben való megmara dásuk és nem követeltetett, hogy az ágost. evangélikus egyetemben ők is részt vegyenek. Azonkívül még egyet kell megjegyeznem. Az igen tisztelt képviselő urak elfelejtik, hogy nem is helyes, nem megfelelő, sőt mondhatnám, nem is törvényes az a czím, a melyet okmányaikra rányomni szoktak, mert ők nem »Siebenbürgische Landeskirche«, mert vannak Erdélyben más ágostaiak is, a kik szervezetbe nincsenek belefoglalva. (Igaz! Úgy van.) Sőt elég jellemző rájuk nézve, hogy a mikor ezek készek voltak a szervezetükbe való belépésre, azért, mert ezen gyülekezetek magyarnyelvüek, azokat befogadni nem akarták, és azon gyülekezetek kénytelenek voltak igen távol és közigazgatási szempontból is igen czélszerűtlentíl az egészen messzefekvő tiszai szuperintendencziához csatlakozni. (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Az igen tisztelt képviselő urak más tekintetben is igen súlyos és nyomós tévedéseket hoztak fel itt a házban. Azt mondották, hogy ez a felekezet az, a mely a legkevésbbé részestílt állami segélyezésben. Hát bocsánatot kérek, először a tény az, hogy nincsen Magyarországnak egyetlenegy felekezete, talán a római katholikusokat sem véve ki, a mely az államnak nagyobb támogatásában részesült volna mindig és mindenha; és csak arra vagyok bátor hivatkozni, hogy nincsen egy felekezet sem, kivévén a szász erdélyi egyházi szervezetet, a mely a más vallású hívektől járó úrbért, illetőleg tizedes kárpótlást megkapta volna, mint ők, a kik az oláh jobbágyoktól, tehát más vallásunktól és olyanoktól kapták meg azt, a kiknek lelki szükségleteikről soha semmi körülmények között nem gondoskodtak. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem volt más felekezet, a mely oly időben, melyben Magyarországon senki sem kért a hatalomtól, a hatalomhoz nem fordult és kért tőle, és pedig nem valami életbevágó szükséglet czímén, hanem azért, mert derogált neki az, a mi különben az összes protestáns egyházaknál el van fogadva, hogy a püspök egyszersmind lelkész is legyen, hanem külön püspökséget, kértek, olyat, a melyben a püspöki teendők a lelkészi teendőktől el legyenek választva. És e czímea kértek és kaptak is a Bach időben 6000 forintot, és ezt és ezen kivül még tetemes Öszszeget állandóan adott nekik a magyar állam és igen helyesen, nehogy azt mondhassák, hogy kulturális szükségleteikről a magyar állam gondoskodni nem kivan. De ha valaki gondoskodott magáról akkor, a mikor csak neki lehetett és másnak nem, az azután ne panaszkodjék arról, a mikor más is igényt tart a segélyre, s hogy akkor az számba se jöhessen, a mit ő már előzetesen követelt és meg is kapott, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) mert igen tisztelt képviselő urak, önök azt, a mit a többi egyházak most kaptak, már régen megkapták nagy kamatostul. De tovább megyek, t. ház. Az sem áll,