Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-283

288. országos ülés 1898. április 21-én, cs1it3rt5fc5n. 151 cselekményre buzdítja, a mely cselekmény felekezeti szempontból csak ártalmas és káros. Mit jelent ez ? Jelenti azt, — mert a premisszát el kell fogadnia a képviselő úrnak is, mely a törvénybe le van fektetve — hogy még az esetben is, ha a felekezet maga nem akar megtorolni államellenes cselekményeket, ha nem mutatkozik minden tekintetben megbizhatónak, akkor is az illető lelkészt azért, mivel azon felekezet tagja, örök szegénységre, nyomorra akarja kárhoztatni inkább, semhogy az mondathassák, hogy nem a felekezet, hanem az állam nyújtott segélyt. És az a nagy autonómiai sérelem, melyet az igen tisztelt képviselő úr e javaslatbau lát, az, hogy a jogegyenlőség alapján minden felekezet tekintetében a miniszteri és közigazgatási bírósági hatóságot statuálja. Annyira; ment az igen tisztelt képviselő úr, és ezt jó lesz megjegyezni, esetleg jövő hivatkozásokkal szemben, hogy nem átallotta Magyarország bírói testületét — nem felekezeti, hanem közbírói testületét — a legcsunyább módon megtámadni és meggyanúsít mi csak azért, hogy azt mondhassa, hogy ma ugyan nem gyanúsíthatja még a közigazgatási bíróságot, de ki tudja, nem jön-e oly idő, a mikor a közigazgatási bíróság . . . (Nagy zaj balfelöl) Rakovszky István í Kasits esete! Pulszky Ágost: Én nem ismerhetem az önök véleményét, a mely eddig ki nem volt fejtve, én csak Molnár János apát képviselő úr véleményét ismerhetem, és ő azt mondta.. . (Zaj balfelől. Kálmán Károly közbeszól.) Elnöki Kálmán Károly képviselő urat rendreutasítom. Pulszky Ágost: . . . hogy ő nem akarja ma a közigazgatási bíróságot meggyanúsítani, sőt kalapot emel előtte, csak jövő működését akarja meggyanúsítani. A mint láttam, ez Rakovszky István igen tisztelt képviselő úr mai beszédében is az alaphangulat volt. Az a kifogás, hogy a közigazgatási bíráskodás kiterjedhet a lelkészek kongrua-ügyeire is vallás és felekezeti különbség nélkül, az, a mely a t. néppártot visszatartja attól, hogy e törvényjavaslatot általában is elfogadja. És még egy, az autonómiának az az értelmezése, a mely az autonómiát az államhatalom bármi ingerencziájával, ha az állami hatalom által nyújtott segélyről van szó, egyenesen ellentétbe akarja helyezni és függetlenné tenni. Én nem értem valóban, hogy mondhatja valaki azt, hogy ezen törvényjavaslat által az állam az autonómia eddigi kereteit, bármikép megszorítja és megsérti, mikor tényleg csak olyan valamire kivan az állam jogot, a mire vonatkozó intézkedést eddig sem felekezet, sem állam nem tehetett, és a mi zavartalanul és érintetlenül meghagyja a lelkészt a maga állásában és mindazon viszonzatokban, a melyekben illető vallásfelekezetével és annak főhatóságával áll. Mindezekben a kérdésekben a törvényjavaslat seraminemű hatalmat sem a miniszternek, sem a közigazgatási bíróságnak, sem az állam semminemű exponensének nem ad, csak olyasmire ad hatalmat, a mire vonatkozólag felhatalmazza a törvényhozás a minisztert, hogy tudniillik segélyt nyújtson és ezen segélyt bizonyos esetben a törvény által meghatározott bizonyos feltételek mellett megvonhassa, de akkor is ezen miniszteri intézkedés a közigazgatási bíróságnak ellenőrző bírói oltalma alá helyeztetik. Ebből az következik, hogy az autonómiának mint olyannak sérelméről egyáltalában nem lehet szó. Csak ismételve konstatálom azt, a mit az igen tisztelt miniszter úr is konstatált már, hogy e tekintetben gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő úr indítványa semmiben sem tér el azon elvektől, a melyeket a kormány maga is elfogad. Az indítvány c) pontja azt mondja (olvassa); »Olyan lelkészek, a kikkel szemben a segély megtagadásának, illetőleg megvonásának a javaslatban megjelölt valamely oka fenforog, ebből az alapból nem segélyezhetők; ha ilyenek a bemutatott névjegyzékben előfordulnak, a kormány azok nevének törlését, illetőleg a segély megvonását követelheti; ha pedig valamelyik ellen ilyen természetű indokolt panasz hozatik fel, a kormány a javaslatban körülírt eljárást indíthatja meg az ott meghatározott joghatálylyal.« E tekintetben tehát semmi nemű különbség nincs gróf Apponyi Alhert indítványa és a kormány javaslata közt, és ha korteskedési czélzattal vádolják a kormányt, épúgy vádolhatják azon javaslatot, melyet gróf Apponyi Albert terjesztelt elő. Illetőleg ebből az tűnik ki, hogy az egész korteskedési czélzattal való vádolás, a melyhez pedig sajnálatomra még Szentiványi Árpád igen tisztelt képviselőtársam is hozzájárult, egyenes ellentétben van mindazok meggyőződésével, a kik bizonyos felelősség érzete mellett terjesztettek a ház elé törvényjavaslatot, vagy határozati javaslatot. Buzáth Ferencz: A lutheránusoknak más a véleményük! (Zaj. Ellenmondásoka jobboldalon.) Pulszky Ágost*. Épen ezen kö/.beszólásból is, valamint az autonómiának azon igen csodálatos értelmezéséből, a melyet Molnár János képviselő úr beszédére vonatkozólag az imént volt szerencsém megvilágítani, tanulságot meríthetnek mindazok, a kik egészen más szempontokból kiindulva, a javaslatot általánosságban elfogadni nem kívánják. Ilyenek első sorban azon szász képviselő urak, a kik itt, azt hiszem, hibásan és megbízás nélkül, de úgy zserálták magukat és