Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-283

283. országos ülés 1898. április 21-én, csütörtökön. 147 egyesíteni; felhasználták az egyházat arra, hogy a kormányhatalmat a kezükbe kerítsék, hogy saját érdekeiket, legyenek azok hatalmiak, vagyoniak, némelykor mind a kettő, érvényesítsék, így volt az a frank birodalomban, hol Martell Károly fölhasználta az egyházi villongásokat, a katholikus egyház érdekeit a saját családjának érdekeivel egyesítette, a franezia katholikus egyház vállain megszerezte az államhatalmat és kemény, kérlelhetetlen kézzel nyomta őket és uralkodott mindkettőn. Mikor azután elaggott és a végét érezte közeledni, akkor csak azon tűnődött, hogy a hatalmat kedves fiára, Kis-Pipinre hagyja. (Derültség balfelől.) Ez sikerült is neki, de Kis-Pipin nem elégedett meg azzal az állással, a melylyel megelégedett atyja, a ki családjának hatalmát megalapította, hanem rangemelés után sóvárgott (Élénk derültség a bal- és sséhő baloldalon.) és a pápa által királynak neveztette magát. Nem törődött azzal, hogy meg volt mindene, megvolt a hatalma, a melyet kérlelhetetlenül használt; csak egy nem volt meg: a népnek tisztelete, becsülése és szeretete. Ezt kívántam felhozni a történelmi reminiszczencziák sorából. Polónyi Géza: Jó kis történet volt! (Derültség balfelől.) Rakovszky István: A t. képviselő ár aztán többek közt a következő szavakkal figyelmeztet valamire (olvassa): »Ha valaki, úgy én tökéletesen respektálom és tiszteletben t'irtandónak vélem a római katholikus egyház fejének minden szorosan egyházi téren való ingereneziáját, de azt még sem lehet elfeledni, hogy ezen egyház feje az állam határain kivtíl élő szuverén fő. Mindezek oly viszonyok, melyek bizonyos különbséget szükségessé tesznek.« Köszönettel veszszük ezen figyelmeztetést, de nem szolgáltunk rá. Mi katholikusok ezt sohasem felejtettük el. Hivatkozom a történelemre. Akkor, a mikor az Árpád-házi királyok kihaltak, már történt egy kísérlet, hogy a római szentszék mint külföldi szuverén bizonyos fenhatósági jogot gyakoroljon és szerezzen meg az országban. Akkor még nem léteztek reformátusok és protestánsok és mi katholikusok visszautasítottuk, megtagadtuk azt. Két izben gyenge királyokat választottunk csak azért, hogy megmutassuk függetlenségünket és csak harmadízben voltunk hajlandók megválasztani Róbert Károly királyt, a pápa jelöltjét, de kikötöttük, hogy ebből semmi jogkövetkezmény nem. háromolhatik reánk, hogy minden hatalomtól függetlenül választjuk meg királyainkat. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ezt tehát a katholikusok szem előtt tartották, de nem tartották mindig a reformátusok. Volt egy református államférfiú, hatalmon volt és akkor a külföldi szuverénhoz folyamodott, hogy avatkozzék bele Magyarország belügyeibe. (Igazi Úgy van fa bal- és szélső baloldalon.) Legkevésbbé sem feszélyezte öt az, hogy ő a független Magyarországnak legelső hivatalban álló államférfia, hanem nagyon szépen könyörgő levelet írt azon külföldi szuverénhoz. (ügy van! a ssélső baloldalon.) Ha talán a túloldalról valaki kétségbe kívánná vonni, itt van a bizonyíték; de ők nem vonják kétségbe. (Felkiáltások bálfelöl: Halljuk! Halljuk !) Beszédének végén azt mondja (olvassa); »Itt tehát ne féljen gróf Zichy János attól, hogyha az állam ennek folytán lelkészekkel fog alkudni, kortestanyákká lesz az egyház. Én nagyon örülök, hogy épen a t. képviselő úrtól hallottam kifejteni, hogy úgy állami, mint egyházi s empontból mily veszélyes az, ha kortestanyárá tétetett az egyház. Miután hiszem, hogy nemcsak a mi egyházunkat, hanem a magáét sem akarja a kortestanyák veszélyeinek kitenni, azt hiszem, oda fog hatni, hogy ez itt többé elő ne forduljon.« Itt a liberális logika. (Halljuk! Halljuk!) A t. közoktatásügyi miniszter úr feltalálta a magasabb közéleti erkölcstan elméletét és kultuszát. Szépen virul ez az országban. És most Tisza Kálmán t. képviselő úr a felsőbb közélettan logikáját találta fel, a melylyel ő magának megengedte azt, hogy kortestanyákká tegye a katholikus egyházat ágy, mint az evangélikust és reformátust, de nekünk azt sem akarja megengedni, hogy szabadon, minden külső befolyás és fenhatóság nyomása nélkül összejöjjünk és védjük ott hitelveinket és egyházi jogainkat épúgy, mint alkotmányos jogainkat. (Helyeslés balfelől.) Még egy kimagasló szónoklatra kellene reflektálnom és ez Werner Gyula t. képviselő úr szónoklata. Azonban nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt meglehessem, mert a midőn tegnapelőtt a »MagyarUjság« estilapját a kezembe vettem és láttam, hogy mily körűi-, messze- és mélyen betekintő nagy államférfiúi tehetséggel bir Werner Gyula t. képviselőtársam, a mit, bocsánat, eddig valóban nem tudtam, (Derültség a baloldalon.) én egész fogyatékosságomat, mint ellenzéki ember, annyira át éreztem, hogy természetesnek fogják találni, ha én ezen beszéddel nem foglalkozom. (Derültség a baloldalon.) Ezzel végzem is beszédemet, t. ház. És ha ezen szomorú és sivár parlamenti helyzetnél fogva nem is lesz gyakorlati értéke ennek a beható, alapos és nagyon is magas színvonalon álló vitának, ezen vita meddő még sem maradt. Először azért, mert mindaz, a mit azon férfiak az egyházpolitika ellen az ellenzéki padokról annak idején felhoztak, hamarább beigazolódott mint hittük volna. De egy másik nagy vívmány 18-