Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-283

J46 283. országos Ülés 1898. április Sí-én, esflt5rt8k8n. vonatkoznak; majd megfelel ő ezekre, mert van joga zárszóhoz. Nem akarok azon szentencziákra sem kiterjeszkedni, melyek talán újak voltak szájában és melyek a t. házban a megfelelő derültséggel fogadtattak. Csak azokkal foglalkozom, a miket gróf Zichy János beszédére vonatkozólag mondott, mert ő nem élhet a zárszó jogával. Tisza Kálmán képviselő úr a következőké! mondta (olvassa): »És itt előzetesen legyen szabad egy megjegyzést tennem egy tegnap, gondolom gróf Zichy János által felhozott eszmére, a kitől különben meglepett, de köszönettel veszem, hogy a mi szegény, elhagyatott, önerejében nem bizó felekezetünk autonómiáját hatalmas pártfogásába vette. (Élénk derültség a jobboldalon.)* A tisztelt és drága túloldal (Zajos derültség a baloldalon.) élénk derültségéből azt vélem kimagyarázni, hogy ez gúny akart lenni. Engedjen meg a t, képviselő úr, én azt hiszem, hogy itt egy közszabadságunkról van szó, mely törvényben van biztosítva; ehhez nekünk úgy mint állampolgároknak, úgy is mint törvényhozóknak minden tolakodás nélkül jogunk van hozzászólani. De nagyon rá is fér a t. felekezetekre ez a pártfogás, nem annyira az állam, mint azon vezérférfiak ellen, kiknek szelleme e törvényben megnyilatkozik. Képes vagyok ezt be is bizonyítani. Fel fogom olvasni azt a czikket, mely e tárgyban a »Sárospataki Lapok«-ban megjelent. A liberális sajtó ily dolgokat nem igen szeret szellőztetni és reprodukálni; igy talán nagyobb publiczitásra tesz szert e ezikk. Mit mond ez a protestáns lap? (Olvassa): »Minden alkotmányosság alapja az, hogy semmit rólunk nélkülönk; az 1848 : XX. törvényczikk is mondja: a felekezetek meghallgatásával. És a mi vezérlő és döntő köreink nemcsak hogy ezt nem sürgették, de m*iguk valóságos államcsinyszerííleg megakadályoztatták, hogy ha hivatalosan nem kérték is, mégis hallassuk szavunkat. Zsinat egybehívása lett volna indokolva, okvetlen kellett volna tartani egyházkerületi gyűléseket; de ők még konventet se akartak tartani, súgás-bugás, elnöki érintkezés, zárt értekezleteken való tárgyalás útján lett előállítva e korszakot alkotó ügyben a javaslat. Ez már nem protestáns autonómia, az ily eljárás az autonómia legprimitívebb felfogásával is homlokegyenest ellenkezik. És hát alulról? Tudvalevő, hogy bizonyos értekezletből összeszedte magát mintegy Í6, magát úgynevező közpäp s elment Budapestre, bejárta a minisztereket, a képviselőház elnökét s önhatalmúlag reprezentálta a reformált egyházat. Ez sem protestáns autonómia, melynek körében meg volt a szabadság, de volt bizodalom is, »nagy férfiak« és illetékes testületeik iránt, hatáskörük respektáltatok. Nagyon jelentékeny, jellemző tény volt ez, mert tisztán láthatjuk belőle az autonómia képét, ha a törvény meg lesz hozva.« »A helyzet az lesz, hogy a segélyezett lelkészek nem lesznek többé a mi embereink, ők csak fél lábbal fognak állani a reformált egyház státusában, másik lábbal pedig jobb lábukkal az állami hivatalnokok státusában fognak állani. A mint meg lesz hozva a törvény, a segélyezendő lelkész tényleg ki lesz közösítve az autonómia hatásköréből, mint magyar királyi lelkész, ő csak úgy, mint más államhivatalnok, az állam által fizetett és fegyelmezett emberek lisztáján áll. Mennyire a maga embereinek tekinti a kormány a segélyezendő lelkészeket, mennyire respektálja a mi autonómiánkat, arra nézve nagyon jellemző az, hogy a törvényjavaslat szerint az illető lelkészek közvetlenül folyamodhatnak segélyezésükért, a mi egyházi hatóságainknak egyszerűen a postai expediczió szerepe marad.« Így beszél egy protestáns, ki egyháza függetlenségét félti, a »Sárosmegyei Lapok«-ban. De engedjék meg, hogy folytassam a polémiát Tisza Kálmán képviselő úrral, a ki így folytatja (olvassa): »Higyjék el, és nézzenek szét egy kicsit a történelemben, akkor meg fognak róla győződni, hogy mi és az újabb recepta religio, mert erre is hivatkoztak, az izraeliták is meg fogjuk tudni védeni a mi érdekeinket, csakhogy sohasem állítjuk szembe azokat az állam érdekével. (Zajos helyeslés a jobboldalon.)« A ki tudja, hogy Tisza Kálmán t. képviselő űr gondolatainak mindig a legszabbatosabban, minden hátsó gondolattól, minden furfangtól menten szokott kifejezést adni, (Demltség a balés szélső baloldalon.) az ezeket a szavakat úgy veszi, a mint ő azokat mondotta és a mint én is veszem; (Derültség balfelöl.) de lehetnek félreértések, és finom furfanggal kieszelt czélzást találhatnak a katholikus vallásra, a mi határozottan nem volt, s épen ezért tartom szükségesnek ezt hangsúlyozni, mert biztos vagyok benne, hogy e tekintetben Tisza Kálmán t. képviselő úr engem meg nem fog czáfolni, és így csak az ő intencziójának felelek meg, hogy minden félreértésnek eleje vétessék. Elhiszem azt, hogy a t. református és protestáns egyházak önerejükből is megtudják védeni önállóságukat az állam ellen sokkal jobban, mint mi katholikusok. Bizonyíték erre az 1608. bécsi, az 1645. linzi békekötés. De miután a t. képviselő úr azt mondotta, hogy nézzünk szét egy kicsit a történelemben, én körültekintettem, és egy különös jelenséggel találkoztam. Voltak ügyes, furfangos politikusok minden korszakban, s ezek az egyház érdekeit nagyon jól tudták saját érdekeikkel