Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.
Ülésnapok - 1896-282
124 282. országos fllés 1898. április 20-án, szerdán párt elveit igyekszik terjeszteni. De még ennek egyetlen egy czikkéért sem vállal felelősséget a néppárt, hanem az illető felelős szerkesztő. (Igazi Úgy van ! a baloldal Mtsó padjain.) Azokat tehát, a mik e lapokban vannak, sohasem lehet a néppárt nyakába varrni. Nem mondom, hogy a néppárt elveivel ellenkező czikkek volnának e lapokban, de lehetnek benne; és épen azért semmiféle czikkért felelősséget nem vállalhatunk, hanem csupán azokért, melyeket a néppárt elnöke, jegyzője, vagy összes tagjai aláirtak. Azon czitátumokat illetőleg pedig, a melyeket a t. képviselő úr tegnap felolvasott, bocsásson meg, de azokról bírálatot nem mondhatok, azért, mert nem ismerem az összefüggést. Ha pedig ilyen dolgokkal szemben okoskodunk, akkor bebizonyíthatjuk azt is, hogy a szentírás tagadja az Istent, mert ott van a szentírásban, hogy »nincs Istene — természetesen előtte van az is, hogy: ^Dixit insipiens in corde suo«, vagyis : »mondá az esztelen a szivében, hogy nincsen Isten«. Tehát ezzel végezhettem volna a képviselő úr beszédével, de még egyre reflektálok, nehogy azt mondja, hogy valami elől ki akarok térni, és ez az, hogy a katholikus közönséghez intézett memorandumunk egyik passzusára hivatkozik a t. képviselő úr. Bocsásson meg. ha erre a felelettel adós maradok, mert felnőttek oktatására — a kik a hitbeli elveket a politikai elvekkel konfundálják, ég vagy nem értik, a mit irtunk, vagy nem akarják megérteni — nem vállalkozom. Ezek után áttérek a kongrua-javaslatra. Noha a legszigorúbb pártfegyelemnek, mely most is divik a t. túloldalon, és a melynek köszönheti, hogy még él és uralkodik, alapítója: Tisza Kálmán képviselő úr, perhorreszkálja is azt, hogy mi bizonyos kérdésekben párthatározatokat provokáljunk, mégis én szigorúan tartom magamat párthatározatunkhoz, mely szerint ezt a javaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fo gadjuk el, jóllehet mind a miniszter úr, mind Tisza Kálmán, mind Radó Kálmán t. képviselő urak a javaslat védelme közben, habár rövid időre, beállottak néppártiaknak. A t. kultuszminiszter úr ugyanis az ő indokolásában oly nemes hévvel harezol és küzd az egyház és állam szétválasztása ellen, hogy ez akármilyen 13 próbás néppártinak becsületére válnék. Tisza Kálmán képviselő úr, midőn felkelvén, magát férfiasan magyarnak és protestánsnak vallotta, szintén néppárti elveket hirdetett, mert hisz a néppárt az, a mely folyton sürgeti, hogy a vallásközöny és a vallástalanság ezen idejében mindenkinek kötelessége erős vallásos meggyőződésre tenni szert és a szerint élni. Nagyon köszönjük egyébként a t. képviselő úrnak, hogy így nyilatkozott, mert fényesen megezáfolta így azokat, a kik, ha jól emlékszem, az egyházpolitikai törvények tárgyalásakor, midőn valaki itt katholikusnak vallotta magát, vagy csak a katholikus nevet említette, azt mondották, hogy itt nincsenek katholikusok vagy protestánsok, hanem csak képviselők. Azért igen köszönjük Tisza Kálmán képviselő úr effátumát, mert most már legalább, ha valaki magát katholikusnak vallja, senkisem kiálthat rá, hogy bigott, fanatikus, felekezeti, ultramontán. Mert ha szabad Tisza Kálmán képviselő úrnak magát protestáusnak vallani és az ő vallása előnyeit sürgetni, nem tudom megérteni, miért ne volna ez szabad nekünk katholikusoknak is. Radó Kálmán képviselő úr pedig pláne a revíziót sürgeti. Hogyan? Mert midőn nagyon szépen azt mondja, hogy az államnak nem állhat érdekében, hogy a vallástalanságot előmozdítsa, lehetetlen, hogy elzárkózzék azon valláspolitikai törvények revíziója elől, a melyek a vallástalanságnak melegágyai, mert a ki nem akarja az okozatot, az nem akarhatja az okot sem. Manet alta mente reppstum a t. kultuszminiszter urnak szombati nyilatkozata is, a mely szerint minden törvény ideigleues. Jó nekünk ezt tudnunk, midőn a revízióról, azon törvényeknek a revíziójáról beszélünk, a melyekről eddig azt mondották épen a túloldalon, hogy noli me tangerék, hogy örök és változhatatlanok. (Helyeslés és tetszés bal/elől.) Midőn e törvényjavaslatot először átolvastam, azon benyomást keltette bennem, s midőn tovább gondolkoztam felette, azon meggyőződésére is jutottam, és ezen meggyőződésemből sem a t. túloldalnak szónokai, sem a t. kultuszminiszter úrnak kétszeri felszólalása sem zökkentettek ki, hogy ez a törvényjavaslat nem egyéb, mint a vallásoknak államosítása, és az állami, főleg pedig a kormányhatalmi körnek egy újabb veszélyes kiterjesztése. (Helyeslés balfelöl.) A liberalizmus, a melynek ez a törvényjavaslat is szüleménye, eltörölte először az államvallást, azután egyenjogúsította a vallásokat: most bekebelezi a felekezeteket, hogy annál könnyebben bánjék el majd a katholikusokkal. Szinte kiérzem, hogy mi képen kontemplálja a t. miniszter úr azf a katholikus kongruát s hogy miként fogja arra ezt a törvényjavaslatot, ha az törvénynyé válik, reáhúzni, azon kis különbséggel, hogy abban, tudniillik a katholikusok kongruájában a katholikusok maguk fizatik a kiegészítésre szükséges pénzt, itt pedig ez az állam költségére megy az operáczió. Igen, t. képviselőház, ez a törvényjavaslat beosztja a vallások autonóm testületeit a t. kultuszminisztériumnak egyik osztályába, épen olyan joggal, mint a milyen joggal, ezen az alapon, akár a belügyminiszter úrnak rendőri osztályába is be lehetne osztani azokat; mert
