Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

106 281. országos fllés 1898. április 19-én, kedden. az illető felekezeteket, kérdezze meg azoknak a fekezeteknek elöljáróit. Thaly Kálmán: Eötvös megtette! Wlassics Gyula vallás és közoktatás Ügyi miniszter : Én is megkérdeztem ! Szentiványi Árpád: Igen, de tudomásom szerint csak egyoldalúlag. Hiszen vannak a protestáns felekezeteknek püspökei, egyházi elől járóságai, de az ágostai hitvallásúnk részéről megkérdezve nem lettek. Másik kérésem az, hogyha egy ilyen kérdést akar megoldani, ne bízza azt olyan egyénre, a kinek konzervatív, klerikális felfogása az egész világ előtt ismeretes, mert az olyan ember — még ha a legnagyobb képességgel bir is — a felekezeti autonómia iránt érdekkel nem viseltetik, akarata ellenére is folyvást csak azt nyirbálja. Az első javaslatról többet nem szólok. A második javaslatra nézve az a megjegyzésem, hogyha valaki vizenyős, süppedékes talajra épít egy házat, akárhogy kanalizálja, akárhogy emeli azt, abban a házban száraz, egészséges levegő sohasem lesz, azt a házat a süpped éstől megmenteni nem lehet. Ezek az elvek — habár szelídítve is — ezen második törvényjavaslatban is vörös fonalként vonulnak végig és azt egészen jóvá bizony nem teszik a tett módosítások. Én beismerem, — szívesen adózom a t. miniszter úrnak azzal az elismeréssé), — hogy az a javítás az ö beleegyezésével, sőt mondhatni az ő kezdeményezésére történt. De egészen megjavítva még sincs e javaslat. Igen nagy hibának tartom a töi vényjavaslatnál azt, hogy nem tekintve semmire, minden egymással ellentétes szervezettel biró, vagy pláne szervezetlen egyházak lelkészeit is egy kalap alá vonni, egy kaptafára búzni igyekszik. Hiszen a protestáns egyházfelekezeteknek meg van az autonómiájuk, ez garancziát nyújt a kormánynak. Nyilvánosan tárgyalnak mindent, nyilvánosan osztják ki a segélyt, elszámolnak vele; nem volt ellene eddig sem kifogás, és mégis egy kalap alá vonták azokkal, a kik — ha el is intézik egyházuk ügyeit, ha azt az összeget el is osztják, de ezt mindenesetre a nyilvánosság kizárásával teszik. Nem tudom, miért volt oly nagy szükség arra, hogy így egyszerre, minden inczidens nélkül a ház aszta Iára tétessék ez a törvényjavaslat. Hiszen ha már törvényben akarták megoldaii ezt a kérdést, oldották volna meg egészen, várták volna meg, míg a katholikus kongrua kérdése is megoldatik. Nem volt erre a sietségre semmi szükség. Hiszen igaz, — beismerem, — hogy a protestáns felekezet, különösen a mi felekezetünk kérte, küldöttségileg kérelmet is vitt az összkormányhoz és a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy a változott viszonyoknál fogva, — mert ne feledjük el, hogy a viszonyok változtak, — mindig újabb és újabb terheket már elviselni nem lehet. Igaz, hogy a segélyt sürgettük, de hiszen ezt a kérvényt még 1895-ben — magam is részt vettem azon küldöttségben,— adtuk át a kormánynak, és megvallom, sajnosán kell konstatálnom, hogy mindamellett, hogy egy milliónyi ágostai hitvallású evangélikus küldöttségeképm, ugyanannyi magyar honpolgár nevében annak elöljárósága vitte át a minisztériumba a kérvényt, de erre bizony választ sem kaptunk. Hát ha három esztendeig nem tartották érdemesnek, hogy egy ilyen kérvényre csak válaszoljanak is, akkor addig a pár évig, a míg a katholikus kongrua kérdése meg lesz oldva, még várhattak volna, csak egy kissé nagyobb segélyben részesítettek volna bennünket. Én, t. há

?

, a törvényjavaslat igen nagy hibájának tartom, hogy egy kalap alá vont bennünket a többi felekezetekkel, a katholikusokat pedig kihagyta. Ennek még rossz következményei lehetnek a jövőre nézve. De minthogy ez szőnyegen nincsen, erről nem szólok. Azonban megvallom, a magam részéről sokkal szivesebben látnék oly törvényjavaslatot a ház asztalán, a mely azt mondja, hogy egy tollvonással eltöröltetik minden felekezeti iskola. Polónyi Géza: Helyes! Helyes! Szentiványi Árpád S Azok a felekezetek pedig azt az összeget, a melyet eddigelé az iskolákra költöttek, ezentúl egyházi szükségleteik fedezésére fordíthatnák. Ezzel az állameszmének nagyobb szolgálatot tennénk és ebben több méltányosság és több igazság is lenne és nem állana fenn tovább a felekezetek közt ez a kirívó ellentét, a melyet az indokolásnak 10. §-ában az összegek kimutatásánál megütközéssel olvastam. Hibája a törvényjavaslatnak az is, hogy a qualifikált és nem qualiflkált lelkészeket egy kalap alá vonta és azokat, a kiknek semmifile qualifikácziója nincsen, lelkészeknek minősíti. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Méltóztassanak csak figyelembe venni azt, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter — megengedem, törvényre hivatkozva — nem engedi meg, hogy azokban az iskolákban, a hol 100—150—200 tanuló van, qualifikáczió nélküli tanítók alkalmaztassanak, pedig csak 150—200 forintot fizetnek neki, inkább eltűri, hogy azokon a vidékeken egymás mellett 5—6—8—10 községben ne legyen tanító. Hiszen talán jobb lenne, ha az egyszeregyet és_ az abe-t qualifikálatlan tanító tanítaná, mintha senkisem tanítja. De ott az állam nem engedi meg a qualifikálatlan tanítók alkalmazását, de az egyházaknál megengedi, hogy még ennyi qualifikáczióval biró egyének is lelkész elnevezés alatt állami segélyben ré-