Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-281

281. országos ülés 1898, >. április 19-én, kedden. 107 szesfíljenek, sőt még egy bizonyos mértékig előnyben is részesíti ezeket. Hiszen nagy előny az, hogy azon qualifikálatlan embereknek dotá­cziója életbelép azonnal, míg amazoknak a lel­készeknek, a kiknek megvan a teljes qualifiká­eziójuk, csak fokozatos in, 6 — 9 év múlva adatik meg a dotáczió. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A magyar államban már nem engedik meg sem a bíróságoknál, sem a közigazgatásnál nem .qualifikált egyének alkalmazását, sem tanító, sem községi vagy körjegyző nem lehet qualifi­káczió nélkül. Csak az a pap lehet qualifikáczió nélkül, a ki a lelkiekre vigyáz? Vigyázzanak, mert a felekezeti törvény megalkotása és a szoczializmus kitörése után ez még igen nagy bajt okozhat! (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső báloldalon.) Helytelenítem, hogy a javaslat, legalább az autonóm egyházaknál, nem ezeknek adja az il­lető összeget, a melyeket ki kellett volna számí­tani s a melyekről elismerem, hogy szerződési­leg fog kiadatni, bár a törvényben az van, hogy csak szerződhetik, a mi még nem jelenti azt, hogy szerződni is köteles, hanem az egyes lel­készek kérvényei folytán. Hová vezet ez? Valamelyik községben a lelkész két-háromszáz forint dotácziót fog kapni, míg a szomszéd községben, a hol 1200 forint jövedelme van, mit sem kap. Csakhogy itt két­háromszor annyi egyházi adó lévén, azt fogják mondani, hogy mégis csak különös, hogy én 20—30 forint egyházi adót fizetek, a szomszéd­ban pedig a lelkészt az állam fizeti. Egyszerűen megtagadják a fizetést. Az előttem fekvő protestáns egyházi és isko­lai lap szerint felső Baranyamegyében már er­ről kezdenek értekezni. Tehát, vagy az állam nyakába szaka 1 a teher, vagy megtagadják a fizetést, és így a zsinati törvények szerint a politikai adósság igénybevételével lesz behajtandó. Ez tehát a felekezetnélkííliségre vezet. (Ügy van! a baloldalon.) Ezeknek elve pedig, épúgy, mint a szoczialistáké, az, hogy se isten, se vallás, se csalid, se haza. Ne igyekezzünk, t. ház, hogy az ekkép gondolkozók szaporodjanak. (Tetszés a baloldalon.) A javaslat legnagyobb hibája az a kormány­gyámkodás, melyhez a t. miniszter űr ma is oly szívósan ragaszkodott. Bizonyos tekintetben igaza is lehet. Ámde az ágostai hitvallású evan­gélikusok zsinati törvényei szerint minden ilyen vétség kanonikus vétségnek tekintetik, a mely három fórumon megy keresztül: az egyház­megyei, a kerületi és az egyetemes törvényszé­ken. Ezek a megválasztott ügyészek indítványa alapján nyilvánosan hozzák meg Ítéleteiket. És most ennek a három Ítéletnek a kihirdetése után még a miniszter úr magának vindikálja azt a jogot, hogy felülbírálja, és ha máskép gondolko­dik felőle, akkor még egy Ötödik fórumhoz, a a közigazgatási bírósághoz menjen az ügy. Hát ez helyes-e? Hát ez nem megbélyegzése-e an­nak a felekezetnek, hogy néktek van ugyan három tisztességes egyénből választás útján meg­alakított, rendes, nyilvános ülésekben határozó és ott az ítéletet kihirdető bíróságtok, de én arra nem adok semmit, én magamnak vizsgálok, én az állami omnipotencziát be akarom vinni ide is, ha pedig nem vagy megelégedve, eredj az ötödik fórumhoz. (Tetszés a baloldalon.) No hát, ez mégis csak különös. Igaz, hogy ilyen­forma eljárás van már a belügyminisztériumnál, mert ott a felülvizsgálati jognál fogva három ítéletet kasszálhatnak. Csak várom, hogy mikor fog már az igazságügy miniszter űr egy olyan törvényjavaslatot beterjeszteni, hogy a Kúria ítéleteit ő is felülvizsgálhassa. (Élénk tetszés és helyeslés balfelöl.) Igaza van gróf Bethlen András t. képviselő­társamnak, hogy e törvényjavaslatnak két indo­kolása van, hanem három. Az egyik indokolása az, a melyik olvasható és a melyikről nyilváno­san a házban is beszélünk; a másik az, a mely­ről kinn beszélnek. Ha a t. miniszter úr nem akarja feladni azon ma is hangoztatott elvet, hogy ) ehhez pedig ragaszkodom, ehhez pedig kötöm a tárczámát, ennek így kell keresztfíl­menni: akkor én is el fogom hinni, hogy van még egy harmadik indokolás, az tudniillik, a mit perhorreskálnak a néppártnál, mely bevitte a templomba a politikát, — bár hogy bevitték-e nem tudom, de ha tették, ezt nem helyeslem — és itt be akarja vinni az egyházakba a politi­kát a t. miniszter úr e törvényjavaslattal. (Ügy van! balfelől.) Szívesen elis nerem, hogy az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter úr eddig a pártpolitikába olyan valami nagyon nem avat­kozott; de hiszen ez ragadós. (Ügy van! hal felöl.) Hiszen a földmívelésügyi miniszter úr is ezelőtt nem igen avatkozott a pártpolitikába, hanem csendesen és szerényen az ügyvédsége alatt szer­zett közgazdasági és földmívelésügyi tapaszta­latait igyekezett érvényesíteni ; most azonban egyszerre ő csap fel a pártpolitika vezérférfíának, és nem utalja csak úgy röviden, odavetőleg, egy utóvégre mégis húsz esztendő alatt tisztes­ségesen exisztáló pártnak a szemébe dobni, hogy ez a párt megengedne mindent, csak azt az egyet nem tudja megengedni a kormánynak, hogy hat hetet jövendöltek neki és már negye­dik esztendeje kormányoz. (Derültség a bal­oldalon.) Engedelmet kérek, álljunk csak meg e kér­désnél egy kissé. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Először is nem koimányóznak, hanem uralkodnak. 14*

Next

/
Thumbnails
Contents