Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

82 262. országos ülés 1898. intézzük magunkhoz, hogy lehetséges-e ez, meg­történhetik-e ez épen ma, az 1848-iki események ötvenedik évfordulója alkalmából ? És nemcsak ez történik meg, t. ház, de megtörténik más is; megtörténik az, a mi az alsólendvai választókerületben történt, a hol az 1896-iki választás alkalmával 900 többséggel választatott meg az ellenzéki jelölt és ma alig másfél évvel azután körülbelül 90 szavazattal kisebbségben maradt ugyanaz. Mennyi pénz és mennyi árúczikk! Milyen óriási demoralizáczió lehetséges egy ilyen kis választókerületben! De tovább megyek. Megtörténhetik az is, hogy ott a kormánypártból feláll egy tiszteletre­méltó férfiú, Rohonczy Gedeon képviselőtársunk és szükségét látja kijelenteni a nemzet színe előtt, hogy azért ilyenek a mi közállapotaink, azért ilyen szomorúak, azért ilyen kietlenek és betegek, mert a kormány a választások alatt rendkívül sok pénzzel niüködik és egyúttal meg is jelölte annak a pénznek, annak a sok millió­nak a forrását is. És ekkor a helyett, hogy a t. miniszterelnök úr rögtön felállott volna és rögtön felvilágosította volna Rohonczy Gedeon t. képviselőtársamat az ő tévedéséről, nem sietett ezzel, hanem napokon át kerülte a törvényhozás termét és csak napok múíva felelt, egyszerű tagadással, a nélkül, hogy a maga részéről meg­jelölte volna a forrásokat. Én nem vagyok oly naiv, t. ház, hogy azt higyjem, hogy olyan nagy többséget, mint a minőt ott látunk, csakis a lelkesedés szárnyain lehetne behozni a törvényhozás termébe, de én azt hiszem, és meggyőződésem is az, hogy a nemzetnek nemcsak joga, de kötelessége is meg­kérdezni a miniszterelnök urat azon sok millió­nak a forrása iránt, oly időben, a mikor haza­fias és jótékony czélokra alig tudunk egynehány fillért összekoldúlni, a mikor alantas állami tiszt­viselőink rossz anyagi viszonyok között vannak, rosszul dotáltainak; a mikor tanügyünk ágyszól­ván pang, és a mikor néptanítóink tényleg éhez­nek. (Úgy van! balfelöl.) Ez az arany, úgylátszik az az agyag, a melyikből nálunk a nemzeti akaratot gyúrják és formálják. Ez a sok millió sokat megmagyaráz. Meg­magyarázza azt a körülményt, hogy miért jutott elenyésző kisebbségben a nemzet képviseletébe az ellenzék; megmagyarázza azt az apathiát, a mely ma itt a törvényhozás termében uralkodik; megmagyarázza azt az egykedvűséget, a melylyel a nemzet szemléli a saját betegségét; megma­gyarázza felfogásom szerint a szoczializmus ter­jedését is bizonyos mértékben (Úgy van! balfelöl.) és megmagyarázza a hatóságnak azt a tehetet­lenségét, a melylyel a szocializmussal szemben az ő gyengeségét dokumentálja. márczins 16-án, szerűán, A költségvetési vitát az agrárszoczializmus kérdése dominálta és a t. kormány a kérdés tanulmányozása és beható vizsgálat után, a mint a tények mutatják, arra a meggyőződésre jutott, hogy ezt a bajt csakis szuronyok segítségével, csakis karhatalommal és némely törvények szel­lemének félremagyarázásával lehet orvosolni. E felett épenséggel nem csodálkozom, mert meg­győződésem szerint a liberális kormánynak nem állanak rendelkezésére semmiféle hathatós és erkölcsi tartalommal biró eszközök arra nézve, hogy a szoczializmus ellen sikerrel küadhes^en, mert a liberalizmus mint theoria és a szoczializ mus, mint elmélet közt, bizonyos szervi kap­csolat van. A szoczializmus, mint theoria, a libe­ralizmusra, mint elméletre támaszkodik. (Úgy van! balfelöl,) S épen azért, ha a liberalizmus tényleg küzdeni akar a szoczializmus kinövései ellen, vagy ellentétbe jön saját elveivel, vagy szófiz­mákhoz kénytelen folyamodni, mint a hogy ezt a jelenlegi esetben is teszi. A t. ház engedelmével e kérdést röviden bonczolni óhajtom. (Malijuk! Halljuk!) A liberá­lis theoria nem ismeri azt a felfogást, hogy nem létezik korlátlan jog és szabadság, nem ismeri azt a szerintem tényt, hogy minden jognak és minden szabadságnak korlátja az egyén és a köz iránti kötelezettségben rejlik és csak annyi­ban érvényesülhet, a mennyiben valamely maga­sabb erkölcsi kötelességbe nem ütközik. Ha meg­figyeljük a liberalizmust és elkísérj ük arra a térre, a hol egyáltalában működik, aat fogjuk látni, hogy az ő felfogása szerint az ember nincsen korlátolva, felette nem áll, az államnak hatalma és tekintélye fölé is emelkedő erkölcsi tekintély, hanem ideálja az egyén, a, ki ment minden korláttól, minden tekintélytől, a ki csak saját magáért van és mint ilyen az egoizmus megtestesülését képezi. Ez az egoizmus, melyet a liberalizmus belevitt az államba, a társadalomba és a családba, korrumpálta a nemzetek lelkét és felfogását és szült forradalmi eszméket azok­ban, a kik a társadalmi ellentéteknek láttára, magasabb erkölcsi tekintélyt nem ismervén, talán a nyomor és nélkülözés hatása alatt, csak saját énjüknek érvényesülésére törnek minden áron, minden eszközökkel, minden körülmények közt, mindenhol. Kifejlődött tehát a szoczialisták közt az individualizmus theoriája, a melyet a libera­lizmus származtatott át nekik, és a mely a moz­galmakat oly kérlelhetlenné, oly szenvedélyessé és oly elkeseredetté teszi. Az a társulási ösztön, a mely a szoczialis­ták mozgalmában nyilvánul, nem egyéb, mint az egoista, érdekek tömörülése, a nélkül, hogy az egoizmus az 8 természetéből valamit veszí­tene. Egy egoista helyett tegnap néhány száz,

Next

/
Thumbnails
Contents