Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

262. országos ülés 1898. márczlus 16-án, szerdán. 81 hasonlította össze a törvényiavaslatban foglatakat a t. képviselőház határozataival, e szempontból is elfogadásra ajánlom a javaslatot. A mi pedig a politikai álláspontot illeti, minthogy a pénzügyi bizottság többsége a kormány politikáját általánosságban helyesli és azzal szolidaritást érez, a bizottság e szempontból is a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadásra ajánlja. (Élénk helyeslés jobbfdol.) Lakatos Miklós jegyző: Gróf Zichy János 1 Gr. Zichy Jánosi T. képviselőház! Az állami költségvetés tárgyalása befejeztetvén, mielőtt annak a kérdésnek kitolására térnék át, hogy mily mértékben érdemli meg a kormány a nemzet bizalmát vagy bizalmatlanságát, méltóztassék megengedni, hogy egy rövid visszapillantást vessek a lefolyt költségvetési vitára. Az a benyomás, melyet e vita alatt a ház legalább én reám gyakorolt, a lehető legsivárabb és legkietlenebb volt. Egy üres padok előtt beszélő miniszterekkel, teljesen apathikus nemzeti képviselettel állunk szemben, a melyet ezen apathiából és letkargiából nem volt képes felrázni sem a közelgő szoczializmus veszedelme, sem azon, szerintem törvénytelen rendeletek, a melyeket a kormány kiadott, sem azon — mondhatnám — megdöbbentő leleplezések, melyeket Rohonczy Gedeon t. képviselőtársam tiszteletreméltó őszinteséggel tett meg itt e házban. T. ház! Ezek a jelenségek az én felfogásom szerint a magyar parlament halálos betegségének szimptomái. Ha ezen apathia okait ismerjük, akkor érthetővé válik előttünk ez az állapot. Az ellenzéknek a küzdelemre e hazában úgyszólván tere nincsen, sem itt a házban, sem a házon kivííl. Itt e házban, t. képviselőház, a pártszellem fagya a túloldalon megfagyasztja, elhervasztja minden törekvésnek virágát, a mely ezen az oldalon fakad; szánakozó mosolylyal fogadnak minden hazafias aggodalmat, a mely innen ered, és ha a nemzet érdekeit igazán felölelő interpelláeziót intézünk a t. kormányhoz, a t. kormány úgy felel, a mint az neki és pártjának a legezéiszerítbb, akkor felel, a mikor akar, a többség pedig tudomásul veszi és előre is szankczionál minden választ, még azt is, a mely nem vonatkozik tulajdonkép arra a kérdésre, mely iránt az illető miniszter úr megkérdeztetett. Hát, t. ház, mit ér akkor a parlamenti rendszer a maga felelős minisztereivel, a kik tulaj donkép nem felelősek semmiért, mert hiszen a többség előre szankczionálja nemcsak minden eljárásukat és ténykedésüket, de esetleg még a jövőben alkotandó minden egyes felfogá* sukat is. De nemcsak itt a házban van lehetetlenné KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XIV. KÖTET. téve az ellenzék politikai működése, hanem e házon kivííl is. Én most nem beszélek a vármegyékről, a törvényhatóságokról, a melyekben alig van már életerő, melyek ma már csak a mondva csinált közvéleménynek szócsövei; nem beszélek a közigazgatási apparátusról, a melynek nyomasztó pressziója alatt lehetetlenné van téve minden önálló mozgás a politikai téren; de, t. ház, csak néhány jelenséget akarok felhozni annak a konstatálására, hogy nem mi bennünk rejlik a hiba, van bennünk elég szívósság, elég akarat, hanem lehetetlenné lesz ez nekünk téve technikai akadályok által, lehetlenné lesz téve a hatalom birtokosai részéről az, hogy mi a mi politikai kötelességünket teljesítsük. (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Vegyük például a várnai választást. Ott az 1896-iki választói névjegyzékbe 1600 polgárnak neve volt bejegyezve; ebből az 1600 választópolgárból czii'ka 1100 ellenzéki volt. A választás kiíratván, a választási elnökök belátták akkor, hogy egy országos botrány provokálása nélkül a kormány jelöltje diadalra nem juthat, ennek Következtében még ma is ismeretlen okokból, a választási elnök lemondott, helyette azonban kerestek egy liberálisabb elnököt, és akkor megtörtént, hogy tényleg országos botrány provokáläsa árán azon többségből, a mely konstatálható volt, kisebbséget csináltak az ellenzék kárára. A mandátum peticziöval megtámadtatván, épen azért, mert nagy visszaélések voltak konstatálhatok, a választás megsemmisíttetett, de csak akkor, a mikor már a választók névjegyzéke meg volt változtatva, a midó'n ugyanis 1600 választópolgár helyett csak 1060 választópolgár neve volt bejegyezve a választási lisztába. Fölösleges mondanom, hogy azok, a kik kimaradtak, mind ellenzéki választók voltak. És daczára ennek a mahinácziónak mégis szükség volt mindennemű furfangra; szükség volt mindazokra, a mik az azóta beadott peticzióban fel vannak sorolva; szükség volt a választásnak 24 órán át való kihozására, az ellenzéki választóknak a választói helyiségből való kiszorítására, azoknak tömeges visszautasítására, hogy mégis sikerüljön tíz szavazattal a kormány jelöltjét diadalra vinni. Ha meggondoljuk, hogy mi az ilyen választásba beleviszszük a nép ideálizmusát, beleviszszük hazaszeretetünket, politikai meggyőződésünket és testi és lelki erőinket és hogy a jogos működés teréről, a melyen a küzdelmet nekünk a törvények biztosítják, kiűzetünk, kiveretünk, kikorbácsob tatunk a szabadelvííség nevében, a szabadéi vűség ostorütései által: akkor ne csodálkozzék senki sem azon, ha elgyengül az emberi sziv, ha megbénul a kar, és ha az ember agyában megáll egy pillanatra a gondolat és azt a kérdést 11