Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-260

>:-: 260. országos ülés 1S98. márczius 12-én, szombaton. kintve a hon megalapításától, a legdicsőbb emlékek a 48-iki eseményekhez fűződnek, melyek a nemzet egész életét voltak hivatva átalakítani. Ily idők emlékét akarjuk ma törvénybe iktatni, s ily idők emlékének hatása alatt lehetetlen, hogy ünnepi áhítat ne szálljon meg mindenkit. De kérdem, ünnep-e az. a mit most ülünk? Van e a háznak egyetlen tagja, kinek lelkét a a 48-iki nagy idők lelkesítő hatása tölti meg? Látva e sivár képet, látva, hogy e házban csak néhány ember van jelen, érzem, hogy egy fél század múlt el a nélkül, hogy a 48-iki események termékenyítő hatással lettek volna e nemzet életére. Talán e sivár állapotnak a törvény az oka? Talán azok az eszmék fogyatékosak, melyeket a törvények magukba foglalnak? Nem, hanem e nemzet van rendkívüli dekadencziában, a mely 67-ben kezdődött és azóta pusztító hatással fokozódott. A 48-iki eszmékhez való ragaszkodás hiánya, kivált 1875 óta teremtette a pusztulásnak azt az ijesztő képét, mely a mai kormányzati rendszer hatása alatt különösen sötéten áll előttünk. T. ház! Nem vitatkozom én azon, hogy április 11 ike vagy márczius 15-ike iktattassék-e törvénybe? Az urak beiktathatják április 11-ikét — az csak papir marad! A nemzet emlékezete márczius 15-ével van összeforrva és a mit ennek ellenére törvénybe iktatunk, hatás nélkül marad a nemzet életében. Nem ez a fő e törvény megalkotásánál. Én a fősúlyt arra a feliratra fektetem, melynek kíséretében e törvényjavaslatot a magyar parlament, illetőleg a két ház a Felség elé fogja terjesztem. Mit hivalkodnánk vele, nem kell a lojalitást túlozni, rá kell mutatni a nemzet igazi érzületére. A magyar nemzetuek lojális érzése egy ezredév sok szenvedései által van kipróbálva, az iránt tehát kétség nincs. Az egész művelt világ alkotmányos népei közt. a magyar nemzet talán a leglojálisabb. Egyetlen egy nép sem adta annyiszor és formák tekintetében is oly felemelő módoii kifejezését lojalitásának uralkodója iránt, mint a magyar nemzet. Százszor és százszor törvényekben megpecsételve azt. De akkor, mikor mi lojálisak vagyunk az uralkodó iránt, mikor ezen törvénynek szentesítése által kell, hogy a király is kimutassa a nemzet iránti lojalitását, nekünk őszintéknek kell lennünk az uralkodóval szemben és nem lehet ezt a törvényjavaslatot ezzel a felirati javaslattal kisérni az uralkodó színe elé, nem szabad egy fél évszázad dicső nagy emlékeire való visszatekintéssel lépnünk az uralkodó elé a nélkül, hogy rá ne mutassunk arra, hogy 1848 óta, de legkülönösebben az utolsó kormányzati idő lefolyása alatt mily mélyreható pusztulás állott be a nemzet egész közéletében és társadalmi életében. Azt mondja az a felirati javaslat, hogy az 1848-iki törvények a jogegyenlőség, a sajtószabadság, az alkotmányosság tekintetében, tehát a népek boldogságának garancziáira nézve mily áldásos kihatással voltak Magyarország egész életére. Úgy van-e? Mondják meg önök, t. uraim, igaz-e az, hogy Magyarországon az egyéni és közszabadsági garancziák megvannak, úgy, a mint azt a 48-iki törvények megrendelték és a mint azok a nagy férfiak, kik ezen törvényeket megalkották, Magyarországot ezen a téren látni óhajtották? Igaz-e, hogy Magyarországon sajtószabadság van ? Igaz-e, hogy Magyarországon jogegyenlőség van ? Igaz e, hogy meg vannak a magyar alkotmányos életnek legfőbb garancziái, az egyesülési, gyülekezési jog és a szólásszabadság ? Madiolnap a magyar parlament zárt falain kivííl nem létezik szólásszabadság. Ha mi a 48-iki törvények nagy emlékeit meg akarjuk ünnepeim azzal, hogy törvénybe iktatjuk be, hogy ez a nemzet boldogságának, jövő fejlődésének, állami felvirágzásának alapfelvételeit rakta le a 48-as törvényekkel, akkor, ha magunk iránt őszinték akarunk lenni, hűek és őszinték a királyhoz, akkor magának a királynak ezen felirat kapcsán kell feltárni a helyzetet, hogy itt rideg pusztulás van a társadalmi és a közélet minden vonalán. Deák Ferencz, — a ki bizonyára volt oly lojális és oly jó hazafi, mint akár báró Bánffy Dezső miniszterelnök úr, de kétségtelen, hogy volt olyan bölcs is, mint a mai kormány, — mikor a királyhoz örök emlékezetű feliratát megszerkesztette és a magyar felelős minisztériummal szemben most uralkodó királyunk aggályait el akarta oszlatni, azt mondta e feliratban, hogy hiszen a felelős minisztériumot, a melylyel szemben Felségednek aggodalmai vannak, Felséged nevezi ki. Igaz, hogy felelős ez a magyar parlamentnek is, de elsősorban Felségedtől függ a felelős minisztérium léte, már a minisztérium kormányzási idejét illetőleg, Ha így áll a dolog — a mint hogy így van — akkor a királynak ismernie kell a mai közállapotokat. Az szinte elképzelhetetlen, hogy az uralkodó némi tájékozással ne bírjon arról, hogy az 1848-iki törvények megalkotása daczára, szabadság, jogegyenlőség, alkotmányosság szempontjából ez a nemzet mily mélyreható visszaesésben szenved; tudnia kell az uralkodónak azt, hogy a mai kormányzat, tehát az ő felelős miniszterei, az általuk megteremtett kormányzati rendszer és szellem segítségével oda sodorta immár Magyarországot, hogy a nemzet egy újabb forradalom küszöbén áll, a mely nem a 48-iki nagy idők eszméjének hatása alatt szaggatja fel a népek lelkesültséget és küzdelemre való készségét, hanem a melyet egyrészről a