Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-270

292 270. országos ülés 1898. márczins 26-án, szombaton. Mülek Lajos: Nem kell előre megijedni! (Derültség, nagy zaj és félkiáltások jóbbfelöl: Eláll! Eláll!) Elnöki Megfogom névszerint nevezni azokat a képviselő urakat, a kik a csendet háborgatják. (Halljuk! Halljuk!) Molnár János: T. ház! Ha van a költségvetésnek egy pontja, bizonyára ez az ötödik pont az, melyben leginkább kidoraborúl a kormány iránt való bizalom vagy bizalmatlanság kérdése. Ezért is szólalok fel; de meg azért is, mivel azt hiszem, hogy a házszabályok szerint járok el, ép úgy, mint gróf Tisza István t. képviselőtársam, ha azokra, a miket az általános vita alkalmával mondott beszédemre a házban itt-ott megjegyeztek, most reflektálok. T. liáz! Én elsősorban azért nem ajánlok meg semmit azon tételek közül, melyek az 5. pontban foglalvák, a kormánynak, mert annak nemcsak félelmetes, de egyúttal félénk elnöke is van. Mert hiszen ő maga mondta minapi beszédében, hogy borzongás járja át a hátát, a mi bizonyára félénk embernek a tulajdonsága. Megborzongott a miniszterelnök urnak a háta először is akkor, it mikor bejelentettem, hogy több interpelláeziót fogok tenni. A miniszterelnök úr mindjárt rémképet látott, felszólalt a házban, hogy talán obstruálni fogom a házat; pedig én egy szóval sem kértem 'külön időt az interpelláeziók előterjesztésére, hanem mindi,' akkor szólaltam fel, a mely időre a ház az interpelláczió napját és idejét kitűzte. Vagy talán ezt a jogot is konfiskáíni kívánja a miniszterelnök úr? Megborzongott a háta a miniszterelnök úrnak akkor, a mikor a keresztény reakcziót említettem, a melyre, hogy mennyire szükségünk van, igazolta az épen most elhangzott beszéd. Elhiszem, hogy megborsódzott a miniszterelnök úr háta, mert hiszen kinek ne borsódznék a háta, ha azt mondják neki, hogy add vissza, a mit elvettél! Hogy bebizonyítsa a miniszterelnök úr, hogy a reakczió milyen veszedelmes dolog, beállott reczitátornak, midőn egy fél kötet czitácziót olvasott fel. Deák Ferencz beszédének is egy passzusát, a mely szerint a reakczió a szabadság eltörlését és az abszolutizmus visszaállítását jelenti. Teljesen igaza van a t. miniszterelnök úrnak, hogy ezt értették Deák Ferencz korában. De azt is kell tudni a t. miniszterelnök úrnak, hogy tempóra mutantur, et non tantuin nos, vagyis nemcsak mi, hanem a szavak érteménye is megváltozik idővel. Például még csak néhány évtized előtt is az »Üdvözlégyben« azt imádkoztak az emberek: »áldott vagy te az asszonyi állatok közt.« Akkor senkisem ütközött meg rajta, ma meg mindenki megütköznék, mert ma már az állat szó alatt a csúszó-mászó teremtményeket értjük, (Nagy derültség.) míg azt a fogalmat, a mit a régi »állat« fejezett ki, ma már az állag vagy lény szóval jelöljük. Aztán azt is kell tudni a t. miniszterelnök úrnak, hogy egy és ugyanazon szó másra alkalmazva mást-mást jelent. Ha azt mondom például egy emberről, hogy »erkölcsös«, azt. akarom kifejezni, hogy példás életű, jámbor, erényes, míg ha ezt mondom a lóra, hogy »erkölcsös«, annak makranczosságát, csökönyösségét fejezem ki. T. ház! Megmondtuk egész egész nyíltan, hogy mit értünk a reakczió szó alatt, és hogy röviden ismételjem, ezt kijelentem, hogy mi épen ellenkezőjét akarjuk a Deák Ferencz reakcziójának, mert mi a keresztény reakczió alatt azt a törekvést értjük, hogy visszaszerezzük az elkobzott jogokat és száműzzük a jelentkező abszolutizmust. Azért nem ajánlok meg ennek a kormánynak semmit az Ötödik szakaszban foglalt kiadások közül azért sem, mert akárhogy iparkodott is a miniszterelnök úr a legendák sorába terelni azt a három milliót, még mindig nem szabadultunk meg ennek lidércznyomása alól, mert még mindig nem oszlatta el a t. miniszterelnök úr azt a gyanút, hogy azon óriási többség összetoborzásánál, a mely a t. kormányt támogatja, nagyon sok pénz szerepelt kortespéuz gyanánt. Felkelt itt Rohonczy Gedeon képviselő úr, és azt mondta, hogy ő 5000 forintot kapott a kormányelnök úrtól, és valami három milliót is említett. Ezt a három milliót kétségbe vonta a t. miniszterelnök úr. Én is kétségbe vonom, lehet, hogy 3^2 millió volt. Azt is mondta, hogy mi bizonyítsunk, mert hogy az állítás nem bizonyítás. Teljesen igaza van; de abban meg talán nekem fog igazat adni a t. miniszterelnök úr, hogy a tagadás sem bizonyítás. (Igaz! Úgy van! balfelől.) De ha nagyon felhív bennünket arra, hogy bizonyítsunk, hát én bizonyítok. (Halljuk! Halljuk!) Vannak dolgok, a melyekről minden ember meg van győződve, épúgy, mint arról, hogy nap ragyog az égen, a melyeket azonban bebizonyítani nem lehet és pedig nem azért, mintha nem volnának bizonyítékok, mert van akármennyi; hanem más körülmények nem engedik azt. így például én tudok egy esetet, melyben nem 5000, hanem többször 5000 került ugyanabból a bizonyos pártkasszából egy kormánypárti képviselőjelölt számára, a ki azonban ennek daczára megbukott. Tudom ezt oly biztosan, mint a hogy élek és itt beszélek; bizonyítani is bírnám, de nem lehet. Először azért, mert én sem a leveleknek, sem a bizalmas közlésnek titkát — mert ily bizalmas közlés gyanánt tudom az