Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

269. országos ülés 1898.] eredménye az ilyen okoskodásnak. Ez egyszerűen rendes fejlődés és csak azokkal szemben argumentum, a kik tagadják, hogy fejlődés lenne. (Helyeslés jóbbfelól.) Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy nem nagy mesterség az államháztartást adóemeléssel vagy konverzióval rendezni. Én, t. ház, olvastam egyet-mást más államok pénzügyi történetéből is, de még sehol államháztartást máskép rendezni nem láttam. Csak abban adok igazat t. képviselőtársamnak, valamint Asbóth János t. képviselő úrnak is, a ki azt követelte, hogy az egyenlő teherviselést hozzuk be, a mit különben már az 1848-iki törvény is kimondott, hogy az adóteher ez idő szerint Magyarországon nincs egyenletesen, igazságosan felosztva, és e tekintetben a pénzügyi bizottság évről-évre a leghatározottabban és folytonosan sürgette is az adóreformot. Többet mondok ; abban is igazat adok t. képviselőtársamnak, hogy vannak jövedelmi források, a melyek még igéaybevéve sincsenek, Hanem itt már — szerintem — olyan túlzásokba esnek, a melyeket kissé elemeznem kell. Most divattá lett az ingótőke elleni harc?, valamint divattá lett azt mondani, hogy vannak — a mint Asbóth János t. képviselőtársam magát kifejezte — adómentességi privilégiumok, a melyeknek eltörlésével bajaink azonnal megszűnnének és a nép terhén sokat lehetne segíteni. Hát elemezzük, hogy hol van nálunk az ingótőke, és hol szokott az kibújni az adó alól. Van ingótőke pénzintézeteknél, iparvállalatoknál, részvénytársaságoknál. Itt pedig olyan adó. alá esik, mint egyik külföldi államban sem. Van betét alakjában, és ott akkora adót fizet, a mekkorát a külföld egyetlen államában sem. Barta Ödön: Igaz! Hegedüs Sándor előadó: Van még két formája az ingó tőkének: az egyik a tőzsdén játszik, a másik a magánosok pénztárában van elhelyezve. Nem akarok azon elvi jelentőségű kérdéssel foglalkozni, hogy a tőzsdeadó mennyiben helyes, vagy káros. Fogadjuk el, hogy az helyes és meg kell csinálni annyival is inkább, mert e tekintetben a nemzetek közt bizonyos korrelaezió van, s ha az egyik állam, a melylyel Összeköttetésben vagyunk, nem hozza be, mi sem hozhatjuk be, mert átjátszik a piacz; de ha az egyik behozza, a másik is behozza, ebből semmi esetre sem származik akkora veszedelem, mintha az önállóan lépne fel és így könnyebb e kérdést megoldani. Fogadjuk el tehát, hogy a tőzsdeadót be kell hozni. Méltóztattak látni azon kimutatásokat, a melyek a tőzsdeadó eredményét a nagy Németországban és Franeziaországban feltüntették? És lehet-e hasonlítani Németország nagy gazdaságához, forgalmához a miénket ? irczíns 24-én, csütörtökön. ggj Ha ott az úgynevezett forgalmi adó 13—14 millió márkát, vagyis 6—7 millió forintot nem haladt meg egy évben, mit méltóztatnak gondolni, hány milliót fogunk ebből az adóból kihozni, még azzal a szigorral is, a melylyel az Németországban fennáll és a mely miatt ott panaszkodnak? Nem mondom, hogy ne csináljuk, de ne higyjük, hogy ezen forrásból akkora eredményt lehet elérni, hogy az segít azokon a bajokon, a melyekben a nép szenved. Most jön a másik forrás, az egyének kasszájában meglevő ingó tőke utáni jövedelem. Hisz ezt is próbáltuk. Ennek egy része — nem teljes bevallással, sőt nagy eltitkolással — nálunk is szerepel a jövedelmi adóban. Hát igen, itt van egy forrás, s ha az adóreform egészében meg lesz csinálva, ha önálló jövedelmi adó léptettetik életbe, akkor és csak akkor be lehet ezt is vonni a megadóztatás alá. Lehet ebből milliókra, bár nem sok millióra rugó jövedelmet kiverni, de a végeredmény itt sem lesz akkora, hogy akár a földadó igen jelentékeny leszállítására lehetne gondolni, akár általában oly forrásokat lehetne nyitni az államháztartás számára, hogy a létező adókat, melyek igazságosabb elosztása elkerülhetetlenül szükséges, lényegesen le lehetne szállítani. így kívánom feltüntetni a helyzetet, hogy ne méltóztassék illúziókat táplálni, de főleg illúziókat kelteni. Mert azt tudom, hogy gróf Apponyi Albert vagy Horánszky Nándor képviselő urak, ha czeruzát vesznek kezükbe és számítanak, nem lesznek ez illúzióban, mert a dolgot értik. De ha a számítás és a probabilitás felállítása nélkül a népnek hirdetjük, hogy ki vagyunk szolgáltatva az ingó tőkének, hogy az adómentességi privilégiumot élvez és hogy csak akkor lesz megmentve az ország, ha ezt is megadóztatjuk: akkor illúziókat keltünk, melyeket semmiféle ingó-megadóztatással kielégíteni képesek nem leszünk. A rendezés másik eszköze a konverzió volt. Erről érdekes polémia fejlődött ki Horánszky Nándor képviselő úr és a pénzügyminiszter között, melybe én bele nem bocsátkozom. Csak három megjegyzést kívánok tenni kiegészítésül és felvilágosításul. Abban igaza van Horánszky Nándor képviselő úrnak, hogy a konverzió nagy kamat-megtakarítással nem járt. A végeredmény, a törlesztéssel együtt, az arany papírra számítva, hiteles kimutatások szerint elég nagy összeg 15,900.000 forint. Ez bejátszik és ez okozza az államháztartás mérlegének egy évről a másikra való gyors kedvezőre fordulását, a mit Horánszky Nándor t. képviselőtársam is említett. Azonban ez máskép nem is lehet, mert természetes, hogy kamatban ilyen operáczióknál nagy eredményeket elérni nem lehet; tehát a törlesztés kitolásával 32*